Telefon a túlvilágra

Szemelvények M. Szlávik Tünde
A Férfi illata című könyvéből

Ijesztő, ismeretlen hangra riadtam az éjszaka közepén. Felültem, körbetapogattam a vak sötétben, de csak az ágynemű puhállott a kezem alatt, s bármerre fordultam, az a rettenetes csörömpölés a hátam mögül jött. Fel akartam kapcsolni az éjjeli lámpát, ám fogalmam sem volt, az ágy mely pontján vagyok éppen, csak nyüszítettem elveszetten, s közben abban reménykedtem, ha álmodom, hamarosan felébredek, vagy legalább a férjem felriad és segít. Egyre jobban csapkodtam, körbe-körbe forogtam ültő helyemben. A lábam lemerevedett, nem segített a helyváltoztatásban. Végül a csuklóm megakadt egy vékony fémrúdban, akkor már tudtam, hogy az a lámpaállvány, s hogy végül is a telefon szól, fent a polcon, a fejem fölött. Nyújtóztam, de sehogyan sem értem el, csak a lámpát borítottam fel. Utánakaptam, ettől megmozdult a lábam, s végre ballal le tudtam lépni a szőnyegre. Megemelkedtem, és lekaptam a telefont. Úristenúristen, nyöszörögtem, mert az ilyen késői hívások csak bajt jelenthetnek.

− Adjad nekem Gézát! – mondta egy idegen hang, majd krákogott egyet.

− Gé-gé-zát? Milyen Gézát, nincs, nincs Géza… − dadogtam, miközben a hangszálaim vattacsomókat cirógattak a torkomban.

− Nincs otthon? – kérdezte, közben mintha lábasok csörömpöltek volna.

− Té-té-ves, téves hívás, rossz számot tárcsázott.

− Kovács lakás?

− Nem, nem Kovács, tegyük le! – még biztosítottam afelől, hogy nem haragszom, aztán reszketve visszatettem a kagylót. Mocorgó férjemet megnyugtattam, visszavackolódtam a helyemre, dübörgő szívverésem lassan elcsitult, éreztem, ahogy fejem egyre jobban a párnák közé süllyed, édes álom, jöjj, de jó, hogy hétvége jön… Ekkor újra megszólalt a telefon. Ismét Kovács Gézát keresték, de most már nem akarta letenni a telefont, amíg meg nem mondom, hogy ÉN ki vagyok, mire önmagamnak is szokatlan módon felsikítottam, hogy hagyjon békén, ne zaklasson. Nem tudtam megmagyarázni, mitől rémültem így halálra. Legközelebb én veszem fel, mondta a férjem, majd magunk közé tettük a készüléket. Vártunk. Vártunk… Fülemben magyar nóta zengett, erről eszembe jutott, hogy a háttérben muzsika szólt, olyan visszhangosan, mintha egy portásfülkében lett volna az a rádió. Csönd. Talán sikerült végre eltalálnia.

De nem… Fél hatkor, mire elcsigázottan végre sikerült visszaaludnunk, megint kezdődött az az átkozott csörömpölés. Magamra húztam a paplant, s átadtam a terepet a férfiaknak. Férjem a kifejezetten az értetlen ügyfeleknek szánt hangszínét és lassú beszédtempóját elővéve kifaggatta az illetőt, aki az újrahívás gombról magyarázott valamit, amit a fia állított be neki. Itt lakik a szomszéd faluban. Előkerestem a telefonkönyvet, megnéztem a számot: vége tért csak el a mienktől. Hálás volt, kihallatszott a megkönnyebbült hangja. Mi is fellélegeztünk, s úgy éreztük, tettünk valami kis jót egy ismeretlennel.

