Telefon a túlvilágra

Szemelvények M. Szlávik Tünde
A Férfi illata című könyvéből

Ijesztő, ismeretlen hangra riadtam az éjszaka közepén. Felültem, körbetapogattam a vak sötétben, de csak az ágynemű puhállott a kezem alatt, s bármerre fordultam, az a rettenetes csörömpölés a hátam mögül jött. Fel akartam kapcsolni az éjjeli lámpát, ám fogalmam sem volt, az ágy mely pontján vagyok éppen, csak nyüszítettem elveszetten, s közben abban reménykedtem, ha álmodom, hamarosan felébredek, vagy legalább a férjem felriad és segít. Egyre jobban csapkodtam, körbe-körbe forogtam ültő helyemben. A lábam lemerevedett, nem segített a helyváltoztatásban. Végül a csuklóm megakadt egy vékony fémrúdban, akkor már tudtam, hogy az a lámpaállvány, s hogy végül is a telefon szól, fent a polcon, a fejem fölött. Nyújtóztam, de sehogyan sem értem el, csak a lámpát borítottam fel. Utánakaptam, ettől megmozdult a lábam, s végre ballal le tudtam lépni a szőnyegre. Megemelkedtem, és lekaptam a telefont. Úristenúristen, nyöszörögtem, mert az ilyen késői hívások csak bajt jelenthetnek.

− Adjad nekem Gézát! – mondta egy idegen hang, majd krákogott egyet.

− Gé-gé-zát? Milyen Gézát, nincs, nincs Géza… − dadogtam, miközben a hangszálaim vattacsomókat cirógattak a torkomban.

− Nincs otthon? – kérdezte, közben mintha lábasok csörömpöltek volna.

− Té-té-ves, téves hívás, rossz számot tárcsázott.

− Kovács lakás?

− Nem, nem Kovács, tegyük le! – még biztosítottam afelől, hogy nem haragszom, aztán reszketve visszatettem a kagylót. Mocorgó férjemet megnyugtattam, visszavackolódtam a helyemre, dübörgő szívverésem lassan elcsitult, éreztem, ahogy fejem egyre jobban a párnák közé süllyed, édes álom, jöjj, de jó, hogy hétvége jön… Ekkor újra megszólalt a telefon. Ismét Kovács Gézát keresték, de most már nem akarta letenni a telefont, amíg meg nem mondom, hogy ÉN ki vagyok, mire önmagamnak is szokatlan módon felsikítottam, hogy hagyjon békén, ne zaklasson. Nem tudtam megmagyarázni, mitől rémültem így halálra. Legközelebb én veszem fel, mondta a férjem, majd magunk közé tettük a készüléket. Vártunk. Vártunk… Fülemben magyar nóta zengett, erről eszembe jutott, hogy a háttérben muzsika szólt, olyan visszhangosan, mintha egy portásfülkében lett volna az a rádió. Csönd. Talán sikerült végre eltalálnia.

De nem… Fél hatkor, mire elcsigázottan végre sikerült visszaaludnunk, megint kezdődött az az átkozott csörömpölés. Magamra húztam a paplant, s átadtam a terepet a férfiaknak. Férjem a kifejezetten az értetlen ügyfeleknek szánt hangszínét és lassú beszédtempóját elővéve kifaggatta az illetőt, aki az újrahívás gombról magyarázott valamit, amit a fia állított be neki. Itt lakik a szomszéd faluban. Előkerestem a telefonkönyvet, megnéztem a számot: vége tért csak el a mienktől. Hálás volt, kihallatszott a megkönnyebbült hangja. Mi is fellélegeztünk, s úgy éreztük, tettünk valami kis jót egy ismeretlennel.

