Foglalkozás szerintEgyházi személyekPresbiter

Derczó György Lászlóné

Nyugalmazott postamester, Lácacséke Mindenki csak Klárikának, legfeljebb Klári néninek szólítja az alig ötszáz lelkes bodrogközi településen, hiszen gyermekkora óta ismerik és szeretik a hatodik X felé közelítő asszonyt. Klárika volt,... Tartalom megtekintése

Domján László

Nyugdíjas osztályvezető, Mezőcsát Születése óta, ezerkilencszáznegyvenháromtól él Mezőcsáton, és egész életpályája ehhez a dél-borsodi településhez köti. Szülei és mindkét ági elődei gazdálkodók voltak, tőlük örökölte vallását és beállítódását, amelynek jellemzője... Tartalom megtekintése

Dócs György

Templomfestő, Cigánd Templomfestő: olyan szakma, hivatás ez, ami van ugyan, de nem létezik. Dócs György cigándi szobafestő mégis erről a különös hivatásáról közismert, annak ellenére, hogy eredetileg „csak” szobafestő szakmát... Tartalom megtekintése

Dakos János

Polgármester, Karcsa Próféta a saját hazájában? – merülhet fel a kérdés Dakos János esetében. 1998-ban ismét őt választotta a falu polgármesterévé. Nemcsak ő, hanem szülei is, sőt felesége is karcsaiak.... Tartalom megtekintése

Molnár János

Polgármester, Gönc Jani! Szükségünk lenne egy fiatal emberre, aki Gönc jövőjét egyengetné, hiszen itt, csak fiatalos lendülettel lehet visszaállítani a múltban szerzett dicsőséget! – kapta a felkérést Molnár János tanár... Tartalom megtekintése

Pálfi István

Európai parlamenti képviselő, Brüsszel, Strasbourg, Berettyóújfalu  Pálfi István az egyetlen olyan magyar európai parlamenti képviselő, aki nem költözött ki Brüsszelbe vagy „fel” a fővárosba. Ő a szó nemes értelmében vidéki... Tartalom megtekintése

Örvendi László

Agrármérnök, Hajdúszoboszló Tanulj fiam, még akármi lehet belőled! – ezt az intelmet Örvendi László az édesapjától kapta. Ebben a keserű szentenciában a családban eddig nemzedékeken át hagyományozódó földműves foglalkozás folytatásának... Tartalom megtekintése

Baranyai Endre

Mezőgazdasági vállalkozó, alpolgármester, Gáborján Baranyai Endre szerint az élet egyik legboldogabb pillanata, amikor odaérkezve búzatáblája széléhez, megáll, s látja, hogy szép és súlyos fejek sorjáznak egyöntetűen. A látvány a korábbi... Tartalom megtekintése

Dr. Tiba István

Igazgató főorvos–országgyűlési képviselő, Balmazújváros Egész eddigi életének meghatározó eleme volt a kitartás és a következetesség, valamint az, hogy mindig „magasra tette a lécet”. Dr. Tiba István a család második gyermekeként... Tartalom megtekintése

Ábrám Tibor

Középiskolai igazgató, Miskolc A Lévay József Református Gimnázium kialakulása és története szorosan összefonódik Miskolc város és a miskolci református egyház történetével. A reformáció előtt, a XV. század közepétől már működött... Tartalom megtekintése