Helyek szerint-Magyarország-Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeTiszavasvári járásTiszadob

Szabó Péter

Polgármester, Tiszadob Kevés olyan polgármester van megyénkben, aki nem azon a településen született, ahol megválasztották erre a nehéz, de szép feladatra. Sőt még kevesebb azoknak a száma, akik megyén kívül... Tartalom megtekintése

Bán György

Agrármérnök, igazgatósági elnök, Tiszadob Tiszadobon született ezerkilencszáznegyvenhétben, majd két és fél éves korában a szülei Nyíregyházára kerültek, így a továbbiakban ott nevelkedett és járt iskolába. A kertészeti technikum elvégzése után... Tartalom megtekintése

Bán György

Polgármester Tiszadob Frissen ültetett rózsa csemeték mellett vezet az út a községházába, de ezer tő rózsát ültettek szét a községbe is. Jelképes üzenete ez annak a lelki tartalomnak is, melyet... Tartalom megtekintése

Oláh Károly

Intézményvezető-helyettes, önkormányzati képviselő Tiszadob Az impozáns községházán találkozunk a polgármester úr szobájában, és hármasban beszélgetünk. Nem véletlen, hiszen Oláh Károly kettős szerepkörében egyike azon helyi vezetőknek, akik elkötelezetten dolgoznak Tiszadob... Tartalom megtekintése