Az Aranytorony kincsei Sevilla aranykorából

Egykor a várost védte, Haditengerészeti Múzeuma bemutatja a spanyol tengerészet évszázadait

A lendületes ívben kanyarodó sugárút és a város folyója, a Guadalquivir közötti parkban álló épület inkább bástya, mint torony. Különösen, ha összehasonlítom a La Giraldával, a világszép katedrális háromszor ekkora, és valóban toronynak nevezhető ékességével. Az “emblematikus” jelzővel illetik az útikönyvek mindkettejüket. E a folyóparti erődítmény lépcsőitől nemigen kapok izomlázat, ám itt nem csak panoráma kecsegtet, hanem egy haditengerészeti múzeum is. Az egykori világhatalom, a földkerekség legnagyobb és legerősebb armadájának birtokosa volt. Mielőtt körbepillantok odafenn, eme hajóhad emlékei között vezet az utam.

Kamaszkoromban a “tanrendileg” belém táplált történelmi ismereteimet nagyon sok kalandregénnyel egészítettem ki. Verne Tizenötéves kapitányát már azelőtt elolvastam, mielőtt betöltöttem volna eme poétikus kort. Annyi lehettem, mint a vitrin mögött tátva maradt szájú kiskamasz, és ha alkalmam lett volna egy ilyen szép hajó makettjét megnézni, éppígy elfelejtettem volna pislogni. A gyerekek múzeuma az Aranytorony? A lármás osztálykirándulás seregében állva egy kicsit annak éreztem magam, pedighát…  A  fiatalokat már rögtön a bejáratnál megállította a látványos karavella modell, így a néptelen körfolyosón lépdelek az első színt, a múzeum gyűjteménye irányába. A spirális lépcső már ismerős a La Giraldából. A tizenkét szögű kanyarulat falát az öntött vas kapaszkodó alatt aprómintás csempe arabeszk borítja, a falfülkékben pedig ódon réz hajólámpák vonzzák a tekintetet. Fényt a stílusban hozzájuk közeli, de nem petróleummal világító szépunokájuk ad. 

Már a folyópartról szemlélődve is világos volt számomra, hogy nem olyan nagyságú múzeum vár rám, amelyben elveszek, eltévedek, de az inkább körfolyosóra, mint teremre emlékeztető helyiség tényleg nem mondható tágasnak. A nagy gyűjteményekben viszont nagy rész felfedezetlenül ott marad a látnivalókból, mert vagy elmegy az ember fontos vagy kevésbé fontos darabok mellett, vagy el se jut a végéig, az utolsó darabokig. Az Aranytorony Haditengerészeti Múzeuma dokumentumok másolataival, festmények reprodukcióival, makettekkel, melyekből egy már megállított a bejáratnál, éppen annyit mutat meg egy magamfajta érdeklődő turistának, amennyihez megvan a kapocs saját emlékei között.  Itt van mindjárt egy füstös mozgalmas kép a lepantói csatáról. Lepantói csata… Lehet egy ilyen szókapcsolatot elfelejteni? Nem. Nekem legalábbis úgy jött elő az emlékezetemből, hogy szinte le se kellett porolni. De hogy ki, mikor miért, az ott maradt a tankönyvben. Még az is lehet, hogy meg se tanultam a hozzá tartozó tananyagot. Ha ez a kép benne lett volna, akkor talán haloványan felrémlene, hogy a lepantói csatát 1571. október 7-én vívta az egyesült keresztény flotta az Oszmán Birodalom hajóhadával a Jón-tengeren, a mai Görögországhoz tartozó Patraszi-öbölben. A megerősített tengerparti kikötő, Lepanto, amelyről az ütközet a nevét kapta, az összecsapás helyszínétől jó néhány tengeri mérföldre nyugatra van. Az ütközetben nagyjából 600 hajó vett részt, a Földközi-tenger összes gályájának hetven százaléka, valamint 140 ezer ember – katonák, tengerészek, szabad vagy rabszolga evezősök. A hatalmas armada felén spanyol zászló lobogott, méltán büszke hát az ibériai ország.

A következő történelemóra Magellánhoz kötődik. Lábzsibbadásig álldogáltam a kép előtt, mert nem csak áttekinti a nagy utazás állomásait, hanem érzékelteti, miért is tartott három évig az, ami Gagarinnak másfél óra volt. Jártam a felfedezőről elnevezett szorosban Dél-Amerika csücskében. Látványra ugyanolyan volt, mint bárhol, de nem mult el egy másodperc sem ottlétem alatt anélkül, hogy ne éreztem volna, milyen elképzelhetetlenül messze van a szülőföldem. A kép jobb sarkában látható Juan Sebastian Elcano kapitány navigálta haza a flottát, lévén, hogy maga Magellán a Fülöp szigeteken életét vesztette a bennszülöttekkel vívott csatában.

Ez az Elcano nem maradt meg úgy a történelmi emlékezetben, mint Magellán. Vagy csak én nem figyeltem eléggé. Fáradozásaiért egy címert kapott a latin Primus circumdedisti me (magyarul: “Te jártál körül először engem”) felirattal és nyugdíjat. Baszk születésű volt, gyarapította mindazon erények számát, melyek olyan büszkévé teszi a hányatott sorsú spanyolországi kisebbséget. Íme hajójának, a Viktóriának a makettje.

Elég steril látvány a modell a vitrinben, arra mindenképpen jó, hogy körbe járva szerbe-számba lehessen venni, miből állt és hogyan működött a korabeli vitorlás. Az “üzemi körülmények” egy festményen vehetők szemügyre. Ez a látvány már sokkal közelebb áll olvasmányemlékeimhez, a “matrózok heroikus küzdelméhez a tomboló elemekkel”… A valóság minden bizonnyal a kettő között leledzett.  

Erőteljesen idealizáltnak tűnik a következő festményen ábrázolt történelmi pillanat is, amelyen Kolumbusz Kristófnak az indiánokkal történt első találkozását igyekszik felidézni a művész. A kompozíció szerkezete, hangulata és az esemény történeti értelmezése tükrözi azt a szándékot, amit a hivatalos emlékezet a köztudatba akart vinni. Ma már sokkal többet tudunk az akkori és későbbi eseményekről, és árnyaltabbá vált a történelemfelfogás az akkori eseményről – hogy finoman fogalmazzak. Ami az én nagyon amatőr álláspontomat illeti, hiába a kék tenger a horizonton, és hiába nem ülnek lovon az érkezők, engem a mi Feszty körképünkre emlékeztet a mű, mint alkotás.

A világot felfedező és meghódító spanyol karavellák mai szemmel nézve elég kicsinek tűnnek. Hol fértek el az emberek, az élelmiszer, és az ivóvízkészletek? Meg kell hagyni, nagyon szűken lehettek. Annál azonban mindenképpen nagyobbak voltak, hogy a Torre de Oro épületében helyet kapjon valamilyen kisebb alkatrészük.  Itt van azonban a fejem felett egy orrdísz, mégpedig abban a szögben felfüggesztve, amelyikben a hajó csúcsán fürkészte a messzeséget, és ellátta a védangyal szerepét. Ő egy eredeti darab, és a fényképfelvételről is látszik, gyönyörű munkát végeztek a spanyol fafaragók.

A spanyol haditengerészet hajóinak egykori világuralma ma már a múlté. Azért napjainkban is jelentős tényező, de erről már videós bemutatók adnak képet a látogatók számára. Informatív filmek ezek, de idegenek attól a hangulattól, amely toronyban eddig elkísért.

