Helyek szerint-Magyarország-Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Balabán Péter

Ügyvezető igazgató Miskolc A Spektrum-3 és a Priv-Miber Kft.jól csengő név immár tíz éve a megyében. A kitűnő referenciákkal rendelkező cégek mintegy 130 települési önkormányzattal, fejlesztési társulással, közel 100 mikro-... Tartalom megtekintése

Alsó-Antal Istvánné

Az Antalflóra Virágcentrum ügyvezetője, Miskolc Kékeden született, mely helyet „a világ legszebbjeként” emlegeti. Gyermekkora regénybe illő édes-bús történet. Harmadikként érkezett a családba súlyos beteg édesanyától, aki három év kórház és... Tartalom megtekintése

Szűcs Erika

Alpolgármester, Miskolc Jelentős változást hozott Szűcs Erika életében az elmúlt esztendő, hisz 2002 novemberében Miskolc város alpolgármesterévé választották. Így most lehetősége nyílik arra, hogy kamatoztassa azt az emberismeretet, amit az... Tartalom megtekintése

Orosz Lajos

Alpolgármester, Miskolc Orosz Lajos 1962. június 16-án született Borsod „fővárosában”, Miskolcon. Édesapja, Orosz Lajos mérnökként a DIGÉP-ben dolgozott, édesanyjának, Orosz Irénnek az Autóker Vállalat volt a munkahelye. Nyugdíjas éveiket szintén... Tartalom megtekintése

Fedor Vilmos

Alpolgármester, országgyűlési képviselő, Miskolc Miskolcon születtem 1954-ben. Ebben a városban nőttem fel és azóta is itt élek, Miskolcot és körülöttünk lévő gyönyörű vidéket immár csaknem fél évszázada ismerem és szeretem... Tartalom megtekintése

Dr. Illés Pál

Megyei főjegyző, Miskolc Szinte még alig száradt meg a tinta dr. Illés Pál kinevezési okmányán, akinek eddigi életútja azt bizonyítja, hogy a szorgalom, a felelősségérzet, a tisztesség előbb, vagy utóbb,... Tartalom megtekintése

Zborai Gábor

Középiskolai igazgatóhelyettes, Tokaj Sátoraljaújhelyen született 1958. április 1-jén, szülei akkor Bodrogkisfaludon laktak. Édesapja vb-titkár volt, több településen is dolgozott, ezért gyakran költözködött család. Bodrogkisfalud, Bodrogkeresztúr, Taktaharkány, végül Tokaj voltak a... Tartalom megtekintése

Ungvári József

Polgármester, Tiszakarád Találó név Karád (eredeti jelentése: széle valaminek), hisz a települést három oldalról évszázadokon át mocsárvilág fogta körül. Első okleveles említése viszonylag késői, 1441-ből való. A törökvilág a falu... Tartalom megtekintése

Sípos István

Szövetkezeti elnök, Tiszakarád A Bodrogközben, Semjénben, az akkori időkben kuláknak számító családban látta meg a napvilágot második gyermekként, ezerkilencszázötvennégy november 11-én. Bátyja jegyző Tiszacsermelyen, édesapja a tsz-ben dolgozott, majd gazdálkodó... Tartalom megtekintése

Gál János

Iskolaigazgató, Tard A tardi Szabó Zoltán Általános Iskolában kellemes derűs hangulat fogadja a látogatókat. Már a légkörből érződik: fiatal igazgató irányítja az intézményt. Az igazgató úr Nyíregyházán végezte el a... Tartalom megtekintése