Polgármester Tiszadob Frissen ültetett rózsa csemeték mellett vezet az út a községházába, de ezer tő rózsát ültettek szét a községbe is. Jelképes üzenete ez annak a lelki tartalomnak is, melyet... Tartalom megtekintése
Bán György
Polgármester Tiszadob Frissen ültetett rózsa csemeték mellett vezet az út a községházába, de ezer tő rózsát ültettek szét a községbe is. Jelképes üzenete ez annak a lelki tartalomnak is, melyet... Tartalom megtekintése
Intézményvezető-helyettes, önkormányzati képviselő Tiszadob Az impozáns községházán találkozunk a polgármester úr szobájában, és hármasban beszélgetünk. Nem véletlen, hiszen Oláh Károly kettős szerepkörében egyike azon helyi vezetőknek, akik elkötelezetten dolgoznak Tiszadob... Tartalom megtekintése
Polgármester, Sajópetri Sajópetri Miskolctól 15 kilométerre a Sajó jobb partján elterülô másfélezer lelkes – nagyméretû portákkal rendelkezô – mezôgazdasági jellegû település. Nevét egyik legôsibb történelmi adatunk a Váradi Regestrum (a... Tartalom megtekintése
Ügyvezető igazgató, Mád Minden bizonnyal a rendszeres sportolásnak és a természetben eltöltött sok időnek köszönhetően koránál fiatalabbnak látszó, szimpatikus ember. Sokoldalú, minden érdekli, mindig mindennel foglalkozott, amiben egy csöppnyi fantáziát... Tartalom megtekintése
A Virág Ker-Tem Kft. ügyvezető igazgatója, Sátoraljaújhely A Boldogkőváralján élő család első gyermekeként Abaújszántón született 1951. február 18-án. Nagyapja (vitéz Dudás Gergely) az egri püspök fővadásza és erdésze volt, édesapja... Tartalom megtekintése
A Zempléntext Kft. ügyvezető igazgatója, Sátoraljaújhely Érdekes és változatos, egyben sikeres életutat járt be eddig Dunyák Mihály, akinek gyermekkorától kezdve rengeteg munka jutott osztályrészül, és eddig eredményesen sikerült megoldania feladatait.... Tartalom megtekintése
RISZI-irodavezető, Miskolc Az egyetemi és doktoranduszképzésen szerzett elméleti tudást nap mint nap a gyakorlatban kell apró pénzre váltania Papp Zsoltnak, az Észak-Magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda új vezetőjének. Kettős feladat... Tartalom megtekintése
Erdészeti igazgató, Pálháza Miként azt eredeti dokumentum is bizonyítja, dédnagyapját Frantisek Lenárnak anyakönyvezték egy Gorlice melletti kis faluban. Innen Galíciából menekültek a dédszülők az 1870-es években az akkor Magyarországhoz tartozó... Tartalom megtekintése
Ügyvezető igazgató, Edelény Edelény határában, az elhagyatott bányatelepen építették fel a Neptunecht Kft. minden igényt kielégítő, modern betonelemgyárát, ahol üzemcsarnokok és lakások elemei készülnek. A német Knecht csoportba tartozó cég... Tartalom megtekintése