Elrepülnek a pléhgalambok

Írta: Balogh Géza

Peder Mørk Mønsted1 (1859–1941) másolata.jpgGondolom, van mindenkinek egy másik háza, ahol szívesen leélné a másik életét. Az enyém Gelénesen, vagy ahogy Beregben mondják, Génesen van. Szelíd partoldalba épült, és hatalmas fák tornyosulnak fölé. Vén fenyők, dió- meg körtefák szűrik az esőket, csendesítik a szeleket. A bokrok alatt rozmaring, dália és cintória nő, a kert végén, a legöregebb tölgy sűrűjében pedig székácsgalamb fészkel. A házból, legalább is az utcáról nem sokat látni. Csupán egy impresszionista fénykép az egész. Zöld bokrokon átszűrődő fehér falak, árnyékból előbukkanó tornácoszlopok, a tetőn egy pléhgalamb…, majd egy idős, haját kapkodva igazító nénike. Gazdag Berta, a ház asszonya. Most szaladt haza a lányától, a kukoricakapálást hagyta félbe a jöttünk hírére, és szégyenkezik, hogy ilyen loncsos az öltözéke. Van valami megmagyarázhatatlan finomság a mozdulataiban, és a beszéde is választékosabb a köznapinál. Nagyon rég, húsz esztendőnél is régebben talán, hogy utoljára náluk jártam. Ő persze már nem emlékszik ránk, hisz hány kíváncsi idegen bekukkantott hozzá azóta! Ketten voltunk, fiatal, kezdő újságírók, a régi házak, kertek bolondjai. Húsz év nagy idő. De nem az öreg fák, házak életében. Egy száz éves körtefa már semmit se változik. Legfeljebb egy-két ága szárad el. Nő azonban helyette új, s húsz év alatt utoléri a másikat. Az öreg házak se vénülnek már tovább. Csupán a vakolat repedései, a pléhtető rozsdafoltjai figyelmeztetnek a múló időre. Ám azok se többek néhány ráncnál a vén ház arcán.

– Mélyek azok a ráncok… És az a baj, hogy egyre mélyebbek – simogatja meg tekintetével az öreg hajlékot Gazdag Berta, és elindul előttem a töredezett járdán.

Orgonabokrok ágai hajolnak a vékony betoncsíkra, az illesztéseknél kövér papsajt, meg lándzsás útifű nő, és az aprócska borsmenta fűszeres illatát hozza valamerről a szél. Az ország talán legkülönlegesebb kamrája felé tartunk. Két vastag tornácoszlop tartja a tetőt, alatta pedig mély, hűvös pince. Csalán, meg sűrű bodzabokrok őrzik a bejáratot, a ház asszonya szégyenkezik is miattuk. Tavaly még elkaszálgatott a hatalmas portán, de az idén már nem nagyon bírt a tömérdek gyommal. Nyolcvan esztendősön egyre nehezebb a kasza, még szerencse, hogy a közmunkások besegítenek néha. Sokat látott, tapasztalt emberek is vannak köztük, de ők is csak csodálkoznak. Hogy itt megmaradt minden szinte érintetlenül! Csupán a nagy csűr omlott össze, de az istálló, a kamra, a tyúkól, disznóól, és hát persze a ház…, itt minden a régi. A kamrában a két szuszék, a hombár, fent a tetőn a pléhmadár, bent a házban pedig a komód, a függönytartók, a szabadkémény…. És egy furcsa, óratokra emlékeztető faragott szerkezet a felső szoba falán.

– Az édesanyám fátyoltartója – állunk meg előtte. – A nagybátyja faragta még valamikor 1910-ben, otthon, Kisbégányban. Mert az én édesanyám Beregszász mellől, Kisbégányból jött ide férjhez. Nagyapámnak még nyolcvan hold földje volt, apámék azonban öten voltak testvérek, s széjjelment a vagyon. A házat mi örököltük, s föld is maradt azért. Kint ragyog a nyári nap, de itt bent hűvös van és sejtelmes félhomály. A vastag mestergerendán is csak vakláljuk a feliratot: 1885-ben építette Gazdag Ferenc. Az akkori munkákra, mesterekre persze már senki sem emlékszik, de a negyven évvel későbbiekre igen. A háziasszonyunk. Három vagy négy éves lehetett, mikor pléhtetőre cserélték a zsindelyt. Egy román legény is volt a mesterek között, ő vágta ki a kamrát díszítő madarakat. Meg fog róla emlegetni gazda! – mondogatta. És igaza lett. Mert, ha a gazda már nem is, de a lánya még ma is emlegeti azt a napot. Csak a galambok hibádznak. Már csak egy ül fent a tetőn. A másikat épp a minap találták meg a bokrok alatt, ám a harmadik hiányzik. De nem sokáig, mert Gazdag Bertának, s a faluban lakó pedagógus lányának feltett szándéka, hogy megmentik az ódon házat. Egy élő falumúzeumot szeretnének berendezni benne. Pontosabban a portán, ilyet ugyanis a szentendrei, vagy a nyíregyházi skanzenben se igen látni. Mert itt minden az eredeti. A szuszéktól a szabadkéményig minden.

Csak egy kis segítség kellene mindehhez. Igaz, egyszer háromszázezer forintot már kaptak, de mire elég ennyi manapság!? Az istálló tetőszerkezetének kijavítására. Ha gondos, aprólékos a mester. Ám ha nagyvonalú…! Egyébként sincsen nagy szerencséje ennek a háznak a mesterekkel. Már ketten is meghaltak, akik felvállalták a rendbetételét. Az egyik öngyilkos lett, a másikat pedig megölték a mezőn. Gazdag Berta, s lánya azonban nem tett le a tervről: ha rálelnek az ezer források egyikére, s megszerzik a remélt támogatást, egy párját ritkító tájházzá alakítják a szülői házat.

Ahol nemtudom szilvát, s búzával érő körtét eszegethet majd az ember, és száz éves varrott, meg szedett beregi kendőkben gyönyörködhet. Ha rászánja az időt, és nem elégszik meg csupán a fehér falak látványával. Ámbár azok is mesélni tudnak. Még húsz-harminc év múltán is. Ha valaki igazán kíváncsi rájuk.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése