Hiába álmodok életet, szerelmet, cseresznyefát…

Írta: Vaskó Ilona

cseresznyevirag.jpgÉn már nem emlékszem a kislányos álmaimra arról, hogy milyen a szerelem, már nem tudom, hogy milyen akartam lenni felnőtt nőként. Ilyen lettem. Kevés szerelmet láttam, de az a kevés mind tanított valamit. Olykor rólam, olykor másokról. Nem az a nehéz, amikor elveszíti az ember az álmait, hanem az, amikor már álmodni sem mer. Amikor az életben annyi felelősség szakad rá, hogy már nem is meri becsukni a szemét.

Ilyen lettem. Kemény, mégis lágy. Erős, mégis gyenge. A látszat keménysége öltöztet fel minden reggel, mert már felnőttem. Nincsenek kósza ölelésekbe fúló boldog pillanatok, de nincsenek már nagy kirohanások sem. A halál vámszedője megtanította, hogy érezd magad úgy, hogy a világ elhiggye, minden rendben. Ma reggel felkeltem, és már nem fájt a halál sem. Mintha olyan gyorsan követnék egymást a veszteségek, hogy az megszokhatóvá válna.

Bármit el tudok már veszíteni egy könnyed vállrándítással. Bármit. Bárkit. Mindegy kit. Akár téged is. Már nem foglalkozom az ígéretekkel, és már nem örülök hangosan szívrepesve. Nincsenek nagy kirohanások, nincs eufória. Az érdektelenség homályába burkolózva közömbösen nézem az élet eseményeit. Unottan hallgatom mások kirohanásait, néha flegmán beszólok idegeneknek, neked, bárkinek, aki meg akarja magyarázni, hogy a hazugság, miért kegyes, és nem gyáva dolog. Azoknak, akik el akarják hitetni velem, hogy a halál az élet normális körforgásának része, csak épp még senkit nem temettek el.

Néha meg, mikor egyedül lehetek, mikor nem kell felesleges zajokkal foglalkoznom, olyankor becsukom a szemem, és játszom a napfénnyel, ami az arcom simogatja, és elmerülök a szék ölelésében. Már nem kell, hogy emberek vegyenek körül, már nem hiányzik a test melege, már nem kellenek a nedves révületek sem. A lakás csendjébe burkolózva, néma szobák pihentető békéjébe menekülök.

Én már nem emlékszem a kislányos álmaimra arról, hogy milyen az élet, nem emlékszem, milyen életre vágytam. De megtanultam, nincs jó, vagy rossz élet, olyan van, amilyet mi magunknak teremtünk. Az enyém sem másabb, mint amilyenné az út tette, amire léptem a kezdetek kezdetén. Ahogy telnek az évek, úgy zárom be magam egyre kisebb területekre. Már nem álmodom nagy utazásokról, már nem szeretnék ingázni metropoliszok között. Már nem vonz a nagyváros zaja sem, de a kisváros kirekesztő provincializmusa sem.

A csendre vágyom, meg néhány gyümölcsfára. Ha lehet, cseresznyére, mert annak gyönyörű a virága is. Olyan nagy szeműre, arra a roppanó vastaghúsúra, ami úgy folyik szét a számban, mint a kamaszos szerelem türelmetlen csókja. Aminek olyan piros a leve, mint amikor vad szenvedélyben ajkam harapod. Roppanó, sercenő cseresznyére vágyom, ami újra megtanít szerelmes életet álmodni.

Vagy tán csak a tavaszt várom? Lehet nem is a halál, csak ez a fagyos, terméketlen tél lopta meg lelkem az álmoktól?

A lélegeztető gép pumpáját nézem. Le, fel mozog monoton egyhangúságban. Valaki megint el fog menni, és én hiába álmodok életet, szerelmet, cseresznyefát… Semmi nem változik. A lélegeztető gép pumpája nem kapkodja hevesen a levegőt… Csak az én agyam zakatol kusza gondolatokkal megpakolva. zavaros csapongásokkal siklik ki, mert senki nem foghatja már a kezem, hogy itt vagyok, nem vagy egyedül.

A kislányos álmok az életről, szerelemről megfagytak a tél fogságában. A mínusz húsz nem ereszti, és senki nem jön jégcsákánnyal cseresznyefát ültetni. A szívem már nem dübörög hangosan. Megszokta az elmúlást.

A kép forrása: http://ingyen-hatterkep.hu/free_wallpaper.php?k=1232&kp=83&a=43282

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése