január 17, 2018 12:00 du.
Szerző: napkeletadmin
Írta: Arany Piroska Te itt vásárolsz? Én még sose jártam itt. Na, nézzük csak, ebben a szupermarketben mi mindent lehet kapni? Régen a drogériába mentünk szépülnivalóért, kamilla, tejkrém, illatos szappan,... Tartalom megtekintése
január 17, 2018 12:00 du.
Szerző: napkeletadmin
Ny. igazgató, díszpolgár Miskolc Aktív, vagy némi túlzással inkább hiperaktív munkássága során számos szervezet vezetője volt, vállalt feladatait pedig igyekezett maradéktalanul teljesíteni. A maximalizmus azonban visszaütött, hiszen 2005-ben, egyetlen héttel... Tartalom megtekintése
január 17, 2018 12:00 du.
Szerző: napkeletadmin
Étteremtulajdonos Fehérgyarmat Tanítói, tanulási hajlammal megáldott ember. Nyitott az újra, a szépre, tele van ambícióval. Mindössze 25 esztendős, mégis sikeres éveket tudhat maga mögött. A főzés iránti szeretetét dédnagymamái adták... Tartalom megtekintése
január 17, 2018 12:00 du.
Szerző: napkeletadmin
Polgármester Hangony Két nagy eseményt rendeznek minden évben Hangonyon, amelyek tömegeket vonzanak. A római katolikus templom névadójának, Szent Annának a tiszteletére július második felében kerül sor a búcsúra, míg augusztusban... Tartalom megtekintése
január 17, 2018 12:00 du.
Szerző: napkeletadmin
Főorvos Miskolc Több évtizedes szakmai pályafutása során folyamatosan képezte magát, majd ő képezte a fiatalokat. 1976-ban megszerzett orvosi diplomája óta hihetetlen technikai fejlesztések mentek végbe a szakmában. Megismerkedett az informatikával,... Tartalom megtekintése
január 17, 2018 12:00 du.
Szerző: napkeletadmin
Biszák László alkotása 40×30. cm akril. Minden csilli villi nagyvárosnak van hátsó arca ami kicsit töredezett, kopott, szegényes mint a boldogtalan rokon szomorú sóvár szeme. Régóta nem gondolnak rá,... Tartalom megtekintése
január 17, 2018 12:00 du.
Szerző: napkeletadmin
Írta: Nagy Farkas Dudás Erika – A hétköznapokban nekem a fájdalom az ünnep – mondogatta Irma, akinek egész élete Isten és a férfiak kiszolgálásából állt, mindennek tetejébe csak fiai születtek,... Tartalom megtekintése
január 17, 2018 12:00 du.
Szerző: napkeletadmin
Pro Urbe-díjas ny. középiskolai tanár Miskolc Egy olyan igazi pedagógus, aki minden diáknak az álma lehetne. Egykori tanulói pár éve a megyei lapban a legendák közé sorolták, ami minden egyéb... Tartalom megtekintése
január 17, 2018 12:00 du.
Szerző: napkeletadmin
Bíró Ernő alkotása 35×50 cm. lavírozott tus. 2014. Gyöngyöspata. …ha ingerelne a bor, mint élvezetek forrása, talán helyek, és pincék között, vagy ismert ízeket keresnék, de Bíró Ernő kedves képe... Tartalom megtekintése
január 17, 2018 12:00 du.
Szerző: napkeletadmin
Tudod, milyen unalmas tud lenni egy sor szép spanyol város egytől egyig gyönyörű és világhírű katedrálisa, ha minden nap egy következőbe cipelnek el, kérdezte némi panasszal a hangjában szintén világlátott... Tartalom megtekintése