Helyek szerint-Magyarország-Borsod-Abaúj-Zemplén megyeÓzdi járás

Papp Anna

Ügyvezető igazgató, Borsodnádasd Egész életemet a családi indíttatás határozza meg. Édesanyám mindig hangoztatta: becsületesen nehéz, de jó élni. Mai napig ehhez tartom magam. Amit eddig elértem, azt akaratomnak és hitemnek... Tartalom megtekintése

Kaló Zoltán Pál

Polgármester, Csernely Az egész ország a rádiók mellett őrjöngött az angol futballisták fölött aratott 6:3-as győzelem napján, az évszázad mérkőzésén, amikor Kaló Zoltán Pál Ormosbányán megszületett. Az így nevezetessé vált... Tartalom megtekintése

Gulyás János

Polgármester, Borsodbóta Az utóbbi években hollandok jelentek meg a Bükkfő és az Őrhegy lábánál fekvő községben, akik közül többen is házat vásároltak. A nyári hónapokban egymásnak adják a tulajdonukban lévő... Tartalom megtekintése

Sárváry Tamás

Polgármester, Borsodnádasd Borsodnádasdra nősülése folytán került, ám azt, hogy be tudott illeszkedni új környezetébe mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy 1989. június 1-jétől ő az időközben városi... Tartalom megtekintése

Svikruha Sándorné Csépány Márta

Festőművész, díszpolgár, Járdánháza Az eltelt ötvenöt évben legalább ezer alkotása született, amelyek olajfestményekből, leporellókból és szénrajzokból tevődnek össze. Számos közéleti tevékenységet is felvállalt községében az eltelt közel nyolc évtizedben, amiért... Tartalom megtekintése

Ulrich Attiláné

Polgármester, Járdánháza A Nádasd-völgyi települések egyik, infrastruktúrájában és intézményrendszerében irigylésre méltó, jó ütemben fejlődő, több mint 2000 lelkes településének elismert polgármestere 1946. július 8-án született Ózdon. Édesapja az Ózdi Kohászati... Tartalom megtekintése

Zsigrai Árpád

Polgármester, Arló Megszülettem Arlóban, 1956. április 21-én. Talán születhettem volna jobb helyen is, de megbékéltem már belül sorsommal. A négygyermekes családban napi csodák történtek, és színesre festették a gyermekkor nagy... Tartalom megtekintése

Dr. Almásiné Laurencsik Angelika

Polgármester, Járdánháza Nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni – gondolta a 2006-os önkormányzati választásokon megválasztott polgármester, amikor átlátta a község helyzetét, és saját kérésére az elődjétől megörökölt fizetés... Tartalom megtekintése

Kocsik Bertalan

Vállalkozó, Kissikátor Igazi mai sikertörténet egy „újkori” vállalkozásról, amelynek vezetője a nehézipari munkát cserélte fel sütőiparira. Végigélte az Ózdi Kohászati Üzemek termelési csúcseredményeit és a leépülés időszakát. Nagyüzemi munkásként tíz... Tartalom megtekintése

Orbán József

Ügyvezető igazgató, Borsodnádasd A 2001-ben városi rangot szerzett Borsodnádasd talán legismertebb embere. Szakmai és politikai múltja, valamint társadalmi tevékenységei révén számos barátra, ismerősre tett szert úgy megyéjében, mint az ország... Tartalom megtekintése