Helyek szerint-Magyarország-Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Demeter Endre

Nyugdíjas középiskolai tanár, Edelény Nem a véletlen játszott szerepet pályaválasztásában, hiszen valósággal „beleszületett” ebbe a foglalkozásba: 1936. szeptember 9-én született Szín községben egy háromgyerekes pedagóguscsalád középső fiaként. Édesapja református kántortanító... Tartalom megtekintése

Borbás János

Polgármester, Csokvaomány Több mint negyedszázada irányítja a Bükk-hegyhátnak ezt az érdekes települését. Az egykori két faluból a közigazgatás egyet csinált, ám az eltérő szokások azóta is élnek. A politikai fogolytáborra... Tartalom megtekintése

Kőrösi László

Polgármester, Borsodivánka Váratlan fordulatokban gazdag, nem szokványos életutat járt be az elmúlt fél évszázad alatt Kőrösi László, Borsodivánka polgármestere, aki 1954. február 7-én született Pécsett. Apai ágon Erdélyből származnak, a... Tartalom megtekintése

Csabai Gyula

Polgármester, Boldva Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén a Boldva-völgyében, negyvenhat település által alkotott kistérség – Edelény és Szendrő után – harmadik legnagyobb lakott helyének számít Boldva a maga több mint két... Tartalom megtekintése

Verhóczki Istvánné

Takarékszövetkezeti elnök, ügyvezető, Bogács Szülei révén, akik az itteni emberekre jellemző szorgalommal a családi gazdaságban tevékenykedtek, Verhóczki Istvánné tősgyökeres bogácsinak számít, itt látta meg a napvilágot 1947. október 5-én. Húga,... Tartalom megtekintése

Verhóczki Sándor

Polgármester, Bogács Bogács – nemzetközi hírű termálfürdőjével – az ország határain túl is ismert üdülőfalu a Bükkalján, az errefelé már szelíddé váló, inkább vulkanikus összetételt mutató Bükk déli peremén. Az... Tartalom megtekintése

Dr. Ráski László

A Bogácsi Termálfürdő igazgatója, Bogács Felvidéki (kassai) családból származik, szüleit – az ismert történelmi okok miatt – 1947-ben telepítették át Magyarországra. Így lakatos-kovácsmester édesapja a Diósgyőri Gépgyár művezetője, varrónő képzettséggel... Tartalom megtekintése

Mezei Ágnes

Gyógyszertárvezető szakgyógyszerész, Bódvaszilas Miután igen hamar, még általános iskolás korában eldöntötte, hogy milyen hivatást választ, így első generációs gyógyszerészként egyenes ívű, töretlen pályát járt be az elmúlt két évtizedben. Egyszerű,... Tartalom megtekintése

Dr. Móré Lóránt

Háziorvos-szakorvos, Bekecs Nagyapja még az amerikai vasútépítésbe is belekóstolt az Újvilágban, szülei egyszerű parasztemberek voltak. A „tsz-világ” beköszöntekor édesapja könyvelő lett, e beosztásából vonult nyugdíjba is. Emellett a helyi gyülekezet... Tartalom megtekintése

Monokiné Bujdosó Hajnal

Intézményigazgató, Ároktő A Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli csücskében, a Tisza partján fekvő település kiváló természeti adottságokkal rendelkezik. Az igen régi, történelmi település neve egy régi mondához, a Csörsz-mondához fűződik. A mai... Tartalom megtekintése