Foglalkozás szerintKözszférában dolgoznakÖnkormányzatokban dolgoznak

Nyitrai Tibor

Irodavezető – a megyei közgyűlés tagja, Miskolc–Szerencs Szakmai életútja és politikai pályafutása során is a következetes és megfontolt, ezáltal eredményt hozó munkavégzés dominált. A tizenhárom gyermekes salgótarjáni családból származó édesapja... Tartalom megtekintése

Csáki Imre

A megyei önkormányzat hivatalának főosztályvezetője, Miskolc Zempléni földműves család sarjaként került a nagyvárosba első generációs értelmiségiként Csáki Imre. Több évtizede tevékenykedik Borsod-Abaúj-Zemplén megye kulturális közéletében. „Számomra fontos a családi indíttatás.... Tartalom megtekintése

Dr. Bujdos Zsuzsanna

A Megyei Önkormányzat Hivatala főosztályvezetője, Miskolc Pedagóguscsaládból indult, jogász lett, s meg is maradt tanult szakmájánál. Dolgozott a versenyszférában, de pályafutása nagyobb részét a közigazgatásban töltötte Jászberényben, illetve Miskolcon. „Pedagóguscsaládban... Tartalom megtekintése

Dr. Kovács János

Megyei főjegyző, Miskolc Közel két évtizedes eredményes szabolcsi tevékenysége után tért vissza szülőföldjére, hogy a megyei közgyűlés főjegyzőjeként is bizonyítsa szakmai felkészültségét, rátermettségét. 1965. július 13-án született Abaújszántón, ám gyermekkora... Tartalom megtekintése

Nagy Elemér

Nyugalmazott polgármester, Garbolc Egy csilingelő kacagás, egy szelíd dörmögő hang. Szavak, mondatok visszhangzanak fülemben. Csapongó, véget érni nem akaró  beszélgetés nagyon régi ismerősökkel, otthonuk meghitt, bensőséges hangulatú sarkában. Szelíd vörös... Tartalom megtekintése

Végh Endre

Polgármester, Vámosoroszi Kicsit hamarabb jöttem, ő ugyanannyit késik. A szobájában kávét kortyolgatva várok. Előbb csak illedelmesen, aztán – bocsáttasson meg bűnöm – egyre kíváncsibban nézelődök. Egy polgármester “hivatalból” lokálpatrióta kell,... Tartalom megtekintése

Kónya Géza

Polgármester, Tisztaberek Régen beruházás beruházást ért, ma pedig a túlélésért küzdünk. Történelmi látlelet egy embertől, akit 2006-ban választott polgármesterré a falu. Túl a válság fél évtizedén, egyre másra jönnek hírek... Tartalom megtekintése

Kiss Lajos

A Települési és Vagyongazdálkodási Osztály vezetője Ózd Számos szakterületen kipróbálta magát, mielőtt a közigazgatásban megtalálta a neki való munkát. Közel a nyugdíjhoz a Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztályt irányítja Ózd Város... Tartalom megtekintése

Dr. Fazekas János

Főjegyző Nyíregyháza Egész eddigi életét Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatásának szentelte dr. Fazekas János, a megyei önkormányzat főjegyzője. Szinte nem is választhatott volna más hivatást magának, hisz a családi eleve elrendelés alapján... Tartalom megtekintése

Sarkady Pál

Polgármester Szatmárcseke Hej, Pali rád szavazok. Nem adtál nekem semmit, igaz, nem is kértem. De ha kérnék, adnál. Nagyapád adott… Bizonyos Nagy Ilonka néni szavai ezek, jóleső érzéssel idézi a... Tartalom megtekintése