Szeretethíd

Csiporka és Bíborka falura látogat

A kaputól Ibi édesanyja épp addigra ért a kocsihoz, mire Ibi és a bogárkák kikászálódtak belőle. Ahogy a lányához lépett, a szokásos szeretettel ölelgette meg, de a szeme körbe, körbe járt.

– Anya! Kit keresel? Mást vártál? Itt van a te egyetlen kislányod, Ibi! – viccelt vele jókedvűen, holott pontosan tudta, hogy édesanyja a két új barátjára kíváncsi, de igyekezett úgy tenni, mintha nem értené.

– Tudom, Ibikém! – simított végig lánya bársonyos arcán. De azt ígérted, elhozod az új barátaidat, és nem látom őket sehol. Hol vannak? Senkit nem látok rajtad kívül, hiába nézegetek. Csak nem elbújtak előlem valamerre?! – kérdezte értetlenül Márti mama.

– Itt vagyunk! Itt vagyunk Ibi gallérján! Erre tessék nézni! – integettek neki kiabálva a bogárkák.

Márti mama közelebb lépett Ibihez, és egészen odahajolt a gallérjához, de még mindig nem látott semmit.

– Ó, ez az öregség! Hogy én milyen rövidlátó lettem! – bosszankodott. – Felveszem már ezt az ókulárét, hátha meglátlak végre benneteket! Még jó, hogy a fülem még a régi, legalább hallak titeket!

Ahogy a szemére igazgatta a szemüvegét, azonnal meglátta a bíbor szárnyakat és a narancsos-sárgás pufók hasat.

– Megvagytok végre! – örvendezett. – Gyertek a tenyeremre! Nem is gondoltam, hogy ennyire aprók vagytok!

Ahogy Márti mama hívogatóan feléjük tárta a tenyerét, Bíborka azonnal ráröppent a tenyerére.

– Kezét csókolom! – köszöntötte Ibi édesanyját olyan illedelmesen, ahogy csak tudta. Bíborka vagyok, a pillangó. Ő pedig Csiporka, az én csíkos hasú barátnőm, akit nem bírnak el apró szárnyai. Tetszene segíteni neki, hogy ő is ide tudjon jönni?

Szavai hallatán Márti mama azonnal óvatosan Ibi gallérjához csúsztatta puha tenyerét, hogy a bogárka át tudjon kapaszkodni az ujjára. Csiporka várt egy pillanatot, hogy legyőzze feltörő mélységiszonyát, majd széttárta apró karjait, és mint egy kötéltáncos, megindult a mutatóujj-hídon. Amikor végre Bíborka mellé ért, felsóhajtott a megkönnyebbüléstől, hogy most kivételesen nem érte baleset, majd meghajtotta magát, és bemutatkozott:

– Csiporka vagyok. Bíborka már minden lényegeset elárult rólam… – sóhajtotta panaszosan, hiszen igen bántotta, hogy túlsúlya lehetetlenné teszi számára a repülést.

– Dehogy tudok rólad mindent, aranyom! – mosolygott rá Márti mama. – Azt hiszed, a pufókság a leglényegesebb benned??!! Hát, nagyon csodálkoznék, ha így lenne! Az én Ibi lányom biztosan nem barátkozna veled, ha ez lenne a legfőbb tulajdonságod! Mióta összeismerkedtetek, mindig csak rólatok hallok. De érdekes, pufókságot eddig még egyszer sem említett ez a lány! Ha szeretnéd, kitaláljuk, hogyan szabadulhatsz meg a pocakod egy részétől. Szívesen segítek neked!

Csiporka hálatelt szemekkel nézett fel rá, de a benne kavargó sok-sok érzéstől csak ennyit tudott kinyögni:

– Az jó lesz! Nagyon szeretném! Köszönöm!

– Szívesen, lelkem! De még be sem mutatkoztam nektek. Márti mama vagyok, Ibi édesanyja. – Ibikém – folytatta Márti mama egy szuszra –, vidd be az udvarra az autót! Kinyitottam a nagykaput, nem kell körbecaplatnod miatta a sötétben a kert felé. Aztán el ne felejtsd bezárni, ha beálltál! A minap is kinyílt valahogy, és ezek a buta tikok már az árokparton legelésztek, mire észrevettem! Mi meg bemegyünk a jó melegbe! Majd jössz utánunk! – fordult a kapubejáró felé tenyerén a lányokkal. – Olyan hirtelen változott ősziesre az idő, hogy még nem is volt időm beleszokni. A múlt héten még papucsban, meztélláb, egy szál ruhában jártam, most meg lassan meleg alsó kell rám, és folyton magamra kell kanyarintanom ezt a vastag, öreg kerpát, amit még anyám anyjától örököltem, ha nem akarom, hogy folyton vacogjon a fogam.

