Tél a székelyeknél (Kézdivásárhely)

Ősz  Zoltán alkotása

40×50  cm.
Szénrajz, papír,
2018.
Igen!!!! valamikor úgy kezdődött mindenhol a tél, hogy lehullott az első hó, és azt követte a többi, a tél folyamán. Ősz Zoltán idelopta nekünk azt a hangulatot, azt a sűrű csendet a hó tisztaságával, a moccanatlan fenyő gallyakkal amit élete során tapasztalt. Míg élt a klasszikus évszakok ritmusa, mindig tudhattuk, hogy a lapok forgatásai közben a túloldalom mi olvasható, amíg a belső külső világ egyetlen szívdobbanásra működött talán rend volt. Szerény körülményekkel, de kiszámíthatón a nyugalom záloga jelentette az óhajtott valóságot. A kép maga a beszédesség a maga hallgatásával. A területen szétszórt ifjú fenyők csoportjai, mint a vénasszonyok pletykázás közben, lábaiknál takargatják a tobozokban érlelődő jövőt. A közelre hozott fák szépsége összekapcsolódik az ünnepváró hangulattal ami az ember számára a fény ünnepe, de fácskáink halála is egyben. Ősz Zoltán az év végi hangulattal, a legbecsesebb látvánnyal, az örökké zöldellő fenyőkkel búcsúzik november közepén azt remélve, hogy idén nem csak mutatóban, hanem valóban itt is lesz hóesés nemcsak Erdélyországban.
Szerző: 2018. 01. 27.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése