Foglalkozás szerintGazdasági szférában dolgoznakMenedzserekCégvezetők

Dankó Mihály

Elnök-vezérigazgató, Edelény A Boldva Coop Kereskedelmi Részvénytársaságot politikai és gazdasági indíttatás révén 1999-ben az Edelényi ÁFÉSZ alakította meg, hogy jobban megfeleljenek a mai gazdasági követelményeknek. Tulajdonképpen új típusú szövetkezeti modell... Tartalom megtekintése

Varga Zoltán

Ügyvezető igazgató, Miskolc Az elmúlt több mint húsz évben Varga Zoltán munkája révén részese volt Miskolc fejlődésének, mivel nyolc éven át volt a városgondnokság igazgatója. Több városi beruházás esetében, illetve... Tartalom megtekintése

Kádár Sándor

Ügyvezető igazgató, Miskolc A XX. század – fordulatokban bővelkedő – magyar történelme keményen „beletenyerelt” a Kádár család életébe. A szlovákiai Szőlőskén szolgáló református pap édesapja családostól megélte az áttelepítést. A... Tartalom megtekintése

Dankó Gyula

Igazgató, Miskolc Immáron negyedik éve az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség vezetője. Ezt megelőzően 27 évet dolgozott az Észak-magyarországi Regionális Tervező Vállalatnál mint területrendezési irányító tervező, s így több, mint negyed százados... Tartalom megtekintése

Dr. Barkóczi István

Vezérigazgató, Miskolc Az üzleti életben az egyik legfontosabb követelménynek a hosszú távú gondolkodást tartja dr. Barkóczi István, aminek alapja a tisztesség és a becsületesség. Ez segíthet hozzá a sikerekhez, meg... Tartalom megtekintése

Tábori Gyula

A T-Contraktor Kft. ügyvezető igazgatója, Tiszaújváros Azon lokálpatrióták közé tartozik, akiket bárhová irányít sorsuk, mindig visszatérnek szűkebb szülőföldjükre. Az építészmérnök Tábori Gyula a hajdan nevezett Tiszaszederkény városból indult a „nagybetűs... Tartalom megtekintése

Bányik Gyula

A Futura Rt. vezérigazgatója, Tarcal Nehéz eldönteni, hogy az egész életét jellemző kőkemény, következetes munkának (dolog nélkül egy percig sem bírt meglenni), a szőlészkedésnek-borászkodásnak, a vadászatnak, vagy pedig mindháromnak együtt... Tartalom megtekintése

Rudolf László

A Riwex Kft. ügyvezető igazgatója, Szerencs A rendszerváltás után, a 90-es évek elején, Magyarországon sokan lettek tudatosan vagy kényszerből vállalkozók. Az utóbbiak közé tartozik Rudolf László, akit ma már Szerencsen... Tartalom megtekintése

Pallai Miklós

Vezérigazgató, Szerencs Ősei, több generációra visszamenőleg, pedagógusok, a szó igazi értelmében vett tanítók voltak. Édesanyja az alsó négy osztályban tanította a betűvetés tudományára kis növendékeit, ma már nyugdíjas. Édesapja a... Tartalom megtekintése

Szabó Levente

Vezérigazgató, Sátoraljaújhely Szabó Levente, a V Tabac Sátoraljaújhelyi Dohánygyár Rt. vezérigazgatója életének alakulásába többször is „beleszólt” a közelmúlt magyar történelme. 1942. július 22-én született Debrecenben. Édesapja, aki már nem él,... Tartalom megtekintése