Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Császártöltési tavak

35 x 50 cm.
Mi lehet az az ősi erő ami által a víz látványától vagy felkiáltunk, vagy az áhítat pillanatától a mondat is szétszakad. Valóban ősi, hiszen a víz alapja mindennek, az élővilág, és természetesen mi magunk is víz hordozók, felhasználók, és szerveink alapműködéséhez elengedhetetlenül szükséges táp- és vivőanyag. Bíró Ernő a kellemesre hangolt színekkel hozza közel a nyugalmat, békét árasztó tájképet. A nádassal szegélyezett látvány kalandozásra hívva minket, kissé messzebb a tóparti ház az ember jelenlétére utal, a legjobb lehetőségek egyike a pihenésre. Azonnali kínálatában máris egy pihenő ladik várakozik evezésre, vagy horgászásra. A nagy álmos tó sok mindent rejt felszíne alatt, kavargó élettel telt világ ahol mégis rend van a természet rendje, ami mindent átsző, és vezényel. Mi tudjuk, de általában tudásunk hiányában csak a látható dolgok érdekelnek, azok érdekessége ragad meg, és így egyszerűsödik le körülöttünk minden. Nem is szükséges a tudományos boncolgatás, hiszen mindenre van avatott tudós, elég ha egy képre nézünk már így is benne él az a régen megfejtett valóság kép ami körülölel, és kezdettől tart minket fogva.
Hasonló
Buckavidék Fülöpszállás
Havas pillanatok
Napfényes ősz
Őszikék 22 - 11
A gitáros
Giverdyn
" Ez a világ olyan, mint e...
Pince bejárat, Tokaj
Feljárat a borospincékhez
Őszikék 27.
Velencei tó
Ingatag átjáró
Nemesbüki mozaik
Tavaszi fények
Akvarellbe álmodja képeit
Cím nélkül
Havas pillanatok (5.)
Őszikék
Kadafalvi nyárfás (2.)
Szeretetnyelv
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése