A fény

Hargitai Beáta alkotása

17902752_1662076723809000_259277843_o.jpg
30×21 cm. akvarell, papír
2016.

Nehéz beszélni a  fényről, ugyanakkor  a köznapi  nyelvünkben  mindig  utalunk  rá,  mint  elengedhetetlen  fő  témára, hiszen nélküle  nem lehetnénk, földünk, és környezetünk sem.  Házaink  amik  megvédenek,  amiknek  funkciója  fontossága  szinte  felmérhetetlen,  fénynélkülisége  börtönig  süllyedne.  Hiába  a  sok, és fontos találmány,  csak  pót, és kiegészítés,  talán  pontosan  ezért  mondhatjuk,  hogy a  fény  isteni.  Templomaink  legyenek  bármilyen  öregek,  levegőjük  nehéz, talán  nyirkos is,  ablakaiknak  fontosságot  adtak,  ezért  is  alakulhatott annyi  stílus, annyi  változatosság  a  koronkénti divat, és elvárás szerint. Fontos  volt a tájolás,  a  napnak  sugarai  merre,  mire  vetültek,  mit  jelentenek!  Egy régen  készült  kis  képet  hoztam,  bizony ma  már inkább  szégyen, de valami megfogalmazódhatott  bennem,  mert  a  színes  üvegek,  és  az általuk  elmondott  történetek  további  mesébe  szaladva tovább éltek. Legyünk  bárhol,  dolgozzunk, vagy pihenjünk,  legyen  érték a  fény,  becsüljük és  élvezzük,  hiszen  ez  egy isteni  ajándék,  egy megkülönböztetett  útlevél    picike életünkhöz!!

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése