Keresés életrajzi adatok szerintFelsőfokú tanulmányok

Lakatos István

Vegyészmérnök, Nyíregyháza Még diákkorában kötelezte el magát a vegyészpálya iránt. Olyan kiváló pedagógusai voltak, akik látványosan, sok kísérlettel tanították a kémiát. Ez keltette fel érdeklődését a tantárgy iránt. Debrecenben, a... Tartalom megtekintése

Bulátkó Kornél

Geológusgyakornok, a Debreceni Floorball Sportegyesület kapusa, Nyírbéltek, Debrecen Nyírbátorban 1989. június 16-án született, nyírbélteki otthonukban második gyerekként nevelkedett. Szülei, Sza­bó Olga Penészlekről, és Bulátkó Mihály, Nyírbéltekről, mindketten görög katolikus családból... Tartalom megtekintése

Takács Károly

Vállalkozó, Anarcs Egy ízig-vérig anarcsi család sarja Takács Károly. Ő sem hagyta el az ősi falut, s hogy mennyire tiszteli dédapját, az kiderült számomra abból, hogy tudta az ősi családi... Tartalom megtekintése

Dr. Ficsor László

Jegyző, Hajdúböszörmény Közel két évtizede dolgozik a közigazgatásban. Az államigazgatási főiskolát 1993-ban végezte el, s a diploma kézhezvétele után július 1-jétől Nyírpazonyban helyezkedett el ügyintézőként. Még ugyanabban az évben, november... Tartalom megtekintése

Varga Erzsébet

Igazgatóhelyettes, Nyíregyháza Hajdúnánáson született, de gyermekéveit Nyírparasznyán töltötte. Édesapja kerületvezető erdészként dolgozott, és ő ennek a kicsi falunak az általános iskolájában tanult remek pedagógusok útmutatásai alapján. A rengeteg közepén éltek... Tartalom megtekintése

Andirkó István

Mérnök, tanár, Hajdúböszörmény Megtiszteltetés számomra, hogy egy hajdúsági mezővárosból hajdúböszörményi emberként felkérést kaptam egy különösen figyelemre méltó északkeleti kiadványban való szereplésre. A felkérésnek emeli rangját, hogy a térség mindennapjait meghatározó... Tartalom megtekintése

Balogh András

Polgármester, Tépe Húsz év után új polgármestere van a kis bihari településnek. Miért szánta rá magát az 53 éves mezőgazdasági vállalkozó, a tősgyökeres Balogh András, hogy elinduljon a település vezetői... Tartalom megtekintése

Kanyó Imre

Polgármester, Porcsalma Kanyó Imre, Porcsalma polgármestere igazi, szülőfalujához hűséges, azért folyamatosan tenni akaró tősgyökeres szat­mári ember. Öt éve a nagyközség első embere, de a település vezetésének több mint húsz esztendeje részese.... Tartalom megtekintése

Abuczki Jó­zsef

Ve­zér­igaz­ga­tó,  Mis­kolc Abuczki József, aki ezer­ki­lenc­száz­har­minc­négy de­cem­be­rében szüle­tett Nyír­egy­házán, gyer­mek­ko­rában hi­ába áhítot­ta min­den­nél job­ban, hogy foly­tat­has­sa ta­nul­mánya­it, amíg ba­rátai a közép­is­ko­lák pad­ja­it kop­tat­ták, ő édes­any­ja be­teg­sége, négy kis­ko­rú test­vére mi­att... Tartalom megtekintése