Foglalkozás szerintKözszférában dolgoznak

Bűdi Károly

Ügyvezető igazgató, polgármester, Alsódobsza Alsódobsza, régi nevén Kázmér-Dobsza sok száz éves település. Régi földrajzi nevei az Akasztófasor, a Tatár-kút Batu kán seregeire emlékeztetnek. Az első írásos emlékek 1332-ben keletkeztek, és... Tartalom megtekintése

Káli Sándor

Önkormányzati képviselő, Miskolc Káli Sándor életét a műszaki tudományok gyakorlása és a humán érdeklődés egyaránt végigkísérte: mérnök is, politikus is, költő is. Jelenleg az MSZP miskolci elnöke, önkormányzati képviselő, frakcióvezető,... Tartalom megtekintése

Dr. Bogdán Zsolt

A megyei közgyűlés főjegyzője, Miskolc Nagyapja jegyző volt 1945 előtt és után is Tiszadorogmán és Mezőcsáton, így van abban valami törvényszerű, hogy egyik unokája is hasonló pozícióba jutott. Az unoka,... Tartalom megtekintése

Laczkó Károly

A megyei közgyűlés alelnöke, Miskolc A talán méteres vastagságú falakkal rendelkező, boltíves, ízlésesen berendezett irodájában korát meghazudtoló fiatalos lendülettel fogadja a látogatót, és közvetlen modorával, lebilincselő előadásmódjával, mérhetetlen gazdag élettapasztalatával... Tartalom megtekintése

Tállai András

Polgármester, Mezőkövesd Az újságokból, a televízióból szinte mindennapos vendéggé vált az otthonokban Tállai András képviselő, aki egyben Mezőkövesd polgármestere. Az utóbbi évek változásairól, városvezetői tevékenységéről beszélgettünk. –Pénzügyi államtitkárból lett ellenzéki... Tartalom megtekintése

Fazekas Gyula

Polgármester, Viss Viss, Kenézlő, Zalkod. Ez a 3 település alkotja azt a csücskét a Bodrogköznek, amit Bodrogzug néven tart számon a köztudat. A zug, maga, leginkább zsákutcát jelent a felületes... Tartalom megtekintése

Dr. Sándor Endre

Polgármester, Vámosújfalu Tolcsvának fütyöl, Liszkának füstöl, Vámosnak megáll. Ez a mondás járta Tokaj-hegyalján, jelezve azt a méltatlan állapotot, hogy Vámosújfalu állomását nemes egyszerűséggel Olaszliszka–Tolcsva felirattal jelölte és jelöli ma is... Tartalom megtekintése

Koscsó Lajos

Alpolgármester, Tiszaújváros Abaúj szívében, Encsen született, ott töltötte gyermekkorát is, ahová őseit is kötötte ez a szigorúságra kényszerítő vidék. Amikor szakmát adó iskolát kellett választania az általános után, Miskolcra, a... Tartalom megtekintése

Farkas Zoltán

Polgármester, Tiszaújváros Az útnak indító környezet korán eldöntheti az ember pályára állását, közvetlen és közvetett hatásai pedig akár egy életen át elkísérhetnek bennünket. Farkas Zoltánt hallgatva kiderül, nála ennek felismerése... Tartalom megtekintése

Szabó András

Polgármester, Szegilong Az új évezred első évében még csak ötvenedik születésnapját ünnepli Szabó András, de már 20 évet töltött eddigi életéből a közigazgatásban. Igaz, hogy „csak” tiszteletdíjasként irányítja a település... Tartalom megtekintése