Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Vulkántúra még a kitörés előtt
Olvasom a legújabb híreket: újabb erős földrengés rázta meg az indonéziai Lombok szigetét

Balázs Attila, Máthé Csaba, dr. Papp Endre, és egy indonéz vezető
A 6,2-es erősségű földmozgásban több épület összeomlott. Előtte pár nappal egy 6,9-es erősségű földrengés történt a szigeten, amelyben az első hírek szerint legalább 131-en haltak meg. Az augusztus 5-i földrengés során közel másfél ezren megsérültek, a sziget északi részén lakó kb. 200 ezres lakosságból 165 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát, az épületek 80 százaléka megsérült. Ahogy sorra olvasom a híradásokat, nézem a tévében a borzalmas képeket, egyre erősebben jelenik meg előttem életem legizgalmasabb vulkántúrája.
A tirpák virtus megmentett minket, a 2011-es évben nem jegyeztek fel az indonéziai Lombokon jelentős földmozgást és a Rinjani, az ország második legmagasabb vulkánja csendesen „tűrte”, ahogy a három tirpák fiú körbe tekint a tetejéről. Pedig indulás előtt kisebb rengések miatt már a kezdő táborban nem volt áram, de ez akkor nem tántorított minket vissza.
Indonézia 129 aktív tűzhányójának egyike a 3726 méter magas Rinjani, az ország második legmagasabb vulkánja, amely látogatunk előtti évben tört ki, majd azóta 2016-ban két kilométeres magasságot elérő füst- és hamuoszlopot lövellt ki. Lombok Bali és Szumbava sziget közé ékelődött be, gyönyörű kis sziget, a Rinjani pedig egy igazán izgalmas túraútvonal. Lombok neve a helyiek szerint erős paprikát jelent, embertelenül csípőset, olyat, ami nem kétszer, nem háromszor, hanem sokszorosan csíp, egy ilyet megkóstolsz, úgy érzed, lángra gyújtottak. Szóval csak óvatosan vele! Nem készültünk előre a túrára, az egyik helyi idegenvezető csigázta fel figyelmünket a felhők alatt lévő kincsre. Mivel kevés időnk volt, nem vállaltuk a 2 vagy 3 napos túrát, hanem az egyik délután azonnal adtuk a rúpiát, összepakoltunk és indulásra készen vártuk az idegenvezetőnket. Az 1 napos, erőltetett menetet, éjszakai indulással, másnap délutáni visszaéréssel.
Ahogy a kis falu egyik házában pihentünk, egy kisebb földrengés miatt az áramot is lekapcsolták, úgyhogy mire este tíz órára értünk jött az idegenvezető, vaksötét volt. Adott fejlámpát mindhármónknak, megnézte a hátizsákokba bepakolt hosszú nadrágot, pulóvert, dzsekit, ellenőrizte túracipőnk minőségét, aztán intett, indulhatunk. Két sherpa jött vele, akik vitték a ruháinkat, meg, mint később kiderült, az ideiglenes konyhát is hátukra vettük. A helyi savak törzs tagján egy köntös szerű volt, lábán saru, nem beszélt sokat, intett, indulhattunk. Vágott mindenkinek egy jókora husángot, mutatta, hegymászásnál egyik kezünkkel kapaszkodjunk az indákba, a botot szúrjuk le és azzal segítsük a mászást.
Elöl ment az idegenvezető, utána én, majd Balázs Attila, az MTI fotóriportere és dr. Papp Endre, a nyíregyházi állatpark munkatársa próbáltuk tartani a lépést a vezetőnkkel, a két sherpa viszont jelentősen lemaradt. Az út egy darabig finoman emelkedett, majd „bedurvult” és nyílegyenesen emelkedett felfelé. Vaksötét volt, olyan, mint a Keletmagyarországnál, amikor egy rosszul készült fotóra Lipi Mama a laboráns azt mondta: nagyon jó, látszanak rajta a négerek az alagútban. A fejlámpa fényével toltuk magunkat egyre feljebb, csendben, nyögve, de rendületlenül. Kétszer álltunk meg, két középső táborban, ahol szusszanhattuk egyet, kb. 10-15 percet, ittunk egy kis vizet, készítettek kávét, majd indultunk tovább. Az esőerdőn hallottuk a rikácsoló hangokat, madarak, majmok, rúgtuk a port, az indákat, de nem lankadtunk. A harmadik megállónál már dideregtünk, hiszen tengerszinten 30-35 fok volt, rendkívül párás idő, az utolsó előtti tábornál, ahogy kiértünk az esőerdőből már alig volt 15 fok, feltámadt a szél, villámgyorsan fel kellett öltözni. Kicsit derengett, amikor egy nyitott faháznál megálltunk, s fedél alatt, a másfél méter magasan ácsolt deszkalapokon lepihentünk. A kígyóktól féltünk is, meg nem is, de oda nem másztak. Ledőltünk, mint egy zsák és elaludtunk.
