Keresés életrajzi adatok szerintKözépfokú tanulmányok

Gárdonyi István

A BorsodTakarék ügyvezetője Mezőkeresztes  Ami évtizedeken át csak rendkívüli esetben lett volna elképzelhető, az a Mezőkeresztes központú BorsodTakaréknál bekövetkezett. Egy 30 éves fiatalembert neveztek ki az ügyvezetői posztra, ami a... Tartalom megtekintése

Tóth József

BOKIK alelnök Miskolc Már gyermekkorában beleszeretett a fába, a fenyő semmivel sem összehasonlítható illatába. A szakma alapjait a nagyiparban tanulta meg. Az egykor kis szirmabesenyői asztalosműhelyt idővel miskolci gyártócsarnokra váltotta,... Tartalom megtekintése

Ferencz László

Nyugalmazott polgármester Bükkszenterzsébet Évtizedeken át dolgozott a Tarnalelesz Községi Tanácson, majd annak utódszervezeténél, az önkormányzatnál. Utóbbi munkahelye már a saját falujában volt, mivel Bükkszenterzsébet 1990-től önálló helyhatósággal rendelkezik. Ismerősei 2002-ben... Tartalom megtekintése

Dr. Rémiás Tibor

Történész Miskolc Derenk a szívünkben él – írták a karszalagokra, amiket szétosztottak az idei derenki búcsú résztvevőinek. Az 1994 óta évente megtartott rendezvényre az egykori faluból elszármazott lengyel gorál nyelvközösség... Tartalom megtekintése

Erdős Tamás

Polgármester Répáshuta Igazán irigylésre méltó településen élnek Répáshuta lakói. Közel 600 méter magasságban, a Bükk hegyei által körülzártan kristálytiszta a levegő és kitűnő a közbiztonság is. A község 461 lakója... Tartalom megtekintése

Majoros János

Polgármester Mezőkeresztes Tizennyolc hónap katonaság kellett ahhoz, hogy megtalálja a számára megfelelő utat az életben. Addig hiába győzködte magyar-orosz szakos pedagógus édesanyja és kohóipari technikus apja, nem hatott a szép... Tartalom megtekintése

Szabó István

Gazdasági agrármérnök, a World Transit Kft. ügyvezető igazgatója Mándok Régi fényét is meghazudtolja az az elegancia, míves kivitel, amely a mándoki Forgách-kastély újjászületését jellemzi. Az értékek megmentésén is fáradozó Európai... Tartalom megtekintése

Ifj. Szabó Ferenc

A Transit Speed Kft. ügyvezető igazgatója Záhony, Mándok, Fényeslitke Az Almanach-sorozatunk 10. kötetében megszólaló, szárnyait frissen próbálgató fiatal vállalkozóra, az őt ritkábban látó, egykori pályatársak sem ismernének rá. A közben... Tartalom megtekintése

Dr. Zádori Zoltán

Szülész-nőgyógyász és onkoradiológus főorvos Nyíregyháza Napjaink humanistájának egyik megtestesítőjéről első pillantásra senki sem mondaná meg, hogy már túl van a hatvanadik életévén. Közel négy évtizedes orvosi munkássága alatt mindig emberek... Tartalom megtekintése

Szabó Bernát Sándorné

A Szent Miklós többcélú intézmény, görögkatolikus óvoda, általános iskola és gimnázium igazgatója Nyíregyháza Első látásra, a vele összefutó ismeretlen a szigorú, keménykezű embert véli felfedezni benne. Az igazság ettől az... Tartalom megtekintése