Foglalkozás szerintGazdasági szférában dolgoznakMenedzserek

Gubik László

Műszaki vezető, Záhony Ismerik és tisztelik az országhatár mindkét oldalán. Műszaki és tudományos körökben Nyíregyházán is közismert. A közelmúltban lépett egyet a ranglétrán, ám továbbra is szerteágazó közéleti munkát végez.... Tartalom megtekintése

Erdei Árpád

Ügyvezető elnök, Záhony Gólkirály volt, tartottak tőle a kapusok. A jól irányzott közeli fejesei szinte védhetetlenek voltak. Tehetsége miatt hívták játszani Debrecenbe, Nyíregyházára, Szolnokra, sőt a budapesti MTK-ba is. Ezer... Tartalom megtekintése

Végh Endre

Szövetkezeti elnök, Penyige A képzeletbeli történelemkönyvet fellapoztuk az elárvult szövetkezeti székház elnöki irodájában. Mintha megállt volna az idő Penyigén, pedig sokkal jobb napokat látott a mezőgazdasági szövetkezet. A fénykorát az... Tartalom megtekintése

Csaba Attila

Kamarai alelnök, ügyvezető, Nyírpazony Az „Amilyen a pásztor, olyan a nyáj” mondás tökéletesen illik a Csaba és Fia Kft.-re és annak ügyvezető-tulajdonosára egyaránt. A negyvenes éveinek elején járó, kisportolt testalkatú... Tartalom megtekintése

Kéninger András

Cégtulajdonos, ügyvezető igazgató, Napkor Hasznos munkának nincsen fáradtsága – vallja az örökérvényű közmondás igazával, no és a maga igen gazdag élettapasztalatával Kéninger András, a napkori székhelyű nemzetközi árufuvarozó cég, a... Tartalom megtekintése

Mészáros Gábor

Szaktanácsadó, Nagyecsed Mészáros Gábor olyan ember, aki méltán mondhatja magáról: „az egész országban ismerik a nevem”. S erre okkal-joggal büszke is lehet, hisz már kevesen vannak a pályán azok, akikkel... Tartalom megtekintése

Góczi István

Ügyvezető igazgató, Nagyecsed Az Inter-Tram Kft. mai tulajdonosa az ügyvezetői posztot Attilától, a tragikus körülmények közt elhunyt testvérétől vette át Góczi István. A családi indíttatás, a föld szeretete és a... Tartalom megtekintése

Katona László

A Tisza-Trade Kft. ügyvezető igazgatója, Milota, Nábrád, Debrecen Tamási Áron szép szavaival élve: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Katona László számára családja révén a Hajdúság fővárosa... Tartalom megtekintése

Mészáros János

Szövetkezeti elnök, Kállósemjén Lámpással kellett régebben is keresni, de ma meg különösen nehéz még egy olyan embert találni, mint a kállósemjéni Új Élet Termelőszövetkezet elnöke, Mészáros János. Munkaköréhez és az... Tartalom megtekintése

Zlota József

Vezető főtanácsos, Nyíregyháza Megyénk szép tájai és a messze földön híres szabolcs-szatmár-beregi vendégszeretet vonzóak lehetnek a turistáknak. A turizmus fejlesztése hozzájárulhat megyénk fejlődéséhez, mert munkahelyeket teremthet, elősegítheti a külföldi tőke... Tartalom megtekintése