Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Molnár Károlyné
Könyvtár- és művelődésiközpont-igazgató,
Újfehértó
A veszprémi születésű igazgatónő soha nem gondolta volna, hogy egyszer búcsút int a lankás dombok közt felépített, ékszerdobozhoz hasonlító dunántúli városkának, és az alföld egyik, akkor még nagyközségét választja szűkebb hazájának, családja megalapításának helyéül. Molnár Károlyné, lánykori nevén Rácz Erzsébet viszont megszerette, és őt befogadta, mi több, számon tartja Újfehértó. A város művelődési centrumát irányítja, szervezi a helybeliek és a környéken élők kulturális, művelődési életét. Igyekszik minél többet adni ahhoz, hogy az emberek tájékozottabbak, műveltebbek, olvasottabbak legyenek, s ezáltal eredményesebben vegyék fel a küzdelmet a hétköznapok sűrűn váltakozó kihívásaival.
Veszprémben, 1951. május elsején született Rácz Erzsébet. Édesanyja, Fehér Vilma, pedagógus, ma nyugdíjas és a 13 unoka sikere élteti. Az édesapa, néhai Rácz Miklós ügyvéd, 1998-ban távozott szerettei közül. Az öt testvér, Miklós fizikus, András matematikus, Zoltán villamosmérnök, Katalin programozó matematikus és Erzsébet a művelődést, a tanulást tartotta vezérlő elvnek. A férje, Molnár Károly, matematikatanár, az újfehértói gimnázium igazgatója. Két gyermekük született, Eszter a gazdasági diplomáciában dolgozik. Férjével, Clive Rumbolddal Belgiumban hamarosan diplomáciai szolgálatba állnak. Péter fiuk testnevelő tanár, Budapesten él.
A veszprémi Lovassy László Gimnáziumban 1969-ben tett érettségi után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika–fizika szakán szerzett diplomát ’74-ben a fiatal lány. Az oklevél átvétele után összeházasodtak, és Újfehértóra költöztek. Molnárné a helyi Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnáziumban állt először katedrára és nagy szeretettel nevelte, tanította diákjait, úgy is mint osztályfőnök. Az iskolai könyvtárban gyakran megfordult, míg egyszer felajánlották neki a könyvtár vezetését. Félállásban tanár, a másik félben könyvtárvezető lett.
Az iskolai szavalóversenytől a Bálint-napi versíró pályázatig számos izgalmas dolgot talált ki és honosított meg. Szakmai tudásának bővítésére elvégezte a könyvtár szakot a tanárképző főiskola levelező tagozatán. Amikor 2000-ben kiírták az újfehértói könyvtár- és művelődésiház-igazgatói pályázatát, négyen adták be elképzeléseiket. Molnárné nyerte meg és 2000. április 15-én látott az igazgatói feladatok ellátásához.
Új fejezet kezdődött az életében. Szép időszakot köszönthetett az újfehértói könyvtár, hisz a megalakítás 50-dik születésnapját köszöntő ünnepséget már Molnárné szervezhette. Sok új ötlettel gazdagította a művelődés centrumát. Megnyitották az internet kávézót, helytörténeti részleget avattak. Szűk helyen, mindössze 80 négyzetméteren található a 20 ezer kötetes könyvtár. Sajnos, gyermekrészlegnek nem jut hely. Éppen ezért a pályázatoknak, a szponzori támogatásoknak igen fontos szerep jut, ezekből a pénzekből tudják kiegészíteni a költségvetést. Bár a város önkormányzata gondoskodó és segítőkész gazda, a köz pénztárcája megszabja a rendelkezésre álló keretet. Éppen ezért fontos, hogy a helybeliek, a vállalkozók és az anyagi áldozatra is képes mecénások magukénak érezzék a könyvtár és a művelődési ház ügyét.
Új idők új jele, hogy a hagyományos könyvtári szolgáltatások mellett megjelentek a legújabbak is. A félmillió forintos CD-állományuk tekintélyesnek mondható. Modernizálták az intézményt, és a 2000-ben még mindössze egy komputerrel rendelkező könyvtárban ma 10 számítógép segíti a feldolgozást és a nyilvántartást. A gépek egy részét a Széchenyi-tervből, központi forrásból nyerték.
Ettől talán még fontosabb a humán erőforrás léte, a hat dolgozó ugyanis csak összefogással, a könyvtári munka szeretetével tudja eredményesen szervezni az intézmény hétköznapjait.
A 21. században a könyvtár és művelődési ház másfajta szerepet tölt be, mint akár félévszázaddal ezelőtt. Molnárné honlapkészítő pályázatot szorgalmazott, s ennek eredményeként ma saját arculatát is felmutathatja az intézmény. Aki a web.axelero.hu/konyvtar elnevezésű linkre kattint, megismerheti a törekvéseiket, és a legfrissebb információkat. ISDN vonal gyorsítja a munkájukat.
Minden korosztályt igyekeznek bevonni az intézmény programlátogatói közé. Az iskolások látogatják a Ki mit tud?-ot, a fiatalok körében népszerű a Bálint-napi versmondóverseny, a sport- és a szellemi vetélkedő. A rock fesztivál szintén kedvelt elfoglaltság. A nők hete programjaira szívesen jönnek, a színházkedvelők négyféle bérlet közül válogathatnak. Lesz itt tanfolyam az óvodapedagógusoknak, de még internetezni is tanulhatnak a nagymamák. Könyvtárkerti estékre várják majd az érdeklődőket. Nem véletlen, hogy az intézmény emlékkönyvében elismerő sorokat olvashatunk, például Pitti Katalintól, akit az értő közönség még csodásabb előadásra ösztönzött. Mint azt Molnárné örömmel és büszkeséggel mondja: a könyvtár és a művelődési központ a korosztályok találkozó helye, egyre inkább a művelődés centruma.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése