Havas pillanatok (5.)

Bíró Ernő alkotása
35×50 cm.
Akvarell.
2019.

Még kedvesen hancúroz velünk az októberi nyár, de mint a csalfa szerető, titokban alánk teríti nyirkos paplanát, hogy ne feledjük, mindennek ára van. Bíró Ernőtől a csendes, letisztult téli tájat nézve az ünnepi, a méltósággal szunnyadó természetet csodálhatjuk. Készülünk, és ne feledjük, hogy minden évszak a maga varázsával úgy kell a földnek, és nekünk is az a kis melankolikus bágyadtság amit a hideg hónapok hozhatnak. Lehet a kép a korai tél jötte, vagy a kapaszkodó tavasz üzenete, ahol már a fűcsomók alvásba sárgultak, vagy az éledő, még élettelennek tűnő tetszhalotti szín. Játszhatunk a változtatással, felöltöztetheti képzeletünk a tarka ruhától, az elegáns sötétig, de mindig a természet a nyertes örökké jó ízlésével. A kissé távolabb húzódó házak az élet jelei, alig maradhat kép nélkülük, hiszen ettől lesz minden közeli ebben a félájult világban. Bíró Ernő bravúrja nem maradt el, ma is mint mindig mesés tájaival az egyhangúnak tűnő fehérségbe lopta be azokat a kis szigeteket ahol a remények rejtőznek, ahol az élet kukucskál, néha csalfán, vagy hittel a boldog légyottra VÁRVA!

Szerző: 2019. 10. 20.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése