50×65 cm. olaj, vászon.

2010.

Ha  a télre  gondolsz,  valami  ilyen kép  jut az eszedbe.  A  háztetőn  már kicsit  megcsúszott a  hó, hogy a  cserép  kivillanthassa  pompásra mosott  színét  A  kert  aminek  csak  a kerítés  adhat  értelmet, lepel alatt,  az ősszel  ottfelejtett  biciklit   senki sem  lopta  el  mert  néha  az árokpartok is  tartogatnak  kincseket.  A  gazda  hanyagságból  a magasra  növő füvet  sorsára  bízta,  most  könnyű  párna  alatt  szunnyadjanak.   Még álmodik a ház, mellette  a  kamra   szerszámaival,  a  fázós fák a házkörül, és talán  messze  a  szomszéd gyümölcsöse.  Megnőttek a terek,  a szél  vidáman  fuvolázhat,  alig van akadálya.  Biszák László  egy  végtelenül nyugodt  képet festett,  teleszórta szeretettel  a  vágyott  hóval,  amit  alig tapasztalunk  már.  Lassan    természeti  jelenséggé  zsugorodott hótakaró  látványa,   kuriózum. A  festő kitűnő  eszközkészletével  a tél  legszebb  napjait  mutatva  várakozik a tavaszra hátrahagyva  minden  kívánalmát,  de  addig csendesen  hallgatózzunk,  hogy  a  behavazott  úton mikor tűnik fel  a  könnyű léptű  tündér.