Foglalkozás szerintKözszférában dolgoznakÁllamigazgatásban dolgoznak

Dr. Torgyán József

Az FKGP országos elnöke, országgyűlési képviselő, Budapest Hazaszeretete, magyarságtudata közismert. Azt is tudjuk róla, hogy szülőföldjéhez, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez ma is ezer szállal kötődik. Egy mátészalkai polgár ezt mondta róla 1997... Tartalom megtekintése

Kertész István

Országgyűlési képviselő, Mátészalka Tetszett nekem Szatmárban az emberek tisztasága, meg az, hogy a vendégszeretet szívből jött. Budapesten születtem, Sopronban és Pécsett nevelkedtem, de már szatmári embernek érzem magam.  Ez a... Tartalom megtekintése

Juhász Ferenc

Országgyűlési képviselő, Nyíregyháza Nyíltan és büszkén vallja, hogy képviselőtársaival együtt sokat fáradozik, divatos kifejezéssel élve lobbizik megyénk felzárkóztatása érdekében. Jó hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, s ezt nagyszerűen tudja hasznosítani... Tartalom megtekintése

Dr. Szilágyi József

Ügyvéd, Nyíregyháza A gyermekkori élmények mindannyiunk sorsát alapvetően határozzák meg. Különösen így van ez Szilágyi József esetében. Édesapja ugyanis, aki korábban cipészként kereste kenyerét, annak idején hadirokkantként kapott altiszti állást... Tartalom megtekintése

Dr. Papp Klára

Közjegyző, Nyíregyháza Az ember sorsát általában alapvetően befolyásolja a véletlen, sőt egyes vélemények szerint sorsunk előre meg van írva. Hogy ez így van-e, azt nagyon nehéz lenne eldönteni, ám tény,... Tartalom megtekintése

Nagy Sándor

Országgyűlési képviselő, polgármester, Újfehértó Tősgyökeres újfehértói, még akkor is, ha egy közeli tanyán nőtt fel, mert ezer szállal kötődik ide. Ez a fajta hűség jellemző az egész családra, hiszen két... Tartalom megtekintése

Dr. Estókné dr. Bálint Emese

Ügyvéd, Nyíregyháza Pezseg az élet körülötte. Az ügyvéd mindennapjairól mondhatunk bármit, csak azt nem, hogy unalmas lenne. Tárgyalás, rendőrségre járás, találkozni a beszélőn a gyanúsítottal, s eközben lázasan keresni a... Tartalom megtekintése

Dr. Görögné dr. Molnár Dorottya

Közjegyző, Nyíregyháza Talán ő maga sem tudja, hogy nevét hány családban ismerik, hány ügyirat őrzi csak Nyíregyházán, ahol elismert közjegyzőként tartja számon a szakma és a közreműködését kérő lakosság. Ma... Tartalom megtekintése

Pócsi József

Tűzoltósági tanácsos, Nyíregyháza Akarattal sem választhatott volna más pályát, mint a tűzoltó hivatást Pócsi József. Egész családja, visszamenőleg a történelemben az ősökig ennek a szolgálatnak szentelte az életét. Apró gyermekként... Tartalom megtekintése

Márton Lajos

Tűzoltó ezredes, Nyíregyháza Akit a mozdony füstje megcsapott − nem hagyja nyugodni a gondolat Márton Lajos tűzoltó ezredes, megyei parancsnokot. Árnyas lugas alá telepszünk, a negyvenes évei derekán járó, de... Tartalom megtekintése