Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Lévai András
Főmérnök,
Csegöld
Alig 42 évesen, több száz család termelvényét feldolgozó üzem munkáját irányítani, nem kis feladat. Nem beszélve arról, hogy megjelenésére, habitusára nézve nem afféle „emberfaló” vezető egyéniség. Eddigi munkálkodása igazolta, hogy emberséggel, jó szóval is el lehet ugyanolyan eredményt érni, mint könyörtelen hangoskodással.
1957 nyarán, az alig 400 telkes Kisnaményban, gazdálkodó családba született. Ma már kicsik és nagyok Jánkmajtison járnak általános iskolába, akkor még adott volt a helybeni tanulás lehetősége. A hetediket és a nyolcadikat azonban már a közös tanácsi székhely község körzeti iskolájában végezte. Egy újabb változást jelentettek a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnáziumban töltött évek. Eközben a gazdálkodó szülők rendszeresen számíthattak gimnazista fiukra az otthoni munkákban is. Bizonyára ezek a munkák is érlelték azt az elhatározást, hogy Szegeden folytasson felsőfokú tanulmányokat. Fehérgyarmaton és Szegeden is sikerült kollégiumi férőhelyhez jutnia. A gyakorlati idő alatt a tyukodi konzervgyárban illetve a szegedi konzervgyárban és a Pick Szalámigyárban volt. A húshőkezelés és -tartósítás szak jövendő mérnöke így széleskörű tapasztalatot szerzett a gyakorlatok során.
Akkor mintegy harmincan tanultak e szakon, hiszen nagy konzervgyárak megnyitása volt tervben, de ekkor nyílt a bajai és a szekszárdi húskombinát is. Lévai András a Nyíregyházi Konzervgyár tyukodi üzemébe került a végzést követően. 1979 augusztusában kezdte üzemmérnökként a munkát. Rövidesen, 1980 februárjában, bevonult katonának. 1981 májusában – katonaként – kötött házasságot a falubeli Kővári Katalinnal, aki röntgenasszisztensként dolgozott. Augusztusban leszerelt, s ekkor már a csegöldi konzervgyárban kapott munkát. Egy darabig Kisnaményban laktak, de lehetőség volt arra, hogy Csegöldre költözzenek szolgálati lakásba 1981 végén. Ennek gyakorlati előnye abban jelentkezett, hogy bármely pillanatban elérhető volt.
Már Csegöldön született Nóri lányuk 1983-ban. Másik gyermekük 3 évvel később. A fehérgyarmati Bárdos Lajos Ének-zene Tagozatos Általános és Zeneiskolában végzett a nagyobbik gyermek, hogy innen a Zalka Máté Gimnáziumba kerüljön. A kicsi is ott tanul a nyolcosztályos gimnáziumban. Szerencsére szorgalmas, jó tanuló gyerekek. Nincs sok gond velük.
A konzervgyár újabb gépek vásárlásával növelte kapacitását és a gyártási minőséget. A kezdetekben termelt a tsz, felvásárolt az ÁFÉSZ, megadta a keretszámot a központ, miután egyeztettek a konzervgyárak. Év elején összejött a gyártási program, ezt kellett megvalósítani.
Többen kétségbe vonják, szükséges-e szakmai felkészültség a rutinszerű feladatok végzéséhez. Az élet igazolta, nem lehet elhanyagolni a képzést. Lévai András illetőleg a később idekerülő élelmiszer-ipari szakközépiskolai végzettségű lányok az elvárásoknak megfelelőt nyújtottak, amikor számon kérték a minőséget. A rendszerváltást követően változott a piac is, no meg a követelmény is. Ma már a megrendelő diktálta különleges igényeket is ki tudják elégíteni. A főmérnök említést tett a gyárban szervezett képzésről:
– Huszonnyolcan iratkoztak be az egyéves tanfolyamra. Így a többéves rutin, meg az elméleti ismeretek együttesen színvonaljavulást eredményeztek a gyártási technológia megvalósításában. Továbbra is jó a kapcsolatunk az új szakmunkásokkal. Ez értendő a szakmai és emberi kapcsolatra egyaránt. Mindig arra törekedtem, hogy amivel megbíznak, azt igyekezzem legjobb tudásom szerint megvalósítani.
Nagy lányuk jogász szeretne lenni. A kicsi még nem fogalmazott meg konkrét célt. Felvetődött, hogy egyetemi képzésbe kapcsolódik Lévai András, de egyelőre erre nem jut ideje. A piac hullámzása rányomja a bélyegét az emberek, így a főmérnök hangulatára is. A nyugati piacon nagyon érvényesül a kereslet-kínálat törvénye. Kiszámítják fillérre, hogy egy-egy készítményért mennyit fizessenek a gyártónak. Ilyen helyzetben nem szabad engedni a gyártási követelményekből. Az ilyenkor adódó feszültségek enyhítésében nagy szerepe van a főmérnök stílusának, emberségének, problémamegoldó-képességének.
Korábban olyan hangok hallatszottak, hogy nem az üvegben lévő termékkel van gond, hanem az esztétikus csomagolással. Napjainkban akár formatervezett üvegekbe is kerülhet a termék. Nem gond az elvárásoknak megfelelő csomagolási technika sem.
Akik ismerik Lévai Andrást, azok tudják nagyon komolyan veszi a munkáját, s ezt várja el a rábízott munkásoktól is. Elfoglalt ember. Kevesebb ideje jut a családra, mint szeretné. Nagyon régen volt ideje arra, hogy hódoljon a labdarúgásnak. Még mások játékának megtekintésére is ritkábban jut idő. Nincs nagy gazdasága, erre úgy sem tudna megfelelő figyelmet fordítani. Abban bízik, hogy zavartalan lesz az idei szezon, s hogy többeknek lesz munkája!
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése