Helyek szerint-Magyarország-Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Dr. Batta Angéla

Aljegyző Miskolc Az ózdi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, majd végigjárta a közigazgatási lépcsőfokokat. A szociális területtől a gyámhatósági  és szabálysértési hatósági feladatokon keresztül, a működési engedélyek kiadásától az anyakönyvvezetésig... Tartalom megtekintése

Miklós Béláné

Aljegyző Miskolc Egy kis csereháti faluból indult és az élet úgy hozta, hogy ma az ország harmadik legnagyobb városának hatósági feladatait is meg kell oldania, ami sok-sok ütközéssel jár. Soha... Tartalom megtekintése

Pintér Zoltán

Városfejlesztési és városüzemeltetési főosztályvezető Miskolc Korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál (BOKIK) gazdaságfejlesztéssel foglalkozott, jelenleg a városüzemeltetésért, önkormányzati beruházásokért, fejlesztési projektekért felelős a Városházán.  Sokrétű munkájának eredményével naponta találkoznak... Tartalom megtekintése

Dr. habil. Takács István PhD

Címzetes egyetemi tanár, díszpolgár Miskolc Négy szakvizsga és két tudományos fokozat birtokában osztályvezető főorvosként irányítja a miskolci Semmelweis Kórház II. számú belgyógyászati részlegét. Kezdő orvosként 1986-ban itt kezdte karrierjét. Észak-magyarországi... Tartalom megtekintése

Dr. Prókai Margit

Könyvtárigazgató, korábban egyetemi docens Miskolc Mindent a könyvekből tanultam, mindent a könyveknek köszönhetek és hiszem, hogy mindig szükség lesz rájuk, mert pótolhatatlanok – vallja dr. Prókai Margit, aki munkatársaival jelenleg... Tartalom megtekintése

Harai Istvánné

Polgármester Tibolddaróc Hihetetlennek tűnő love story a Harai házaspár története, amire akár egy hollywoodi filmrendező is felkapná a fejét. Marika és István hatéves korukban az iskolai előkészítőn találkoztak, és így... Tartalom megtekintése

Koncz József

Polgármester Szentistván Matyóföld szülötteként minden a néprajzilag behatárolt térséghez köti, amiben két fia is követi. Évtizedek óta tevékenyen vesz részt a község életében és fejlődésében akár politikai szereplőként, akár vállalkozóként.... Tartalom megtekintése

Mátyás László

Nyugdíjas vegyészmérnök Sajóbábony Szorgalmát, példás közösségépítő munkáját jól ismerték a környezetében, ezért sokszor kérték fel egy-egy civil szervezet vezetőjének. A Szabolcs megyei Gáváról – ma Gávavencsellő – 18 évesen Sajóbábonyba... Tartalom megtekintése

Palatics Attila

Ügyvezető Mezőkeresztes Az egykori kis tsz telephelyből mára az ország legjelentősebb fékdob gyártó üzeme lett, termékeik kamionokba, autóbuszokba és pótkocsikba építve a világ minden táján „futnak”. A HUNGAROFÉK Kft. mintegy... Tartalom megtekintése

Kriston Nándor

A Sajóvölgye Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője Kazincbarcika Azon kevesek egyike, akiknek pályafutását szinte folyamatos siker övezte. Több területen kipróbálta tehetségét, hiszen vegyészmérnöki diplomája mellett tanított főiskolán, létrehozott egy ma is sikeresen működő... Tartalom megtekintése