Aznap még háromszor telefonált délelőtt, és négyszer délután. Mindannyiszor harsogott a muzsika, s a bácsika újra és újra elcsodálkozott azon, hogy nem, nem Kovács lakás, mi Mártonék vagyunk – hogy lehet ez, ő nem is érti, csak a fiát keresi, Gézát. A végén már nem magyaráztunk semmit, csak hogy nem ötös, hanem kettes a vége, és minden jót kívántunk…

Megpróbáltam én is felhívni ezt a Gézát, de nem vették fel a telefont.

Ezután Imre bácsi gyakran megörvendeztetett minket. Hogyhogy nem Kovács lakás, döbbent meg. Ő Kovács Gézát keresi. Mindig mintha először beszélnénk… Szájbarágósan elmondtuk neki, hogy nem ötös, hanem kettes az utolsó szám, tessék úgy megpróbálni. Ő reszketeg hangon elnézésünket kérte, mi azt mondtuk, semmi baj, bárkivel előfordul… Csak a gyerekek nem tudtak mit kezdeni ezzel a dologgal, elkerekedett a szemük, s szótlanul nyújtották a készüléket.

Fél évig csak nappal hívott minket. Tegnap éjszaka fél egykor, aztán negyedóránként… Már könyörögtem, hogy ne hívja Gézát sem, hadd aludjon. Miért, éjszaka van, kérdezte, igen, dünnyögtem, fél kettő még igencsak annak mondható.

Ötre belefáradtam. Dühömben kinyomtam a telefont, de az nem akart elhallgatni: nyomtam, csörgött, nyomtam, csörgött, felzokogtam, és kihúztam az adaptert a konnektorból, de tovább szólt a másik készülék a nappaliban… Mint egy rossz horrorfilmben. Influenzás-lázasan, verítékes hálóingben szaladtam, hogy fel ne ébredjenek a gyerekek. A férjem kivette a kezemből a kagylót, s határozottan, de kedvesen kérte a bácsit, hogy hagyjon minket aludni, mert dolgoznunk kell. De hiszen nincs már éjszaka, így a kisöreg, s most először fordult elő, hogy emlékezett egy korábbi beszélgetésre.

Betegen, fáradtan, dühösen indultam dolgozni. Pedig már úgy elképzeltem magamban ezt az Imre bácsit: szikár alak, vékony szálú, félrefésült haj, szürke szempár, dohányszagú, ráncos kezek… Mint nagyapám… De nem! Ez egy dagadt, piros képű, hülye vénember, aki az idegeimre megy, isten bizony, ki fogom húzni a telefont éjszakára!

A kollégáknak elmondtam, miért vagyok ilyen nyúzott. Kiderült, egyikük ismeri Kovácsékat. Csak nyeltem és nyeltem… S akkor eszembe jutott ő. Amikor elment, képes voltam bebeszélni magamnak, hogy az a magas, farmerdzsekis, fejre húzott kapucnis alak az úton csak ő lehet. Idegen férfiakat követtem, hátukat becézve némán: kincsem, drágám, mindenem, hercegem… Megérezve mohó tekintetemet, visszafordultak. Ismeretlen arcok, semmitmondó, üres vonások…. Fájdalom…. Nem ő, nem ő… Persze, hogyan is lehetne? Évekig fohászkodtam: a következő kapucnis ne forduljon hátra, csak hadd nézzem, hadd kövessem, hadd legyek még egyszer boldog, ahogy megfürdetem alakját szememből szivárgó könnyeimben.

Nem, dehogyis húzom ki azt a telefont! Imre bácsinak is szüksége van arra az érzésre, hogy ha jól ütné be azt az utolsó számot, akkor beszélhetne a fiával, csak az a fránya utolsó szám… Nem ötös, kettes… S akkor Géza hallózna bele… Nem, ez csak tévedés, hogy mindig Mártonék jelentkeznek. Hadd higgye, hogy a fia még él. Pedig talán együtt lógázzák odafent a lábukat egy felhő szélén: az ismeretlen Géza és a csillagösvények hercege, az én Csaba királyfim, drága öcsém…                                            

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése