Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Ulveczki Lajosné (Szm. Kiss Ildikó)
Iskolaigazgató,
Báránd
Bárándon születtem 1951 áprilisában. Szüleim Aranyi Etelka és Szm. Kiss Bálint. Apai ágon bárándinak vallom magam. A nevünk előtti jelzés viszont, egy évszázadokkal ezelőtt elpusztult – hajdan Berettyóújfalu melletti – Szentmiklós nevű településre utal, ahonnan – valószínűsíthetően – származunk. Édesanyám sápi születésű volt. Identitásomat, a legtalálóbban, egy Radnóti idézet fejezi ki: „…belőle nőttem én …” Itt vannak a gyökereim, itt teltek gyermekéveim, itt voltam fiatal, s a tanulmányaim végeztével is ide tértem vissza. „Itthon vagyok…” szeretem ezt a falut. Ez az a közösség, melyért sokat vállalok. Itt van az az iskola, ahol immár 30 éve örömmel teszem a dolgomat.
– Mondhatni „beleöregedett” az igazgatói székbe?
– Így is fogalmazhatunk. Valóban készültem erre a – könnyűnek egyáltalán nem mondható – csodálatos, számomra igenis megtisztelő szolgálatra. Elértem, mit pedagógus e pályán elérhet, vallom, pályám csúcsa ez! Munkámat kitűnő kollégák, munkatársak között örömmel és szeretettel végzem. Helyettesem egy racionális gondolkodású matematikus, én érzelmi beállítottságú vagyok. Így egyenesen következik, hogy az iskolát – egymást kiegészítve és erősítve – a legjobb tudásunk szerint vezethetjük.
– Mint önkormányzati képviselőnek is bizalmat szavaztak önnek.
– Két ciklusban is tagja voltam a rendszerváltást követő képviselő-testületnek. Hitem szerint minden időben ki kell használni a lehetőséget, azt, hogy egy iskola igazgatója szemtől-szemben képviselhesse intézménye érdekeit települése legmagasabb fórumain. Elmondanám, hogy Báránd büszke lehet arra – rendszerektől függetlenül –, hogy elöljárósága iskolabarát politikát folytatott mindenkor.
– Mi a legnagyobb probléma a településen?
– A keleti régióban is – mint az országban bárhol – a legtöbb probléma a munkanélküliségre vezethető vissza: a fiatalok, sajnos, nem nálunk telepednek le, nem itt alapítanak családot, nem ide születnek gyermekeik. Munkanélküliség, elöregedés, csökkenő gyereklétszám. A falu elveszítette megtartó erejét! A statisztikai adatok folyamatos csökkenést mutatnak. Iskolánkban az osztálylétszámok ideálisak, viszont magas az egy tanulóra vetített költség, hiszen a fűtés, a világítás nem létszámfüggő.
– Pályázatában megfogalmazta pedagógiai hitvallását is.
– Az általam megálmodott iskola olyan, ahol sikerek érik a gyerekeket, ahová örömmel jönnek a diákok, amelyért tenni is képesek tanulóink. Ez az iskola olyan, ahol a pedagógusok hittel, egymás iránti tiszteletben, toleránsan teszik a „dolgukat” Ez az iskola „szeretet iskola”. Ebben az iskolában ott és azok döntenek, ahol, és akik az adott élethelyzetet a legjobban ismerik. Éppen ezért – az általam megálmodott iskolában – a vezetők el is várják az autonóm közösségek véleményét. A vezetésben résztvevőknek szakterületeiken, az iskolai munka irányításában önálló döntési joguk van. Ez az iskola válaszol a kihívásokra, megfelel a társadalom, a szülők és a fenntartó részéről megfogalmazott elvárásoknak. Ezért ez az iskola képes lesz úgy módosítani oktatási szerkezetén, hogy a tömegoktatás mellett kiemelten kezelje az úgynevezett „elitképzést” is, ahol a legkiválóbb diákok lehetőséget kapnak arra, hogy a legtöbbet hozhassák ki magukból. Vezetői programomat az együtt elért eredményekre építettem, azokra a vitathatatlan értékekre, melyeknek a tantestülettel együtt én is tevékeny részese voltam az elmúlt három évtizedben. Belülről láttam a bárándi iskolát, a múltat és jelent, miközben egy olyan jövőben gondolkodom, mely e biztos alapból építkezik, mely megőriz mindent, ami jó volt, de a jobbítás szándékával változtat is. Ebben az iskolában tisztelik az embert, felnőttet-gyermeket egyaránt, itt természetes mindenki számára az, hogy a jogok és kötelességek együtt járnak. A pedagógusok – az általam megálmodott iskolában – hiszik, hogy személyes példamutatásuk nyomán magyarságukra büszke felnőttekké válnak tanulóik.
– Tudtommal értékes hobbija is van.
– Történelem szakos tanárként mély érzelemmel kötődöm a múlthoz, mi több a szakmám egyben hobbim is. Évtizedek óta – szenvedélyes gyűjtőként – kialakítottam egy kis néprajzi múzeumot, mit régi falusi eszközökkel rendeztem be (megkülönböztetett szeretettel gyűjtöm a feliratos, hímzett konyhai falvédőket).
– Közéleti tevékenysége mellett, kérem, mutassa be a családját is!
– Férjem, Ulveczki Lajos, vállalkozó. Két gyermekünk van: Csaba, ő az idősebb, és Szilvia. Mindketten diplomás emberek. A fiunk tájvédő geográfus, aki imádja Erdélyt, nagy túrázó. Lányunk, nem csak végzett, de született óvónő. Férjezett, Józsán él és dolgozik. A családom egyben az én biztonságom. Az otthon, a szülői ház szeretete, az indíttatás mindenkor meghatározta életemet, viselkedésemet. Ilyen szellemben nevelkedtek gyermekeink, de ezzel a szeretettel vesszük körül a velünk élő, sok éve özvegy, idős édesapámat is.
(Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése