Szilárd, a szöcskefogó

Szemelvények Ésik Sándor Csipkezsófika álma című könyvéből 

depositphotos_10819450_original.pngA világért sem szeretném megsérteni az általam ismert és ismeretlen Szilárd névre hallgató férfiakat, de meg kell mondjam: bajban vagyok a nevükkel. Lehet azért, mert gyermekkoromban nem is ismertem élő Szilárdot, és felnőtt fejjel is csak keveset. Csak tetézte a dolgot, hogy nem tetszett egyszer hallott becéző változata: Szilcsi. Mint amikor a Melindát Melcsinek mondják. Nekem erről a melltartó jut eszembe.

No de jó hír a Szilárdoknak. Már mint azoknak, akik eddig nyugtalanul aludtak amiatt, hogy mit gondolok a nevük felől. Találkoztam egy Szilárd nevű fiatalemberrel, akiről bizton mondhatom, kár lett volna másként elnevezni. Az illető fiatalember hatodik esztendejét taposva lépett be az életembe. Pontosabban beviharzott. Ültem a vízparton, és boldogan simogatott a gondolat: csak pecázok, nem törődöm semmivel, nem engedem közel kerülni magamhoz a világ történéseit. A melankóliát elősegítette az a fél dinnye is, amelyet én és a társaság fejenként bekebeleztünk. Valamennyien úgy szenvedtünk, mint egy-egy haslövéses hadfi. Nem így Szilárd. Ő beszaladgálta a terepet, és csak akkor érintett bennünket, ha a dinnyekaréj elfogyott.

Hogy lehet szaladgálva dinnyét enni, morfondíroztam magamban. Kiderült, hogy még szöcskét is lehet közben fogni.  „Szilkó, fogjál szöcskét!” – adta ki az utasítást atyja, miután elmondtam neki, mennyire szeretik a halak eme ízeltlábút. Milyen szép becenevet talált ki – állapítottam meg magamban. Szilkó azonnal elrohant. El sem bírom képzelni hogyan, tucatjával fogta a szegény szöcskéket kezében dinnyével. Szűnvén fájdalmaim a hasam táján, feltápászkodtam megnézni a módszert.  „Várd meg Sanyi bácsit, Szilikó” kiáltott ismerősöm, mert látta, hogy sohasem érném utol gyermekét. Szilikó… Ez már egyenesen szép. Mint egy hajdanvolt hadvezér és generalisszimusz kedvenc dalának hőse. Igaz, hogy az lány volt és Szulikó.

Az én Szilárdom előtt kétségbeesetten ugráltak a szöcskék. Ő cselt alkalmazott. Előbb csak ijesztette, és amikor elugorva újra talajt fogott a rét ugróbajnoka, akkor csapott le. Mielőtt újra rajtot vehetett volna. Ez aztán taktikus.

Igaz, katona az apja, méregettem őket, amint egymás mellé állva nézték a vizet. Szilárdnak fogta a kezét az apja, hogy el ne rohanjon. Így is izgett-mozgott, aztán egy óvatlan pillanatban kereket oldott. Felkapott egy hatméteres teleszkópbotot, és hatalmasat vágott a folyóra. Diadalüvöltést hallatott, és már csak egy porfelhőt láttunk a nyomában. Láttam, hogy szüleje aggódva néz utána, kiáltani készül, hogy visszahívja. Találgattam, milyen szép becézett változatát hallom a váratlanul megszeretett névnek. Aztán rikoltott is Szilkó apja. Ahogy egy kicsit lábujjhegyre állt és előredőlt, kísértetiesen idézte fia rajttesttartását.

– Golyóóó! Golyó! Gyere vissza, fiam, mert szíjat hasítok a hátadból.

És Szilárd, Szilkó, Szilikó, alias Golyó apró talpainak szapora dobogásával feltűnt az őszt idéző, elszáradt bogáncsbokrok között. Úgy süvöltött át a tájon, mintha puskából lőtték volna ki.

 

Könyvem megrendelhető  internetes áruházunkban. Kattintson a címlapra! 

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése