Keresés életrajzi adatok szerintFelsőfokú tanulmányokMagyarországMiskolcMiskolci Egyetem

Dr. Farkas Géza

Ügyvezető igazgató, Pálháza Kevesen tudják, hogy az ország északkeleti csücskében, Pálháza mellett működik Európa harmadik legnagyobb perlit bányája. A kitermelést a Perlit 92 Kft. végzi, amelynek ügyvezető igazgatója Gyöngyösön született... Tartalom megtekintése

Dr. Sallai Árpád

Körjegyző, Ormosbánya, Rudolftelep Az észak-borsodi Szuhogyon született dr. Sallai Árpád, s kisebb-nagyobb vargabetűk után visszatalált a térségbe. Esztergomban, a Hell József Károly Bányagépészeti és Bányavillamossági Technikumban végzett, majd a dinamikusan... Tartalom megtekintése

Boros Béla

Elnök-igazgató, Kazincbarcika A ’90-es évek közepén egy problémákkal küszködő cég vezetését vette át Boros Béla. Először a múltból megmaradt problémákat számolták fel a vezetésével, majd a konszolidációt követően fejlődési pályára... Tartalom megtekintése

Varga Ferenc

Külügyi főtanácsos, B.-A.-Z. megye brüsszeli képviselője, Miskolc Varga Ferenc – vagy ahogy szűkebb környezetében szólítják, „Frankie” – életútját még egy sok tehetséggel megáldott forgatókönyvíró sem írhatta volna meg változatosabbra, mint... Tartalom megtekintése

Ormos Endre

A SADE Magyarország területi vezetője, Miskolc Sokszínű, változatos emlékekben gazdag gyermekéveit szívesen idézi meg beszélgetésünk során Ormos Endre, a SADE Magyarország területi vezetője. – Az ötvenes években azoknak a jó... Tartalom megtekintése

Nagyné Danka Szilvia

Régióigazgató, Miskolc A dinamikusan fejlődő banki szektor egyik sikeres vidéki intézményének vezetése embert próbáló feladat. Nőként, 27 évesen, majd várandósan, végül családanyaként pedig már-már boszorkányság. Danka Szilvia alföldi lány. Karcagon... Tartalom megtekintése

Dr. Lőrincz Ottó

Jogtanácsos, Miskolc Egyedüli gyermekként 1949. augusztus 21-én látta meg a napvilágot. Édesapja, Lőrincz Gyula, középiskolai tanár volt, sokoldalú, rendkívül jól hegedült, s egy szakközépiskola igazgatóhelyetteseként ment nyugdíjba, sajnos már tíz... Tartalom megtekintése

Dr. Barkóczi István

Vezérigazgató, Miskolc Az üzleti életben az egyik legfontosabb követelménynek a hosszú távú gondolkodást tartja dr. Barkóczi István, aminek alapja a tisztesség és a becsületesség. Ez segíthet hozzá a sikerekhez, meg... Tartalom megtekintése

Pataky Sándor Ákos

Polgármester, Tarcal Tarcal, Tokaj-hegyalja történelmi településeinek egyike, nevét a honfoglaláskor a vidéket elfoglaló Turzul vezérről kapta. A történelem évszázadai során néhányszor elpusztították és újjáépítették. A többszáz éves, parkokkal rendelkező főúri... Tartalom megtekintése

Pallai Miklós

Vezérigazgató, Szerencs Ősei, több generációra visszamenőleg, pedagógusok, a szó igazi értelmében vett tanítók voltak. Édesanyja az alsó négy osztályban tanította a betűvetés tudományára kis növendékeit, ma már nyugdíjas. Édesapja a... Tartalom megtekintése