A Nyállógóslihegőugráló birodalmában

 Csiporka és Bíborka megismerkedik Márti mama legkedvesebb háziállatával

A ruháikkal nagyon boldog bogárkák egy szempillantás alatt elkészültek. Behúzták maguk után a konyhaajtót, sőt Márti mama még kulcsra is zárta, nehogy meglepje őket valami orvul belopakodó vendég.  Végighaladtak a már ismerős virágoskerten, elmentek a fóliasátor mellett, és a kút után a balra kanyarodó kis út, melyet kopasz szőlőtőkék szegélyeztek, egy barnára festett fa kapunál ért véget.– Ez az én állatkertem! – mutatott körbe Márti mama. – Buksi! Gyere elő! Ébresztő! Hát nem is üdvözölsz bennünket?! – kiáltozta.

Néhány pillanatig semmi sem történt. Márti mama már nyugtalanul nézett körbe, amikor egyre erősödő lihegés törte meg a csendet, majd hirtelen két világosbarna mancs csapódott a kiskapunak, éles csaholás hallatszott, és némi nyál csepegett a lányok lábai elé.

– Kitöröd az ajtót, te! Cssss! Elijeszted a vendégeket!

– Mindjárt átugrik, és megesz! – sikította Bíborka.

– Ne félj! Nem bogarakat eszik! A húst szereti, meg a csontot rágicsálja. Újabban kutyatápot is veszek neki, mert Ibi félti, hogy nem kap elég vitamint. Még az apja vette neki Buksit, így ő a kedvence.

– És…, ki ez a Nyállógóslihegőugráló? – nyitotta ki a szemeit újra Bíborka, amikor látta, hogy sem Csiporkát, sem Márti mamát nem falta fel a hangos jószág.

– Ő a házőrző kutyánk.

– A házat nem a kulcsra zárható ajtók és az ablakok őrzik? – kérdezte Csiporka. Ibinél nincs kutya. Akkor őt, a virágboltot, a lakást bárki elrabolhatja?! – ijedt meg, miután elgondolkodott a hallottakon.

– Az emberek többsége jó. Semmit nem akar elvenni senkitől. Igaz, egyre nagyobb a szegénység itt nálunk… – gondolkodott el egy pillanatra Márti mama. – A kutya csak egy plusz védelmet ad, mert nagyon jó a szaglása, így könnyedén be tudja azonosítani, hogy ismerős jön-e a ház közelébe, vagy valaki rosszakaratú idegen. És ráadásul nagyon sok szeretet van mindben, amit emberek közelségéhez neveltek. Látjátok, annyira örül, hogy itt vagyunk vele, hogy alig tudok lépni, mert szinte körbe öleli a lábamat.

– Leveszem egy kicsit a ruháimat, hogy azok nélkül is mindig megismerjen – jelentette ki Bíborka.

– Én is! – vetkőzött le azonnal Csiporka is.

– De csak egy pillanatra maradhattok a kendőtök, turbánotok nélkül! – mondta aggódva Márti mama. – Egyéb sem hiányzik, hogy megfázzatok!

A két bogárka a téli öltözékük nélkül is körbe forogtak Buksi figyelő szemei előtt, majd dideregve visszabújtak a kabátkákba, és folytatták a korábbi beszélgetést.

– És hogy jelzi a kutyus a rossz emberek közeledését? Tud beszélni? – kérdezte meg Bíborka.

– Nem tud szavakat, mondatokat mondani, mint az emberek, de meg tudja változtatni az ugatását. Egyszer egy részeg ember erre vetődött a kocsma felől, mert annyira el volt ázva, azt sem tudta, merre megy. Buksi az okos fejével rögtön eldöntötte, hogy Béla nem kívánt vendég. Először csak fenyegetően morgott, de amikor nekiesett a kerítésnek dűlöngőzés közben, akkor hátborzongató, félelmetes ugatásba kezdett. Még italos állapotban is felfogta az a szerencsétlen, hogy innen mennie kell. Jajgatva feltápászkodott, és nagy nehezen odébb állt.– Jó, jó, ezt értem. De az az ember nem akart ártani senkinek, ha jól értettem – jegyezte meg Csiporka. – De mi van azokkal, akik bántani akarnak, és rabolni? Ők megijednek egy ilyen kutyától?