A mellvéden körbesétálva lenyűgöző panoráma fogad. Ennek a legérdekesebb része a Guadalquivir folyóra nyíló kilátás. A távolban egy toronyépület – nem tudom elképzelni, milyen érvek hatására született rá építési engedély. Teljesen idegen mindentől, ami a várost Sevillává teszi. Közelebb, éppen a kéményszerű építmény tükörképe mellett, a Santa Maria, Kolumbusz hajójának replika változata. Akinek kevés a makett, a festmény itt a múzeumben, az megnézheti egy az egyben a legendás karavellát. Ami a fényképen nem látható, de szorosan hozzá tartozik a Torre de Oro történetéhez, egy hosszú vaslánc. Ma már nincs meg, mint ahogy a torony párja se a folyó másik oldalán. A mór uralom alatt, valamikor a múlt évezred elején ez a lánc akadályozta meg a barátságtalan széndékkal közeledő hajók feljebb haladtát. Aztán következett a spanyol reconquista, a visszahódítás, és átszakították a láncot, lerombolták az ikertornyot. Ami megmaradt, szépen őrzi a történelmi eseményeket és korszakokat. 

Búcsúzóul egy kép 1876-ból a folyó másik partjáról. Jobb oldalon az Aranytorony, balra pedig a La Giralda.

Írta, és fényképezte:
Ésik Sándor

Hasonló

Aranyhintó hat lóval, bíbor bársony trónnal

Nem Danikáné lányát, hanem a római pápát szállította A római katolikus egyház éppen hivatalban lévő feje már nagyon régen nem kocsizik ki vele. Haladnak a korral. Modern közlekedési eszközzel, autóval... Tartalom megtekintése

A milánói dóm égbe szúró tornyai

A világ egyik legszebb gótikus temploma tárul az ember a szeme elé a Piazza del Duomón A délutáni nap fényében fürdő homlokzat nem ismeretlen előttem. Láttam képen, filmen, körbesétáltam a... Tartalom megtekintése

Tanya

Biszák László alkotása A  festő, aki   komplett  képekben  gondolkodik,  vagy  csak  ráhagyja  az  ecsetére, hogy  dolgozzon,  máris  kikerekedhet  keze nyomán egy tájkép, és  ha  van  még festék a palettán ... Tartalom megtekintése

“Itt van az ősz, itt van újra…” 

Ősz Zoltán alkotása Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? De szeretem (Petőfi Sándor) Remek.  Pompás.   Csodás.  Szinte itt ... Tartalom megtekintése

Őszikék 22 – 11 

Bíró Ernő alkotása Lám-lám  idén is eljött minden  híresztelés ellenére az  ősz!  A  nyár  perzselő  volt,  áhítoztunk   az  esőre, kis  lehűlésre,  és  mutató újját  felemelve  hozott  rosszakat,  viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése

Kertész  utcai  ház, Győr

Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et  írunk,  és  2020-ban  készítettem  ezt  a kis  képet.  Révfalut  jártam,  kerestem  az  emlékeket,  lassan  az  épületek  is  úgy  kipotyogtak  a  szitán,  eltűntek  mint  a pergő ... Tartalom megtekintése

Lagúna

Huszár  Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése

Fornax

Tüttő József alkotása Képzeletem összes  zugát    nézegetem   az  elvonatkoztatott  témát   bontogatva  ami  a jelenkor megváltozott  világát   képviseli.  A  múlt század  embere  vagyok,  ahol  a tárgyak  tárgyakat ... Tartalom megtekintése

Józsi seprűvel győzte le a fellázadt kávéfőzőt

Megsértődött a kis kotyogó, s kattogott, pattogott, csörömpölt, ugrándozott Köztudott tény, hogy az erdélyi vendégszeretetnek nincsenek határai, Székelyföldön meg különösképpen. Mindenki szívesen fogad vendégeket, látogatókat, hosszabb vagy rövidebb távon, és... Tartalom megtekintése

“Nem nyitok vitát…” 

Tüttő József alkotása Két  krumpli  egy  zsákba  hiába  nagy a zsák,  akkor  hátra  arc,  és  úgy  vitáznak  mint két  felfújt  hólyag.  Tüttő  József  két  figurát  állít  elénk,  hogy  fejtsük  meg ... Tartalom megtekintése