Attila ébresztett, finoman rázogatott: Csabi, lesz reggeli? Hihetetlen, mindig csak a hasára gondol, próbáltam lerázni, hogy persze, de nem hagyott békén. Mire másodszor szólt, már a sherpáink is megébredtek, gyorsan készítettek forró kávét, tükörtojást, adtak hozzá kenyeret és törökülésben falaztunk. Ők nem fáztak, ugyanolyan ruhában voltak, mint induláskor, rezzenéstelen arccal viselték a hideget, ettek pár falatot és mondták, az utolsó szakasz következik, még hidegebb, jeges, viharszerű széllel. Akkor már holdbéli tájon, vulkanikus köveken lépdeltünk, az ösvény szűk, meredek, kavicsos volt, sokszor csúszkáltunk vissza.
Szinte perce pontosan kiszámítva, napfelkeltére, kb. hat órára értünk fel a 3726 méter magas vulkán tetejére. A vulkán peremén álltunk és elámult a szemünk. Lent, a kráter belsejében kékeszölden vakított a kristálytiszta tó, körben ott voltak a szigetek, egészen Baliig el lehetett látni. Olyan szél fújt, hogy be kellett támasztani magunkat, nehogy lesodorjon a peremről. Mindenfelé színes sátrak volt, azok, akik vállalták a több napos utat, ott aludtak, tripla kötéllel feszítették ki sátrukat, hogy el ne vigye a szél. Most ébredtek, mocorogtak, készítették a gázfőzőjükön a kávéjukat, majszolták az előre elkészített szendvicseket. Mindenki integetett, mi boldogan viszonoztuk. Volt még egy opció, hogy egy másik útvonalon a tóból kiemelkedő kisebb vulkánhoz is elmenjünk, amely mellett meleg vizű forrásban lehet magadat áztatni, de azt az idegenvezetőnk elvetette, mondta, az nagy kitérő.
Attila szenzációs fotókat készített, természetesen a sherpák is beálltak a kamera elé, őket is meg lehet örökíteni. Ki tudja, hanyadszorra tették meg az utat, nekik ez már nem okozott izgalmat.

Nekünk viszont fantasztikus élményt jelentett a látvány, valamennyire elképzeltük, ahogy a vulkán belseje elkezd mocorogni, morogni, majd a vízpára után füst- lávacsóva emelkedik fel, egyre magasabbra, míg el nem éri a két kilométeres magasságot. A helyiek szerint ez kevésbé félelmetes, sokkal inkább félnek a földrengéstől, amely romba dönti egész életüket. Pár órát töltöttünk a vulkán peremén, mikor vezetőnk kérte, induljunk vissza.
A visszaút is extrém volt, gyakorlatilag egy megállóval, „lerohantunk” a hegyről, a tirpák zergék megmutatták, hogy lehet visszatérni tengerszint magasságra a 30 fokos melegbe. Kicsit sajnáltuk azokat, akik nappal, párás melegben küzdötték fel magukat a vulkánra, bár lehet, az esőerdő látványossága kárpótolta őket mindenért. Kora délutánra már az alaptáborban, a kis faluban voltunk, majd onnan gyorsan vittek minket a tengerpartra, ahol órák hosszat áztattuk magunkat. Hazaérkezve olvastam a turistáknak szóló ajánlatot: a Rinjani túra igen nehéz fokozatú, magas fizikai felkészültséget és komoly szellemi erőt igényel! Elégedetten nyugtázta, megfeleltünk mindennek, a vulkán pedig „befogadott minket”
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése