Keresés életrajzi adatok szerintFelsőfokú tanulmányokMagyarországDebrecenKossuth Lajos Tudományegyetem

Barcza Ferenc

Kereskedelmi igazgató, Nyíregyháza Barcza Ferenc 1954-ben született Nyíregyházán. Lényegében a család is a megyéből származik: édesapja Nyírbátorban, édesanyja Nyírtéten született. A nagyszülők egyrészt Erdélyből, másrészt a Felvidékről kerültek a mai... Tartalom megtekintése

Hamvas László

Igazgató, Nyíregyháza Beszélgetésünk során elfogadja magára a jelzőt, hogy nyughatatlan. Aki azonban ezt a korosztályára, a nagy generációra jellemző módon képzeli el, téved. Hamvas László nyugodt, jó megjelenésű, türelmes ember.... Tartalom megtekintése

Dr. Papik Imre

A bíróság elnöke, Kisvárda A feltétlen hagyománytisztelet és a maga választotta, keskeny, göröngyös út végigjárása határozta meg dr. Papik Imre hétköznapjait. Életének voltak olyan szakaszai, amikor azt érezhette: nem Fortuna... Tartalom megtekintése

Barna József

Iskolaigazgató-helyettes, Porcsalma A szegények, az elesettek, a szociálisan rászorulók iránt nemcsak sajnálkozást érzett Barna József, hanem azon fáradozott, hogy segítsen rajtuk. Ha kellett, pártbizottsági titkárként, ha úgy hozta az élet,... Tartalom megtekintése

Baja Ferenc

Miniszter, Nyíregyháza Beszélgetésünk elején tisztázzuk, hogy nem aktuálpolitikai portrét készítünk. Elég sok ilyenre kérik a fiatal minisztert, aki még nincs negyvenéves, hiszen 1955. július 4-én született Kecskeméten. Ma mégis Szabolcs-Szatmár-Bereg... Tartalom megtekintése

Dr. Lukácskó Zsolt

Főigazgató, Nyíregyháza Egyre fontosabb szerepet tölt be megyénk és hazánk szellemi, egészségügyi és társadalmi életében a Debreceni Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara. (A köznyelv szerint nyíregyházi egészségügyi főiskola a neve.)... Tartalom megtekintése

Majorosné Csorba Olga

Nyelviskola-igazgató, Sátoraljaújhely A nyelvismeretnek az veszi igazán hasznát, aki gyakran utazik. Majorosné Csorba Olga a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium angolnyelv-tanára, egyben a Csevegő Nyelvstúdió igazgatója büszke arra, hogy európai uniós... Tartalom megtekintése

Dobay Béla

Gimnáziumi tanár, irodalomtörténész, Sárospatak A közelmúltban vált meg utolsó munkahelyétől, az alapító tagként különösen szeretett Árpád Vezér Gimnáziumtól a széles körben ismert, tisztelt és becsült tanárember, Dobay Béla. Ő tősgyökeres,... Tartalom megtekintése

Gyarmati Attila

Tanár, Edelény Viszonylag hamar, már középiskolás korában eldöntötte, hogy a matematikával kíván komolyan foglalkozni, aztán végzett matematikusként „tett vargabetűt”, és ma angol nyelvtanárként, ráadásul a nyelvoktatás szakmódszertanában elmélyedve sikeres és... Tartalom megtekintése

Dr. Madarász Györgyné

Középiskolai igazgatóhelyettes, Miskolc Szeretetteljes családi légkörben nőtt fel, ahol felelősségteljes munkára, kitartásra és a mások problémái iránti érzékenységre nevelték. Édesapja több mint harminc évet dolgozott az államigazgatásban, valószínűleg tőle örökölte... Tartalom megtekintése