Foglalkozás szerintKözszférában dolgoznak

Molnár Antal

Környezetvédő, önkormányzati képviselő, Hajdúböszörmény A rendszerváltás hajnalán bizonyára nem gondolta Molnár Antal, hogy egyszer városatya lesz. Akkor még fiatalkorú volt, s a közéletben betöltött szerep nemigen körvonalazódott benne. A Középkert... Tartalom megtekintése

Lévai Tibor

Országgyűlési képviselő, alpolgármester, Hajdúböszörmény Nem lehet mellette lazítani. „Örökmozgó” – hús-vér emberből. Pedig 1970 májusában, amikor született, az orvosok azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán életben marad. Tévedtek. Életben maradt. Ma... Tartalom megtekintése

Dr. Lázár Imre

Polgármester, Hajdúböszörmény Lázár Imre saját bevallása szerint tanári pályára készült, mint első generációs értelmiségi. Már diákkorában is a történelem izgatta, később számos tanulmányt, újságcikket írt a XIX. és a XX.... Tartalom megtekintése

Fórizs László

Vállalkozó, önkormányzati képviselő, Hajdúböszörmény Az 1998-as önkormányzati választáson sok fiatal került be a képviselő-testületekbe, Hajdúböszörményben sem volt ez másképpen. A háromgyermekes vállalkozó az önkormányzat népjóléti bizottságának elnöke lett. A Győrössy-kert... Tartalom megtekintése

Ficsor László

Jegyző, Hajdúböszörmény Precíz és elegáns férfi a hajdúböszörményi jegyző. Menekül előle a rendetlenség. 2000 decemberében került a harminckétezer fős város polgármesteri hivatalának élére. A néhány hónap alatt nemcsak a hivatallal,... Tartalom megtekintése

Péter Imre

Polgármester, Földes A nap gyenge sugarai cirógatják a fagyos földet, pillanatok alatt szertefoszlik a lehelet fehér párája. Január van. A vendégek egymást érik a földesi Karácsony Sándor Általános Művelődési Központban,... Tartalom megtekintése

Szincsák Ferenc

Polgármester, Egyek A hatezer-háromszáz lakosú község a megye nyugati részén, a Tisza folyó partján, a Hortobágyi Nemzeti Park területén fekszik. Noha írásos formában viszonylag későn, 1332-ben bukkan fel, honfoglalás kori... Tartalom megtekintése

Krisztik József

Nyugalmazott polgármester, Derecske Azt mondják, az alma nem esik messze a fájától. A termés igen gazdagnak számít egy hétgyermekes családban, mégis érdekes, ha csak egy irányba potyognak a megérett gyümölcsök.... Tartalom megtekintése

Varga József

Polgármester, Csökmő Ha Szeghalomról érkezünk, Hajdú-Bihar megye első települése Csökmő. Szeghalom a régió központja. Bevásárlás, gimnázium, munkahely itt van a legközelebb, de Berettyóújfaluban és Debrecenben jobb az egészségügyi ellátás, és... Tartalom megtekintése

Szűrös Mátyás

Országgyűlési képviselő, Budapest Nem szabad megengedni, hogy a világban eluralkodjék a vadkapitalizmus – idézi II. János Pál pápát Szűrös Mátyás, az Országgyűlés szocialista képviselője. A politikus sajátos helyet foglal el... Tartalom megtekintése