Csiporka és Bíborka csak hallgatta, hallgatta a kedves szóáradatot. Udvariasan kivárták, míg Márti mama elhallgatott, csak aztán tették fel feltámadó kérdéseiket:

– Mi az a tik? – kérdezte bátortalanul Bíborka, aki még nem lehetett abban biztos, hogy Ibi édesanyja is örül-e az állandó kíváncsiságának, kérdezősködésének.

– És a kerpa? – szúrta oda lélegzetvételnyi szünet nélkül a következő kérdést Csiporka.

– Jaj, kincseim! Elfelejtettem, hogy nektek minden új itt az emberek világában. Hát még itt nálunk falun, ahol még sosem jártatok! Mindig kérdezzetek bátran, ha nem értetek valamit, és én meg megfeledkezem a magyarázatról! – mosolygott rájuk a sötét udvarról a világos konyhába belépve Márti mama.

– Ahogy öregszik az én anyám, úgy beszél egyre többet és többet – ingerkedett vele szeretettel Ibi –, és egyre kevesebbet halad! Már mindent elintéztem, és mégis beértelek benneteket!

– Ne, te lány, te! – simogatta meg ismét lánya hamvasszép arcát örömtől ragyogó szemekkel Márti mama.

– A tik a tyúk falusias neve. Láttatok már tyúkot? – kérdezte Ibi.

– Nem, nem! – harsogták feltörő kíváncsisággal a bogárkák.

– Akkor majd holnap a világoson mindent megmutatok nektek a kertben és a baromfiudvarban – ígérte Márti mama, majd azonnal folytatta:

– Ezt a nagy, vastag, háromszögletű feketeséget hívom kerpának. A városban biztosan kendőnek nevezik, ha egyáltalán hord ott ilyesmit valaki… Nagyanyám hagyta anyámra, ő meg rám. Ezt hordom itthon kabát helyett, mert ez a jány rám parancsolt, ahogy lehűlt a levegő, hogy ne szaladozzak ki a házból nyakócon, mert ha megfázom, nyöghetek itthon egyedül, lázasan, köhögve, mert ő csak ritkán tud hazajönni. Hiszen, ha nem nyitja ki a boltot, nincs pénz, amiből meg tudjon élni.

– A nyakócon azt jelenti, hogy nem az időjárásnak megfelelően, vagyis túl könnyedén öltözik fel valaki – vágott közbe Ibi, aki úgy érezte, sosem lesz vége a szóáradatnak. – Anya! Nekikezdhetnénk a kenyérsütésnek? Tudom, későn értünk haza, de vállalom, hogy őrzöm éjjel a kemencét! – ajánlkozott.

– Ibikém! Késő van már ahhoz! Muszáj aludnod! Megfelelő pihenés nélkül az ember könnyedén megbetegszik, jól tudod! Mit szólnátok, ha szombaton reggel sütnénk a kenyeret? – tette fel a magában már jóval korábban kifundált kérdést Márti mama. – Holnap péntek. Te visszamennél hajnalban a városba, a lányok meg itt maradhatnának nálam egy kicsit őszölni. Mire este visszajönnél, sok mindent meg tudnék nekik mutatni a háztájinkban, és szombat reggel kipihenten foghatnánk együtt a kenyérsütésbe.

– Hagyjam itt Csiporkát s Bíborkát??? – nyitotta Ibi a szemeit anyja szavai hallatán malomkerék nagyságúra. – Akkor én nagyon egyedül fogom érezni magam! Nem lesz, aki felvidítson! – fénytelenedett el egy pillanatra Ibi szeme. – Látjátok, milyen önző vagyok?! Azt bezzeg eszembe sem jutott megkérdezni, hogy ti mit szeretnétek! – fordult bocsánatkérően a bogárkák felé.

