Foglalkozás szerintGazdasági szférában dolgoznakMenedzserek

Topa Jenő

Ügyvezető igazgató, Hajdúszoboszló Azzal, amit eddigi életemben szakmailag és a tartalmat tekintve elértem, elégedett vagyok. Amit a Poli-T Kft. vevőkörének nyújtani tud, az eddigi tevékenységünk révén továbbra is garantált, illetve... Tartalom megtekintése

Dömény Pálné Jóna Mária

Áfész-elnök, Hajdúszoboszló Mi itt mindannyian, vezetők és beosztottak boldogok vagyunk, hogy szép boltjaink vannak. Ez természetesen nem véletlen, hiszen az utóbbi tizenkét évben szinte valamennyit – a sajátokat és bérletbe... Tartalom megtekintése

Márföldi Mihály

Ügyvezető igazgató, Hajdúhadház A nyírségi nyúlványokon egykor működő homoki gazdaságok közül egyedül mi maradtunk meg a megyében. Ebben benne rejlik az itt élő emberek kötődése – együtt építettük fel ezt... Tartalom megtekintése

Posta Ferenc

Ügyvezető igazgató, könyvvizsgáló, Hajdúdorog Ha az akarat igazán nagy, az akadályok nem lehetnek nagyok – ezt Posta Ferenc írta valamikor régen határidőnaplójába, s ha egy-egy holtpontra érkezett, ebből merített új... Tartalom megtekintése

Görögh László

Agrármérnök, Hajdúdorog Az én nemzedékem bizonyítottan megállta a helyét – mondja az 1948-ban született Görögh László agrármérnök, aki a tanyasi gyermekkor után előbb a dohánytermelésben és -iparban próbálkozott, majd az... Tartalom megtekintése

Béres János

Ügyvezető, Hajdúdorog Arra vagyok a leginkább büszke, hogy családi vállalkozásban, saját erőből bútorkészítésben sikerült egy olyan termékcsoportot kialakítani, amelyet a környéken és távolabbi városokban is elismernek és szívesen vásárolnak. Keresik... Tartalom megtekintése

Nagy Antal János

Tulajdonos–ügyvezető, Hajdúböszörmény Nagy Antal János 1949-ben született Hajdúböszörményben, ahol szülei nagy szeretetben nevelték hét testvérével együtt. Korán megmutatkozott a vas, a mechanika iránti érdeklődése – szívesen játszott a szerszámokkal, pillanatok... Tartalom megtekintése

Molnár Ferenc

Ügyvezető, Hajdúböszörmény Ki hinné Molnár Ferencről, hogy nyugdíjas, amikor reggeltől estig állandóan mozgásban vanű – Bizony nem érezném jól magam a négy fal közé bezárva. Nagy családból származom, megszoktam, hogy... Tartalom megtekintése

Karacs Ferenc

Az Uni-Invest Építőipari Kft. ügyvezető igazgatója, Budapest A mindig mosolygó, kedves, mackótermetű fiatalember 1967 karácsonyán látta meg a napvilágot Püspökladányban. Zenei pályára készült, de édesapja hatására 1982-ben Nyíregyházára, a Vásárhelyi... Tartalom megtekintése

Molnár Elek

Ügyvezető igazgató, Debrecen Hajdúböszörményben 1954-ben látta meg a napvilágot egy háromgyermekes család középső fiaként. A mezőgazdaságban tevékenykedő szülei szerény körülmények között, szeretetben nevelték. Édesanyja mindent megtett, hogy gyermekei becsületes emberekké... Tartalom megtekintése