Múltidő

Hargitai Beáta tollrajza

11301591_1107797812570230_1305792851_n.jpg

21×30 cm. papír.

2015.

Kis  séta  a  többtitkú   múltba,  kis  emlékezés,  néma  bolyongás  azon  a  keskeny ösvényen  ahol  az  ősök  járták  utjaikat.  Nehéz  sorsok,  nehéz küzdelmek  a  földdel, az   éggel,  önmagukkal,  vagy  társaikkal  csak   egyetlen falu,   egy  közösség  egymásra  utalva,  vagy  magányos  harcok  a  mindennapokért.  

A  képet  kaptam  és   rabul ejtett,  valami   hang  megszólalt,  hiszen  még  tanúja  voltam  ennek  a világnak,  ha  nem  is  tudtam,  hogy  később  mennyire   szólít  majd  meg. A  fehér  papír  vakított, és  egyre  erősebben!!  Ahogy  felkerültek  a  sötétebb  vonalak,  ahogy   kezdtek  dülöngélni  a  kerítés ágai,  maga  a  ház,  a  zsuptető,   a  véznán álló  megnyúlt  akácfák,  a  szomszéd,  az  udvar,  és   a  kis  melléképületek,  az élet  ízei,  amik  magukba  foglalják  a  történetet. Már  rég  elhamvadtak  a  titkok,  az  örömök,  az  utódok  már  a  holnapra  gondolnak,  hiszen  az  út  mindig  előre  visz, a  visszanézés  már  csak  az  öregek  dolga.

Ne sirassuk el,  legyen  szép  emlék a  falon  fehéren  feketén,  ahogy   álmodni  szoktuk fényes   angyalszárnyakon  a   színeket,  ízeket,   még  lopkodjuk  vissza  mesének,  felejtésnek, ünnepnek,   tavasznak,  nyárnak,  őszi  lombhullásnak vagy   csak  egyszerűen isteni áldásnak.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése