Helyek szerint-Magyarország-Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeFehérgyarmati járás

Czáder Zsolt

Polgármester, vállalkozó Mánd Sikeres vállalkozással a háta mögött határozta el magát, és vállalkozott arra a feladatra, hogy igazgatja, és felvirágoztatja az alig 260 lelkes Fehérgyarmathoz közeli települést. Bár rövid ideje... Tartalom megtekintése

Nyúzó Vivien Ottilia

Étteremtulajdonos Fehérgyarmat Tanítói, tanulási hajlammal megáldott ember. Nyitott az újra, a szépre, tele van ambícióval. Mindössze 25 esztendős, mégis sikeres éveket tudhat maga mögött. A főzés iránti szeretetét dédnagymamái adták... Tartalom megtekintése

Egy kis zsendice fokhagymával

Önellátóként élni, ez volt vágya Gyulai Melindának, és párjának. Részben sikerült is megvalósítani a tervüket, hisz az általuk fogyasztott élelmiszerek jó részét maguk állítják elő. Hogy ne kelljen boltban vásárolniuk... Tartalom megtekintése

Szim János

Pálinkafőző mester Kömörő Szatmárban, Beregben, vagy ahogyan a szomszédos megyében, Szabolcsban mondják, a „Feketén” van jó pár kiváló pálinkát előállító szeszfőzde, ám egyik sem olyan ismert talán, mint a kömörői.... Tartalom megtekintése

Dr. Kávássy Sándorné

Nyugalmazott pedagógus Sonkád A sonkádi önkéntes, avagy a tartalmas aktív életmód megtestesítője Ibolya néni. Nagy örömmel osztja meg velem élettörténetét, melyben hirdeti, hogyan is lehet teljes életet élni egy csúnya... Tartalom megtekintése

Bakk Tiborné Talpas Szilvia

Önkormányzati képviselő Mánd A településen élő munkaképes korú emberek nagy része közmunka révén jut a megélhetéséhez bevételhez. Arra nem is nagyon van kilátás, hogy annyi munkahely jöjjön létre, amennyi elegendő... Tartalom megtekintése

Nagy József

Önkormányzati képviselő Mánd Nem a falu szülötte, Kiszekeresről származik. Ám mándi lányé az a kék szempár, amelynek sugara rabul ejtette. 1974-ben, április elsején látta meg a napvilágot, ami számos esetben... Tartalom megtekintése

Cseh Károly

Nyugalmazott gépjárműoktató Sonkád Mosolyogva üdvözöl a kedves Karcsi bácsi, amikor belépek az udvarára. Nagyon szép, mesébe illő kis porta, idillikus családi házzal. A látvány lenyűgöző, pedig tél van, mégis harmóniát... Tartalom megtekintése

Kiss József

Vállalkozó, gazdálkodó Vámosoroszi Ebben az évben mérföldkőhöz érkezik, hiszen idén tölti be a 60. életévét. Mások ilyenkor már a pihenésre gondolnak, sokan el sem érnek ehhez a jeles évfordulóhoz. Kiss... Tartalom megtekintése

Szabó Barnabás

Falugondnok, életművész Nagyszekeres Szabó Lajos kovácsmester és neje, Szeles Vilma életében az egyik legszebb nap 1957. május 20-a volt. Ekkor született második fiúk, aki a keresztségben a Barnabás nevet kapta.... Tartalom megtekintése