Foglalkozás szerintKözszférában dolgoznakÁllamigazgatásban dolgoznakOrszággyűlési képviselő

Dr. Torgyán József

Az FKGP országos elnöke, országgyűlési képviselő, Budapest Hazaszeretete, magyarságtudata közismert. Azt is tudjuk róla, hogy szülőföldjéhez, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez ma is ezer szállal kötődik. Egy mátészalkai polgár ezt mondta róla 1997... Tartalom megtekintése

Kertész István

Országgyűlési képviselő, Mátészalka Tetszett nekem Szatmárban az emberek tisztasága, meg az, hogy a vendégszeretet szívből jött. Budapesten születtem, Sopronban és Pécsett nevelkedtem, de már szatmári embernek érzem magam.  Ez a... Tartalom megtekintése

Juhász Ferenc

Országgyűlési képviselő, Nyíregyháza Nyíltan és büszkén vallja, hogy képviselőtársaival együtt sokat fáradozik, divatos kifejezéssel élve lobbizik megyénk felzárkóztatása érdekében. Jó hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, s ezt nagyszerűen tudja hasznosítani... Tartalom megtekintése

Nagy Sándor

Országgyűlési képviselő, polgármester, Újfehértó Tősgyökeres újfehértói, még akkor is, ha egy közeli tanyán nőtt fel, mert ezer szállal kötődik ide. Ez a fajta hűség jellemző az egész családra, hiszen két... Tartalom megtekintése

Lakatos András

Országgyűlési képviselő, Nyíregyháza Az embereket két nagy típusra lehetne osztani, ha életük sorsáról esik szó. Az egyik a pesszimista, a hibákat látó és kereső, a másik a bizakodó, optimista. Lakatos... Tartalom megtekintése

Dr. Soós Győző

Országgyűlési képviselő, alpolgármester, Sátoraljaújhely A közgazdaságtan és a pénzügyek iránti vonzalmat édesapjától örökölte, ám mivel a politika mindig is komolyan érdekelte, ezért bő évtizede országgyűlési képviselőként fordítja minden energiáját a... Tartalom megtekintése

Nagy Nóra

Országgyűlési képviselő, az Országgyűlés jegyzője, Miskolc Minden valószínűség szerint igen kevesen vannak ebben az országban olyanok, akik ennyire fiatalon ilyen sikeres politikai pályát futottak be úgy, hogy közben a szakmai... Tartalom megtekintése

Fedor Vilmos

Alpolgármester, országgyűlési képviselő, Miskolc Miskolcon születtem 1954-ben. Ebben a városban nőttem fel és azóta is itt élek, Miskolcot és körülöttünk lévő gyönyörű vidéket immár csaknem fél évszázada ismerem és szeretem... Tartalom megtekintése

Dr. Hörcsik Richárd

Parlamenti képviselő, Sárospatak Ahogy dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, református teológia professzor és vállalkozó életútját hallgatom, II. Rákóczi Ferenc jelmondata villan eszembe: „CUM DEO, PRO PATRIA ET LIBERTATE!” – Istennel... Tartalom megtekintése

T. Asztalos Ildikó

Országgyűlési képviselő, Miskolc Mindig arra vágytam, hogy ne legyek másodrendű állampolgár… Most, hogy a jegyzetfüzetemet lapozgatom, ezt a mondatot aláhúzva találom benne. Az SZDSZ miskolci irodájának hűvösében vetettem papírra e... Tartalom megtekintése