Béke után vihar

Szemelvények Bán Béla nemrég megjelent  EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből Az egyik utolsó „békeév” a szülőház udvarán. Szüleimmel és feleségemmel állunk ott az egyre ritkább szamoskéri látogatáskor. Még a régi időket tükrözi a... Tartalom megtekintése

Don Quijote kék valósága

Tüttő József alkotása 70×50 cm. Olaj, farost. Kérlek uram, ajándékozz meg a tisztánlátás örömével, bármerre tekintek, a múlt, és jövő a messzeségbe vesző képzelet fátylában van. Győztes csaták, elvesztett küzdelmek,... Tartalom megtekintése

Jeszenovics Albert

A református gyülekezet főgondnoka Csomakőrös – Egy vagyok közülük a munkában – jellemzi viszonyát vállalkozása munkatársaival. Velük dolgozom, ugyanazt csinálom, amit ők. Ahogy telik a nap, amelynek nagyobb részét társaságában... Tartalom megtekintése

Bende Tamás

Református lelkész Csomakőrös – El tudtam érni, hogy azok is eljöjjenek egy közösségbe, akik valamilyen okból haragosai egymásnak. Tizenhárom éve szolgál a településen. A mögöttünk maradt csaknem másfél évtizedben számos... Tartalom megtekintése

„Ha még hallásod is lenne…”

Szemelvények Bán Béla nemrég megjelent  EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből Három hónapja jártam már az egyetemre, s nem találtam a helyem. Egyedül éreztem magam, hiába voltunk sokan. Nekünk, újságírószakosoknak volt külön termünk, ahol... Tartalom megtekintése

Dr. Simon József

Szívsebész főorvos Debrecen, Vaja Megragadni a pillanatot, ez a legnagyobb kihívások egyike a szívsebész főorvosnak. Dr. Simon Józseffel a Debreceni Egyetem Szívsebészeti Klinikáján a könyvtárnak is beillő megbeszélőben faggatjuk a... Tartalom megtekintése

Horváth Károly

Ügyvezető Ózd Letette névjegyét az ország energetikai szférájában úgy a beruházások, mint a törvényi háttér megteremtésében, büszke ózdiságára és családjára, az ózdi honismereti kör pályázataira pedig több helytörténeti dolgozatot írt.... Tartalom megtekintése