Aznap még háromszor telefonált délelőtt, és négyszer délután. Mindannyiszor harsogott a muzsika, s a bácsika újra és újra elcsodálkozott azon, hogy nem, nem Kovács lakás, mi Mártonék vagyunk – hogy lehet ez, ő nem is érti, csak a fiát keresi, Gézát. A végén már nem magyaráztunk semmit, csak hogy nem ötös, hanem kettes a vége, és minden jót kívántunk…

Megpróbáltam én is felhívni ezt a Gézát, de nem vették fel a telefont.

Ezután Imre bácsi gyakran megörvendeztetett minket. Hogyhogy nem Kovács lakás, döbbent meg. Ő Kovács Gézát keresi. Mindig mintha először beszélnénk… Szájbarágósan elmondtuk neki, hogy nem ötös, hanem kettes az utolsó szám, tessék úgy megpróbálni. Ő reszketeg hangon elnézésünket kérte, mi azt mondtuk, semmi baj, bárkivel előfordul… Csak a gyerekek nem tudtak mit kezdeni ezzel a dologgal, elkerekedett a szemük, s szótlanul nyújtották a készüléket.

Fél évig csak nappal hívott minket. Tegnap éjszaka fél egykor, aztán negyedóránként… Már könyörögtem, hogy ne hívja Gézát sem, hadd aludjon. Miért, éjszaka van, kérdezte, igen, dünnyögtem, fél kettő még igencsak annak mondható.

Ötre belefáradtam. Dühömben kinyomtam a telefont, de az nem akart elhallgatni: nyomtam, csörgött, nyomtam, csörgött, felzokogtam, és kihúztam az adaptert a konnektorból, de tovább szólt a másik készülék a nappaliban… Mint egy rossz horrorfilmben. Influenzás-lázasan, verítékes hálóingben szaladtam, hogy fel ne ébredjenek a gyerekek. A férjem kivette a kezemből a kagylót, s határozottan, de kedvesen kérte a bácsit, hogy hagyjon minket aludni, mert dolgoznunk kell. De hiszen nincs már éjszaka, így a kisöreg, s most először fordult elő, hogy emlékezett egy korábbi beszélgetésre.

Betegen, fáradtan, dühösen indultam dolgozni. Pedig már úgy elképzeltem magamban ezt az Imre bácsit: szikár alak, vékony szálú, félrefésült haj, szürke szempár, dohányszagú, ráncos kezek… Mint nagyapám… De nem! Ez egy dagadt, piros képű, hülye vénember, aki az idegeimre megy, isten bizony, ki fogom húzni a telefont éjszakára!

A kollégáknak elmondtam, miért vagyok ilyen nyúzott. Kiderült, egyikük ismeri Kovácsékat. Csak nyeltem és nyeltem… S akkor eszembe jutott ő. Amikor elment, képes voltam bebeszélni magamnak, hogy az a magas, farmerdzsekis, fejre húzott kapucnis alak az úton csak ő lehet. Idegen férfiakat követtem, hátukat becézve némán: kincsem, drágám, mindenem, hercegem… Megérezve mohó tekintetemet, visszafordultak. Ismeretlen arcok, semmitmondó, üres vonások…. Fájdalom…. Nem ő, nem ő… Persze, hogyan is lehetne? Évekig fohászkodtam: a következő kapucnis ne forduljon hátra, csak hadd nézzem, hadd kövessem, hadd legyek még egyszer boldog, ahogy megfürdetem alakját szememből szivárgó könnyeimben.

Nem, dehogyis húzom ki azt a telefont! Imre bácsinak is szüksége van arra az érzésre, hogy ha jól ütné be azt az utolsó számot, akkor beszélhetne a fiával, csak az a fránya utolsó szám… Nem ötös, kettes… S akkor Géza hallózna bele… Nem, ez csak tévedés, hogy mindig Mártonék jelentkeznek. Hadd higgye, hogy a fia még él. Pedig talán együtt lógázzák odafent a lábukat egy felhő szélén: az ismeretlen Géza és a csillagösvények hercege, az én Csaba királyfim, drága öcsém…                                            

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése