Helyek szerint-Magyarország-Borsod-Abaúj-Zemplén megyeMiskolci járás

Balogh Sándor

Ügyvezető igazgató, Miskolc Nagyszülei Kolozsváron voltak sikeres színészek (nagyanyja primadonna, nagyapja bonviván). Édesapja a húszas, harmincas években Debrecen első táncmestere, a formációs tánc megalakítója volt, aki a népművészet mestere címet... Tartalom megtekintése

Balogh Árpád

A Miskolci Fűtőmű Kft. ügyvezető igazgatója, Miskolc Huszonnyolc éves korától vezető beosztásokban dolgozik, és mint mondja, kezdetben, fiatalsága miatt rengeteg konfliktusban volt része, ha például egy-egy idősebb kollégájával szemben saját... Tartalom megtekintése

Balabán Péter

Ügyvezető igazgató Miskolc A Spektrum-3 és a Priv-Miber Kft.jól csengő név immár tíz éve a megyében. A kitűnő referenciákkal rendelkező cégek mintegy 130 települési önkormányzattal, fejlesztési társulással, közel 100 mikro-... Tartalom megtekintése

Alsó-Antal Istvánné

Az Antalflóra Virágcentrum ügyvezetője, Miskolc Kékeden született, mely helyet „a világ legszebbjeként” emlegeti. Gyermekkora regénybe illő édes-bús történet. Harmadikként érkezett a családba súlyos beteg édesanyától, aki három év kórház és... Tartalom megtekintése

Szűcs Erika

Alpolgármester, Miskolc Jelentős változást hozott Szűcs Erika életében az elmúlt esztendő, hisz 2002 novemberében Miskolc város alpolgármesterévé választották. Így most lehetősége nyílik arra, hogy kamatoztassa azt az emberismeretet, amit az... Tartalom megtekintése

Orosz Lajos

Alpolgármester, Miskolc Orosz Lajos 1962. június 16-án született Borsod „fővárosában”, Miskolcon. Édesapja, Orosz Lajos mérnökként a DIGÉP-ben dolgozott, édesanyjának, Orosz Irénnek az Autóker Vállalat volt a munkahelye. Nyugdíjas éveiket szintén... Tartalom megtekintése

Fedor Vilmos

Alpolgármester, országgyűlési képviselő, Miskolc Miskolcon születtem 1954-ben. Ebben a városban nőttem fel és azóta is itt élek, Miskolcot és körülöttünk lévő gyönyörű vidéket immár csaknem fél évszázada ismerem és szeretem... Tartalom megtekintése

Dr. Illés Pál

Megyei főjegyző, Miskolc Szinte még alig száradt meg a tinta dr. Illés Pál kinevezési okmányán, akinek eddigi életútja azt bizonyítja, hogy a szorgalom, a felelősségérzet, a tisztesség előbb, vagy utóbb,... Tartalom megtekintése

Fedor Vince

Polgármester, Szirmabesenyő A vidék, ahol a Sajó menti település, Szirmabesenyő kialakult, már az újkőkortól lakott volt. Besenyő meglehetősen későn, csak az Árpád-kor végén jelent meg írásos forrásokban, egy 1291-ben kelt... Tartalom megtekintése

Sztrakon Béla

Polgármester, termelési és kereskedelmi igazgató, Sóstófalva A Hernád völgyében, a dombok között meghúzódó alig háromszáz lelkes, csöppnyi kis falu tiszteletdíjas polgármestere tulajdonképpen „kettős életet él” ezerkilencszázkilencvennyolc óta. A ma már... Tartalom megtekintése