Bakosiné Márton Mária

Jegyző Ibrány A jegyzői tisztségnek több évszázados múltja van a közigazgatásban, mint írástudók, előkelő helyet foglaltak el a társadalmi ranglétrán, állásuk élethossziglan szólt. Már az 1800-as évektől „jegyzőtartásra kötelezték” a... Tartalom megtekintése

A jobbágy unokája

Szemelvények Bán Béla készülő EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből Ez a kép (legalábbis ami ebből készült) az egyik legismertebb fényképem. Csak most találtam meg az eredetit, amit egy régi szkennelés után jó... Tartalom megtekintése

Őz Zoltán

Erdésztechnikus, vadász Terem Legendák keringenek az erdészek és a vadászok kapcsolatáról. Sokan megesküdtek volna arra, hogy az erdész kilövi a vadat, a vadász kivágja a fát. 2-3 éve az erdésztechnikus... Tartalom megtekintése

Az én hősöm

Írta: M. Szlávik Tünde Harmincnyolc éve…Kimondani is sok… Harmincnyolc éve az én hősöm −  na jó, a mi hősünk −,  Berci, azaz Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, a világűrben... Tartalom megtekintése

Párizsban szép a nyár

Ballagtam éppen a Szajna felé, lelkemben kedvelt Ady versem rőzse-dalaival Viszont a költővel ellentétben eszembe sem jutott az elmúlás, de hát annyira szeretem azt a verset… Miért is lettek volna... Tartalom megtekintése

Csuklósbusszal a sóbányába

Nem márványbányában járunk, erről akár a fal megnyalásával is meggyőződhetünk PARAJD Székelyföld szívében, a Sóvidéken  a földtörténeti régmúltban nem fenyvesekkel vadregényes hegyvidék terült el, hanem tenger hullámzott. A már említett... Tartalom megtekintése

Holtág (5.)

Bíró Ernő alkotása 50×35 cm. Akvarell. 2018. Ha ráérős sétáink a vízpartra vezetnek, a nyugalmat, a csendet már belül is érezzük. Nem kell tenger, pláne óceán, kicsi víz, kicsi látvány... Tartalom megtekintése

Berencsi Béla

Polgármester Ibrány Aligha van Magyarországon olyan polgármester, aki nem ismerné, vagy ne hallott volna róla. Ő az ország második legrégebben, 43 éve hivatalban lévő polgármestere. A kérdésre, hogy mi a... Tartalom megtekintése

Harminchét reménykedő ember

Szemelvények Bán Béla készülő EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből 1953. január vége felé szóltak: –Holnap mindenki legyen itt, fényképezünk. Művésznek készülő osztálytársunk, Papp Emil kért kölcsön egy gépet, azzal jött be az... Tartalom megtekintése

Látványdisznóólat a turistáknak!

UREPEL Nincs az a világhírű látványosság, aminek látogatottsága rövid időn belül nulla közelébe ne zuhanna, ha a közelében egy sertéshizlalda létesülne. Takarja bár jótékonyan sűrű nyárfasor, egy nagyüzemi telepet kilométerekről... Tartalom megtekintése