Keresés életrajzi adatok szerintKözépfokú tanulmányokMagyarországDebrecen

Görögh László

Agrármérnök, Hajdúdorog Az én nemzedékem bizonyítottan megállta a helyét – mondja az 1948-ban született Görögh László agrármérnök, aki a tanyasi gyermekkor után előbb a dohánytermelésben és -iparban próbálkozott, majd az... Tartalom megtekintése

Fodor György

Mezőgazdasági vállalkozó, Hajdúdorog Nekem a szakmám a hobbim. Nem felejtettem el, hogy honnan jöttem, ezért megbecsülök mindent, amit eddig elértem. Ha belegondolok, hogy az apám milyen nehéz fizikai munkával jutott... Tartalom megtekintése

Mezei János

Vállalkozó, Berettyóújfalu A kisvárosban működő Mezei Vill Kft. ügyvezetője Mezei József. A nála hét évvel fiatalabb öccse – János – névjegykártyáján menedzser aláírás szerepel. Mint azt a szerény, szimpatikus fiatalember... Tartalom megtekintése

Peleiné Vesza Judit

A Középiskolai Sportkollégium igazgatója, Debrecen Az igazi pedagógust két alapvető dolog különbözteti meg az átlagostól: egyrészt a kiváló szakmai felkészültség és az ezzel együtt járó folyamatos önképzés, amellyel ismereteit, tudását... Tartalom megtekintése

Nábrádi András

Egyetemi tanár, Debrecen Az Agrártudományi Centrum Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Karának dékánja. Családja minden tagja pedagógus, a felesége ágán is. Az volt édesapja, dr. Nábrádi Mihály, az 1990-ben elhunyt ismert igazgató... Tartalom megtekintése

Dr. Lakatos Gyula

Tanszékvezető egyetemi docens, Debrecen Azt csinálom, amit szeretek. Tanítani, az ismereteket átadni mindig örömet, megelégedettséget szerzett. Az, hogy gyakran felkeresnek egykori hallgatóim, azt jelenti, hogy valami jót kaptak tőlem. Szakmai... Tartalom megtekintése

Kun József

Nyugalmazott főigazgató, Debrecen–Berettyóújfalu Boldog ember vagyok. Nagyszerű feleségem, két gyönyörű gyermekem és hét csodálatos unokám van. Munkám során mindig azzal foglalkoztam, amit szerettem, amihez értettem. Egyébként is egy jó vezető... Tartalom megtekintése

Erdélyi Zoltán

Igazgató, Debrecen–Hajdúböszörmény A nagyapáéknál töltött püspökladányi nyarak és a határbeli barangolások édesapjával bizonyára sokat nyomtak a latban, amikor a debreceni Agráregyetemre jelentkezett. Előtte a Dienes László Szakközépiskolában érettségizett. Bár voltak... Tartalom megtekintése

Szabó Béla

Városfejlesztésiiroda-vezető, Püspökladány Az építési hatósági munkán túl a beruházások és a fejlesztések tartoznak felelősségi körömbe. Szerencsés ember vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek. Mindig jó kollektívában dolgoztam, most is jól... Tartalom megtekintése

Dr. Pintye Imre

Nyugdíjas háziorvos, bőrgyógyász, Püspökladány–Debrecen Eredendően papnak szánták, de amikor édesapját hetedikes korában elvesztette, elhatározta, hogy az orvosi pályát választja. A szorgalommal, a tanulással sosem volt baj – kitűnően érettségizett –,... Tartalom megtekintése