Helyek szerint-Magyarország-Borsod-Abaúj-Zemplén megyeMiskolci járásMiskolc

Koncz Ferenc

A B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés alelnöke, Miskolc Széphalomban felavatták a Magyar Nyelv Múzeumát, amely szinte egyedülálló intézmény Európában. A megye háromszázmillió forinttal támogatta megvalósulását. – Felemelő érzés volt jelen lenni annak... Tartalom megtekintése

Káli Sándor

Önkormányzati képviselő, Miskolc Káli Sándor életét a műszaki tudományok gyakorlása és a humán érdeklődés egyaránt végigkísérte: mérnök is, politikus is, költő is. Jelenleg az MSZP miskolci elnöke, önkormányzati képviselő, frakcióvezető,... Tartalom megtekintése

Velenyák János

Középiskolai igazgató, Miskolc A Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola igazgatója, Velenyák János 1956. december 1-jén született Hernádkakon, gyári munkás szülők első gyermekeként. Ma már nyugdíjas szülei rajta kívül húgát nevelték. A... Tartalom megtekintése

Szabó Ferenc

Ügyvezető igazgató, Miskolc Az Edelény melletti Szakácsiban, a Cserehát egyik kis ezerlelkes településén született ’41. szeptember 3-án. Szülei földművesek voltak, tizenhat hektár földön gazdálkodtak. Volt szántójuk, szőlőjük, gyümölcsösük, legelőjük, minden,... Tartalom megtekintése

Svidró József

A Mikopir Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Miskolc A Mikopir Kft. tulajdonosa cégének korszerűen és praktikusan berendezett központjában, a Szent István út 3. alatt található meg – amikor éppen nincsen úton. – Munkánk... Tartalom megtekintése

Sebők Gyula

Az Express Utazási Iroda vezetője, Miskolc Ausztrália kivételével a négy földrész szinte valamennyi jelentős államában megfordult. A pálmát a rengeteg ország közül Kuba viszi el, ahonnan egy kis mexikói kiruccanást... Tartalom megtekintése

Mihalik László

Középiskolai igazgató, Miskolc Az Andrássy Gyula Műszaki Középiskola igazgatója, Mihalik László, 1948. április 5-én született Budapesten a család egyedüli gyermekeként. Édesapja főkönyvelő, belső ellenőr volt, ma már sajnos nincs az... Tartalom megtekintése

Dr. Majoros Györgyné

Középiskolai igazgató, Miskolc Az ország második legnagyobb iparvárosában egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója, a miskolci középiskolai igazgatók doyen-je, dr. Majoros Györgyné, 1944. május 30-án született Komáromban... Tartalom megtekintése

Dr. Koleszár Lajos

Kórházigazgató főorvos, Miskolc Magyarországon tizenkilenc, ezer ágy feletti kórház található, közülük is a legnagyobbak közé tartozik a 300000 lakost ellátó, évi négymilliárdos költségvetéssel működő miskolci Semmelweis-kórház. Igazgatója, dr. Koleszár Lajos,... Tartalom megtekintése

Prof. Dr. Kiss János István

Osztályvezető főorvos, Miskolc Ezerkilencszázharmincnyolc június 8-án, Fülpösön született Szatmár megyében, a Szamos folyó partján, tizenöt km-re Csengertől, ahol atyáink az 1576-ban tartott zsinaton elfogadták a reformáció kálvini ágát. A kálvinizmus... Tartalom megtekintése