– Mindig nagyon figyelmes vagy velünk! – ragyogtatta rá legszebb mosolyát Csiporka.

– Én mindkét helyen szeretnék lenni! – ábrándozott Bíborka.

– Egyszerre két helyen csak a mesében lehet lenni! – kacagott jóízűen Márti mama. – Most kell eldöntenetek, mi legyen, mert aki visszamegy a városba, azt igen korán ki kell vernem az ágyból!

– Még sosem láttam udvart, kertet, tyúkot! – sóhajtott önmagával vívódva Bíborka, aki azonnal az ablakhoz röppent, s egészen az üvegig dugta az orra hegyét, de akkor sem látott semmit a teljes sötétben.

Egy pár pillanatig teljes lett a konyhában a csend, majd a bogárkák egyszerre szólaltak meg, miután sokatmondóan összenéztek:

– Maradunk! Köszönjük szépen a meghívást!

– Akkor ezt megbeszéltük! – örvendezett a szíve legmélyén Márti mama. – Menjünk vacsorázni!

– Mi finomat készítettél? – nyújtogatta a nyakát a tűzhely felé Ibi.

– Csirke farhát-ragut, meg palacsintát, a kedvedre!

– Imádom a seggelevest! – kiáltotta Ibi.

– Hogy beszélsz a vendégek előtt, lányom?! – pirított rá az anyja.

– Hát mégsem mondhatom, hogy csirkepopó, vagy csirkepopsi! – viccelődött vele Ibi.

A bogárkák ide-oda kapkodták párbeszédük alatt a fejüket, de nem igazán értették, mit is tudnak ők ma este enni, de nem szóltak semmit.

– Foglaljatok helyet! – invitálta a terített asztalhoz vendégeit Márti mama.

– Hohó! Először kézmosás! Mindent összefogdostunk a kocsiban idefele!

A bogárkák némán szót fogadtak, majd mindannyian elfoglalták a számukra kijelölt helyet. Márti mama és Ibi támla nélküli hokedlin ült, a bogárkákat pedig a tányérjuk szélére ültette Ibi. Csiporka szétnézett, de csak egy nagy, piros, gőzölgőt, és mellette szépen sorba fektetett barnás pöttyös csövecskéket látott egymásra fektetgetve. Nagyot nyelt, majd még egyet. Szemei kétségbeesetten keresték a bogárvacsorát, de semmi olyat nem tudott felfedezni a konyhában. Egy darabig csendben nézte, ahogy Ibi egy hosszúnyelű merítővel sárgás lét szed a tányérjára benne sok színes bigyóval, majd nem tudta tovább titkolni éhségét, mert a gyomra hangosan megkordult.

– Gondolod, Ibi, hogy ebből mi is ehetünk? – kérdezte udvariasan, de elég bizonytalanul.

– Jaj, dehogy! Minden lénynek csak a neki megfelelő táplálékot szabad fogyasztania, a tőle nagyon idegentől megbetegedhet!

Egy darabig mély csend ült a konyhára.

– Nagyon szégyellem magam…! – hajtotta le fejét Ibi. – Úgy elkábított anyám főztje, hogy megfeledkeztem rólatok…!

Csendes beszédjüket hallgatva Márti mama röstelkedve felpattant:

– Ó, lányom! Ládd, én is elfeledtem, hogy a vendégeink nem fogyaszthatnak emberi ételt… Kiszaladok a melegágyhoz, és keresek nektek valót!

– Én megyek, anyám! – nyomta vissza Ibi az édesanyját szeretettel a székére.

– Ibi! Otthon a te ágyad meleg volt és puha, de ennivalót nem láttam benne! – jegyezte meg aggodalmasan üres gyomrát szorongatva Csiporka.

– Holnap mami majd megmutatja nektek a melegházunkat! Ne félj, Csiporkám! Azonnal lesz finom vacsorád! – szaladt ki az éjsötét kertbe Ibi fürgén.

És mire Csiporka gyomra egy újabbat kordult volna, vissza is ért. A keze tele volt frisszöld leveles ágakkal, és illatozó virágokkal.

– Köszönöm, Ibi! – vetette rá magát a tányérjába tett eleségre a farkaséhes Csiporka.

A többiek pár pillanatig mosolyogva nézték a habzsolót, majd maguk is falatozni kezdtek.

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:
Molnár Ágnes

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése