Helyek szerint-Magyarország-Hajdú-Bihar megye

Rácz Róbert

A megyei közgyűlés frakcióvezetője, Debrecen Miskolc melletti kis szülőfalujába, Ongára ma is szívesen hazajár a későbbi pataki, majd debreceni diák: Rácz Róbert országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés Fidesz–MDF–Gazdakörök-frakciójának vezetője.... Tartalom megtekintése

Dr. Rácz Béláné

Gyógyszertárvezető, Debrecen Sikeres szakmai és emberi karriert tudhat maga mögött dr. Rácz Béláné, született Fodor Erzsébet, a debreceni Kassai Úti Patika gyógyszertárvezetője. Mint mondja, szinte véletlenül került a pályára, fogalma... Tartalom megtekintése

Püski Lajos

Református lelkipásztor, Debrecen Az Isten népének az a csodálatos kiváltsága, hogy gyülekezet, közösség lehetünk, vagyis önként, egy szívvel, egy lélekkel, minden erőszak, minden pillanatnyi anyagi kényszer nélkül. Közösség lehetünk, de... Tartalom megtekintése

Dr. Nánási Pál

Professzor emeritus, Debrecen Az embernek ebben a korban is sikerélményre van szüksége. Én szerencsés vagyok, hogy még ma is dolgozhatok és publikálhatok – mondja dr. Nánási Pál egyetemi tanár, a... Tartalom megtekintése

Mosonyi Katalin

Gyógyszertárvezető, Debrecen A fényképről ránk mosolygó, látszatra törékeny asszony a mindennapi életben a helyét keményen megálló vezetők egyike. 1958 őszelőjén, szeptember közepén született Debrecenben. Édesanyja, Farkas Katalin, gazdasági vezető, míg... Tartalom megtekintése

Mestyán Frigyes

Fogtechnikus mester, Debrecen Mestyán Frigyes, a Me-Fri-Dent Bt. ügyvezetője, miután megkapta a fogtechnikusság elsajátításához szükséges útravalót, saját erejéből jutott arra a szintre, amelyben nemcsak a neve etalon már a szakmában,... Tartalom megtekintése

Lukovics András

A Kölcsey Ferenc Közművelődési Intézet igazgatója, Debrecen Azt mondják, a pipázáshoz nyugalom kell. Másfelől, aki pipázik, az nem kapkodó ember: két lassú slukk között van ideje átgondolni a következő lépését.... Tartalom megtekintése

Kusai Tamás

Közgazdász, könyvvizsgáló, Debrecen Bár szerényen tiltakozik az ellen, hogy eddigi életútját sikeresnek nevezzük, ám a tények mást mutatnak. Szinte rejtély, honnan van ideje ilyen sokoldalú, szerteágazó tevékenységre: még a negyedik... Tartalom megtekintése

Dr. Krajcsovics István

Okl. vegyészmérnök, vállalkozó, Debrecen Az 1960–80-as években sikeres feltalálóként (10 szabadalommal rendelkezett a műanyagkémia tárgykörében), rövid időszakokra a hatalom kegyeltjeként, majd azt egy pillanat alatt elveszítve többszörös újrakezdőként emlegette az... Tartalom megtekintése

Kovács Piroska

Mentálhigiénikus, Debrecen Huszonhét évet töltött el a gyermekvédelem területén, túlnyomó részét vezetőként, igazgatóként. Pályája, mondhatni egész élete egybeforrt ezzel a tevékenységgel, hiszen – mint mondja – a gondoskodás, a segíteni... Tartalom megtekintése