Egy mosoly a gyászmenetben

Írta: Vaskó Ilona

Vajon ha megkérdezném tőled, hány éves az anyukád, mit válaszolnál? Az én anyám nagyon sokáig harmincnyolc éves volt. Így emlékszem rá. Akkor mentem első osztályba, akkor kellett mindenkiről mindent tudnom, hiszen mindig azt kérdezték, hogy hívnak, hol laksz, hogy hívják apukád és anyukád. Hány évesek? Van-e testvéred? Ha igen, fiú vagy lány, idősebb, fiatalabb, öcsike vagy bátyus, hugi vagy nővér? És én csak kapkodtam a fejem a sok kérdés között, hogy most éppen melyikre válaszoljak.

Az én anyám így maradt örök fiatal. Emlékszem, álltam valamelyik tanító nénim előtt, és a hátam mögött, az ujjaimon próbáltam kiszámolni, hogy hány éves is lehet anya, de nem tudtam. Nem mondtam semmit, csak sírtam. Hazamentem, és félve kérdeztem meg az én gyönyörű édesanyámat, hogy mondja meg, mert ő biztos bárkinél jobban tudja, hogy hány éves… Látva elkeseredésem, kacagva mondta: harmincnyolc. Nekem ő hosszú éveken keresztül ennyi is maradt. Talán már a középiskolába jártam, amikor mosolyogtam magamban, ha megkérdezték, hány éves, mert azonnal rá akartam vágni, hogy az én szépséges felmenőm mindig ugyanannyi.

Aztán pár éve belenéztem a tükörbe, talán pont én is anyám örök korába léptem akkoriban, és rácsodálkoztam a visszanéző, visszamosolygó ismerős arcra. Mindent, mit lehetett, az anyámtól örököltem. És mindent, mit tanulni lehetett, tőle tanultam. Talán csak a hajunk és bőrünk színe nem egyezett.

Anyám fekete hajú, kreol bőrű nő volt, bár idősebb korára bizony ő is olyan sápatag lett, mint én. De alig őszült. Hetven év felett temettük, és alig volt ősz hajszála. Apám meg… Ő olyan fiatalon halt meg, hogy őszülni sem volt ideje. Persze ez nem igaz. Benne volt már ő a hatvanban, az elejét kezdte éppen, de nem fehéren őszült, hanem sötét szőke haja – vagy hát nézőpont kérdése, mert akár világos barnának is mondhatnánk – szürkés átmenetet öltött. De az ő kék szemeihez pont ez illett.

A minap temettük nagyanyánkat. A bátyám ment az előttem lévő sorban, és a haját kémleltem. Elégedetten mosolyogtam. Ő sem őszül még. Nincs bajom az őszüléssel, nem is zavarnak az ősz hajszálak sem, csak anyánkat és apánkat kerestem magunkban. Jó volt látni benne anyám fekete rövid haját, kreol bőrét – ahogy telnek az évek, az övé is világosodik. Itt laknak bennünk. Ránézek, és apámat látom benne, a színeiben meg pont anyámat. Mind a kettőt egyszerre viszi ő is, és tán én is.

A tükörben, reggel, néha anya arca köszönt. A vidám nevetésekben, az örök mosolygásokban is ő üdvözöl. És apám? Ő ott van minden hátvakarásomban, a görbe tartásomban, a párna sarkát morzsoló mozdulataimban. És ott lakik abban a humorban, amit csak kevesen értenek.

Talán pont ettől tudtunk magunk közé választani embereket. Ha értették a humorunkat, maradhattak, ha nem, akkor inkább jobb volt távozni. Ahhoz, hogy velünk tudjanak nevetni, érteni kellett az iróniához, öniróniához, a szarkazmushoz, és olykor egy csipetnyi cinizmust is tetten kellett tudni érni közöttünk. Ezek nélkül nem érthettek semmit, ha köztünk ültek. Nem értették min nevetünk, vagy azt sem, miért nem halunk bele semmibe. Nem volt siránkozás, mindenből lehetett humort gyártani. Nem kellett tisztelni a halált sem.

A bátyám nagylánya rákban halt meg. Mikor ballagnia kellett volna a középiskolában, mi eltemettük őt. A ballagási tarisznyáját az osztálytársai hozták magukkal a koszorúval együtt. Pár nappal a halála előtt a bátyám rám nézett, és csak ennyit mondott: – Hugi, szólnál az öregnek? – így hívta apánkat. – Már szóltam neki, hogy ha lehet, két Kinder tojással várja ott fent – válaszoltam. Nem sírtunk, csak konstatáltuk a dolgokat, hogy fél szavakból is értjük egymást.

Apánk minden unokájának vásárolt egy-egy Kinder tojást, ha találkozott velük. Mivel gyakran ő ment értük az óvodába, iskolába, így bizony rengeteg meglepetés játék sorakozott már a gyermekszobák rejtekében.

Már mind elmentek. Apám előre ment, várni az unokáját és anyánkat. Nagyanyám megvárta anyámat, mert nem hagyta egyedül a betegségében. Mindennap főzte neki a kapucsínót, mert tudta, a lánya nagyon szereti.

Így maradtunk utolsóknak, a bátyám és én. Nincsenek már szüleink, nagyszüleink. De van családunk. Gyönyörű családunk. Mindkettőnkben ott él tovább apánk és anyánk. Csak nekem anyám harmincnyolc éves maradt.

M. Szlávik Tünde
rovata

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése