Foglalkozás szerintGazdasági szférában dolgoznak

Dankó Mihály

Elnök-vezérigazgató, Edelény A Boldva Coop Kereskedelmi Részvénytársaságot politikai és gazdasági indíttatás révén 1999-ben az Edelényi ÁFÉSZ alakította meg, hogy jobban megfeleljenek a mai gazdasági követelményeknek. Tulajdonképpen új típusú szövetkezeti modell... Tartalom megtekintése

Dr. Túrós András

Az MVM Rt. biztonsági igazgatója, Budapest Az életem, a pályám mindenki előtt nyitott könyv, nincsenek titkaim – mondta beszélgetésünk elején, mintegy bevezetőként dr. Túrós András, akit ezer szál köt szülőföldjéhez,... Tartalom megtekintése

Varga László

Gépészmérnök, Bodrogolaszi A népmesék világát idézi a Varga fiúk története, azzal a különbséggel, hogy az ő esetükben nemcsak a legkisebb fiú, hanem a középső és a legidősebb is elérte célját,... Tartalom megtekintése

Varga Zoltán

Ügyvezető igazgató, Miskolc Az elmúlt több mint húsz évben Varga Zoltán munkája révén részese volt Miskolc fejlődésének, mivel nyolc éven át volt a városgondnokság igazgatója. Több városi beruházás esetében, illetve... Tartalom megtekintése

Ormos Endre

A SADE Magyarország területi vezetője, Miskolc Sokszínű, változatos emlékekben gazdag gyermekéveit szívesen idézi meg beszélgetésünk során Ormos Endre, a SADE Magyarország területi vezetője. – Az ötvenes években azoknak a jó... Tartalom megtekintése

Nagyné Danka Szilvia

Régióigazgató, Miskolc A dinamikusan fejlődő banki szektor egyik sikeres vidéki intézményének vezetése embert próbáló feladat. Nőként, 27 évesen, majd várandósan, végül családanyaként pedig már-már boszorkányság. Danka Szilvia alföldi lány. Karcagon... Tartalom megtekintése

Lipták József

Az ING NN Magyarországi Biztosító Rt. főigazgatója, Miskolc Annak a fél évszázaddal ezelőtti Hejőcsabának, ahol Lipták József született, ahol gyermek, és ifjúkori éveit töltötte, még önálló arculata volt, ahol az... Tartalom megtekintése

Kádár Sándor

Ügyvezető igazgató, Miskolc A XX. század – fordulatokban bővelkedő – magyar történelme keményen „beletenyerelt” a Kádár család életébe. A szlovákiai Szőlőskén szolgáló református pap édesapja családostól megélte az áttelepítést. A... Tartalom megtekintése

Dankó Gyula

Igazgató, Miskolc Immáron negyedik éve az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség vezetője. Ezt megelőzően 27 évet dolgozott az Észak-magyarországi Regionális Tervező Vállalatnál mint területrendezési irányító tervező, s így több, mint negyed százados... Tartalom megtekintése

Dr. Barkóczi István

Vezérigazgató, Miskolc Az üzleti életben az egyik legfontosabb követelménynek a hosszú távú gondolkodást tartja dr. Barkóczi István, aminek alapja a tisztesség és a becsületesség. Ez segíthet hozzá a sikerekhez, meg... Tartalom megtekintése