Helyek szerint-Magyarország-Hajdú-Bihar megye

Dr. Oláh Imre

Fogszakorvos, Hajdúdorog Édesapám piarista szellemben nevelt, s ennek köszönhettem, hogy a legnagyobb nehézségeken is túl tudtam jutni, s minden bajból ki tudtam magam vágni. Az ő és az én egész... Tartalom megtekintése

Görögh László

Agrármérnök, Hajdúdorog Az én nemzedékem bizonyítottan megállta a helyét – mondja az 1948-ban született Görögh László agrármérnök, aki a tanyasi gyermekkor után előbb a dohánytermelésben és -iparban próbálkozott, majd az... Tartalom megtekintése

Földesi Gyuláné

Díszpolgár, nyugalmazott tanárnő, Hajdúhadház–Debrecen Minden alkalmazott, gyakorlati tudománynak vannak és ma is léteznek olyan művelői, akik egész életükben „csak” egy dolgot és egy helyen műveltek. A Hajdúhadházán öt évtizeden át... Tartalom megtekintése

Fodor György

Mezőgazdasági vállalkozó, Hajdúdorog Nekem a szakmám a hobbim. Nem felejtettem el, hogy honnan jöttem, ezért megbecsülök mindent, amit eddig elértem. Ha belegondolok, hogy az apám milyen nehéz fizikai munkával jutott... Tartalom megtekintése

Béres János

Ügyvezető, Hajdúdorog Arra vagyok a leginkább büszke, hogy családi vállalkozásban, saját erőből bútorkészítésben sikerült egy olyan termékcsoportot kialakítani, amelyet a környéken és távolabbi városokban is elismernek és szívesen vásárolnak. Keresik... Tartalom megtekintése

Tarczy Péter

Újságíró, szerkesztő, Hajdúböszörmény A mackós alkatú tollforgató elsősorban a kulturális újságírás területén szerzett nevet magának. Zaklatott gyermekkorát az ötvenes-hatvanas évekre jellemző szegénységben, bizonytalanságban töltötte. Édesapja a Rákosi- és Kádár-rendszer börtöneinek... Tartalom megtekintése

Nagy Antal János

Tulajdonos–ügyvezető, Hajdúböszörmény Nagy Antal János 1949-ben született Hajdúböszörményben, ahol szülei nagy szeretetben nevelték hét testvérével együtt. Korán megmutatkozott a vas, a mechanika iránti érdeklődése – szívesen játszott a szerszámokkal, pillanatok... Tartalom megtekintése

Molnár Ferenc

Ügyvezető, Hajdúböszörmény Ki hinné Molnár Ferencről, hogy nyugdíjas, amikor reggeltől estig állandóan mozgásban vanű – Bizony nem érezném jól magam a négy fal közé bezárva. Nagy családból származom, megszoktam, hogy... Tartalom megtekintése

Kiss Attila

Országgyűlési képviselő, polgármester, Hajdúböszörmény Második parlamenti ciklusát tölti az országgyűlésben a 39 éves képviselő, miután a 2006-os választásokon a megye 9. számú választókerületében – a Fidesz MPSZ és a KDNP... Tartalom megtekintése

Ficsor László

Jegyző, Hajdúböszörmény Hajdúböszörmény jegyzője határozott, magabiztos, céltudatos vezető. Munkája miatt nagyon elfoglalt, de mindig szakít időt másokra, kollégáival jó viszonyt ápol, s élete főszereplője a felesége és a kislánya. Szívesen... Tartalom megtekintése