Foglalkozás szerintGazdasági szférában dolgoznakMenedzserekCégvezetők

Borsó Péter

Igazgató, Hajdúböszörmény A második egyetemi diplomáját már deresedő halántékkal átvevő férfin az első pillantásra látszik, határozott, céltudatos ember. Megérzésünket az is igazolja, hogy ő, Borsó Péter a Hajdúböszörményi Mezőgazdasági Rt.... Tartalom megtekintése

Járai József

Nyugalmazott szövetkezeti elnök, Biharkeresztes Egyszerre volt részese és alakítója, majd vezetője annak a folyamatnak Járai József, amit talán nem túlzás ipartörténetinek is nevezni Biharkeresztesen és térségében. A történet 1951-ben kezdődött,... Tartalom megtekintése

Tóth Kálmán

Az EAST AUDIT Rt. igazgatósági elnöke, Debrecen A Sárréten felnőve az ott élők egymásra utaltsága révén hamar megtanulta az emberekkel való helyes bánásmód, a kapcsolatteremtés fontosságát. Mindez céltudatossággal, folytonos szakmai... Tartalom megtekintése

Kiss László

A Cívis Copy Kft. ügyvezető igazgatója, Debrecen Az állandóság mellett a változtatásra való képesség, az új iránti fogékonyság, a folytonos megújulás jellemzi Kiss László, a Debreceni Egyetem területén működő Cívis... Tartalom megtekintése

Fónayné Matkó Mária

Ügyvezető, Debrecen Amikor átvette érettségi bizonyítványát a debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol a pénzügyi, számviteli és vállalati szakot végezte el, megfogadta, hogy soha nem lesz könyvelő. Az élet gyakran... Tartalom megtekintése

Dr. Demény Dezső

A Spektrum-3D Kft. ügyvezető igazgatója, Debrecen Kolozsvárról származó édesapja tősgyökeres erdélyi székely ember volt, aki közgazdász-építész szakképzettsége mellett sokoldalú ismeretekkel rendelkezett, Szolnokon a MÁV-nál dolgozott. Nem állt tőle messze semmilyen... Tartalom megtekintése

Bagdi Géza

A Debmut Rt. elnök-vezérigazgatója, Debrecen A Debmut Rt. több mint fél évszázados szakmai múltra visszatekintő cég, amely napjainkra a közlekedésépítési szakma egyik meghatározó szereplőjévé vált. 1950. január 1-jén létrejött a... Tartalom megtekintése

Antos József

Az Antos Rt. elnök-igazgatója, Püspökladány Elektroműszerész szeretett volna lenni, de a véletlen úgy hozta, hogy a csőszerelést tanulta meg. Egy nap alatt kellett eldöntenie, hogy az elhatározott és vágyott szakma... Tartalom megtekintése

Károlyi Attila

Az épülő ipari park igazgatója, Polgár Vannak emberek, akik a jég hátán is megélnének. Ilyen Károlyi Attila is, aki sikereit nemcsak a rendszerváltás után érte el, hanem még jóval azelőtt.... Tartalom megtekintése

Menyhárt Dániel

Ügyvezető, Kokad Régen nem volt rohanó a világ – summázza Menyhárt Dániel, a Kokad 2000 Kft. ügyvezetője –, volt időnk egymásra. Munkánk végeztével leültünk beszélgetni – olykor egy-egy üveg bor... Tartalom megtekintése