– Sokan igen, mert ismerik a kutyák természetét. Tudják, hogy a legjámborabb állat is veszedelmessé válhat.

– Az már biztos! – borzongott meg Bíborka, és le sem vette a szemeit Buksi hatalmas, erős, hófehér fogairól.

– De vannak nagyon gonosz emberek is. Mostanában sokszor előfordult itt a faluban, hogy mérgezett ételt dobtak be a kutyának. Mire a gazdája felfigyelt a nagy csendre, az állat már kimúlt – mesélte elszomorodó szemmel Márti mama. – Sokszor nem is akarnak betörni a házba, csak a jószágot végzik ki… – Mondom is mindig az erre járó gyerekeknek, hogy ne dobálják be Buksinak az uzsonnájuk maradékát, mert akkor megtanítják neki, hogy megeheti, amit az utca embere ad. Én meg kiskora óta arra nevelem, hogy csak azt az ételt eheti meg, amit a tálkájába teszünk.

– Milyen okos vagy! – nézett fel rá ősbizalommal Csiporka. – És a kutyák nem lehetnek veszélyesek a gazdájukra, csak az idegenekre? – kérdezte hosszas gondolkodás után.

– De, lehetnek… Sokan vaddá nevelik a kutyájukat. Nem szeretgetik, nem gondozzák megfelelően. Sokat verik, láncra kötik, éheztetik, szomjan hagyják őket. Bizony, néha előfordul, hogy az ilyen szerencsétlen jószágok az ember ellen fordulnak… De nem is csoda… – halkult el Márti mama hangja egy pillanatra. – Meg aztán az állatok betegségeket is képesek terjeszteni, ha minden évben nem kapják meg az oltásokat, meg akkor is, ha nincsenek tisztán tartva.

– Ha Buksi egészséges és tiszta, akkor őt miért nem puszilod meg, mint este Ibit? Én úgy látom, nagyon szeret téged! – kérdezte Csiporka.

– Az állatokat úgy szeretjük, hogy a nekik megfelelő módon gondozzuk őket, játszunk, foglalkozunk velük, de puszilgatni nem szerencsés őket. Az állat szőre mindig földes. Mindenfélét a szájába vesz az udvaron, ami őt nem betegíti meg, de nekünk árthat. És persze mi is árthatunk a jószágainknak. Az ember is terjeszthet betegségeket, amivel veszélyezteti az állatai egészségét. Így úgy gondolom, az a helyes, ha az állatokkal való minden érintkezés után szappannal kezet mosunk – magyarázta Márti mama a figyelő Csiporkának.

Kettesben jól elbeszélgettek a labdájával hancúrozó Buksit figyelve, és csak jó sokára tűnt fel nekik, hogy Bíborka nagyon csendben van.

– Az ember képes megölni az állatokat??!! – szólalt meg végre a felháborodástól, a megdöbbenéstől akadozva a jószívű Bíborka.

– Igen, de nem mind rosszaságból történik, Bíborkám. Az emberek húst és növényeket egyaránt esznek. A hús megszerzéséhez állatokat tenyésztenek, akiket, miután elérték a kívánt méretet, feldolgozzák, majd megsütik, megfőzik, és megeszik.

– Buksi már elég nagy… Őt is meg fogjátok főzni??? – lábadt könnybe Bíborka szeme.

– Nem, csillagom! A mi népünk nem eszik sem kutyát, sem macskát. Őket a barátainknak, állati társunknak tartjuk.

– Jaj, de jó! – törölgette meg könnyes szemeit Bíborka. – Már attól féltem, hogy minket is eledelnek nézhet itt valaki az emberek között!

– Sok állat szereti a bogárhusit, de a magyar emberek többségének eszébe sem jutna megkóstolni őket – mondta biztatóan Márti mama. – Szerintem, az erdőben, a mezőn sokkal több veszélynek vagytok kitéve mindketten, mint itt nálunk! De jól elidőztünk itt Buksi udvarában. Adok neki gyorsan friss vizet, aztán megmutatom a többi állatomat.

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Szerző: 2018. 02. 25.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése

Csendes utcán

Hargitai Beáta alkotása …olyan csendességgel lopodzott be az utcába az idő, hogy senki nem vette észre ezt az alattomos munkát. Megkoptak fenn magasan a cserepek, kicsit beázott a homlokzati fal,... Tartalom megtekintése