Aranyosapáti

Verses kötetének címe: Ó, Uram, Teremtőm!, amelyet e sorok írójának így dedikált: „Bioszociális testvéremnek tisztelő szeretettel a szerző: Marofka Imre.” Ebből és a hosszúra nyúlt beszélgetésünkből kitűnt, hogy sajátos a humora. Éppen hetvenéves, de nem hetvenkedik. Fiatalos és pontos. A vásárosnaményi szakközépiskola igazgatói szobájában már a megbeszélt idő előtt megjelent, hogy nyilatkozzon, bemutatkozzon. Felkészülten érkezett, „madár látta” (sőt Madár János költő társa és barátja által is látott) aktatáskája degeszre volt tömve versekkel, papírokkal, dokumentumokkal. Az igazgatói szoba csendjében emlékezett és a terveiről is beszélt. Azt a nemes célt tűzte ki maga elé, hogy hozzájárul a költőpalánták neveléséhez.

Cseppet sem véletlen, hogy a szakközépiskola és szakmunkásképző intézet épületében találkoztunk. Az itteni diákoknak ugyanis – már nem először – rendkívüli irodalomórát fog tartani, s az időpontot beszélte meg az igazgatóval. Nemcsak irodalomról, történelemről is szól a diákoknak. Egyik előadás sorozatának ez a címe: A Kis-Kossuth. Az Aranyosapátiban született Böszörményi László az 1848-as forradalom századosa és Kossuth Lajos híve volt. Róla is szól a diákoknak. Politikamentesen, elfogulatlanul, tényszerűen. Nem politizál, pedig tehetné. Őt is megérintette, sőt megtépázta egy későbbi forradalom (az 1956-os) vihara. Az említett igazgatói szobában felelősségre vonást nem sürgetve, gyűlölködés nélkül mondta, hogy 1956-ban a nyírbátori középiskolában tanított. Itt érte a forradalom. S megválasztották a Petőfi Kör járási vezetőjévé. Noha nem fogott fegyvert és a légynek sem ártott, a forradalom eltiprása után mégis meghurcolták. Élő tanúja, egykori szenvedője a hazai és a nemzetközi jog megsértésének. Mint mondja, elhurcolták a határon túlra és hosszú hetekig az ungvári börtön éheztetett, sanyargatott lakója volt. Verseiben sem politizál. Szívében a tiszta költészet mellett nem fér meg a gyűlölet lángja. Nem is költői, inkább emberi hitvallásként hirdeti: „Csak a szeretet és a szépség érdekel.”

Amikor a fotelből felegyenesedett a fényképezéshez, akkor láttuk csak igazán, hogy magas, jó kiállású őszes öregúr. Az arcéle talán görögös, a frizurája a római kort idézi. Amikor szabadjára engedi bőséges szókincsét, kissé furának látszik, ám ez is jól áll neki. Mondhatni, érdekes ember. Bizonyítja ezt az a tv-film is, amely róla készült, díjat nyert, s levetítették az ország nyilvánossága előtt. Vajon ismerik-e őt megyénkben és szerte a hazában? Igen, és nem csak a tévéfilm kapcsán. A Tiszaparti település, Aranyosapáti vezetői, polgárai alkotó házat emeltek, rendszeresen találkoznak itt hazai és külföldi művészek. Közülük ki ne ismerné Imre bátyánkat.

Megyénk több közép- és általános iskolájában tartott már rendkívüli órát. Sőt a szomszédos megyékben is letette a névjegyét. Néha nekivág gyalogszerrel és autóstoppal. Karimás kalapja, por lepte köpenye, kissé kopottas táskája is jellegzetessé teszi. Gyakran vonatra, vagy buszra száll és szeli a kilométereket. A pénzről nem szívesen beszél, hiszen tudjuk: a költők mind szegények – már ami az anyagiakat illeti. Ám büszkén mutatta azt a dokumentumot, amely igazolja, hogy a tiszaújvárosi cég vezérigazgatója mint verseket szerető ember és mint mecénás 100 ezer forintot adott néhány kötetéért. Nyíregyháza egykori alpolgármestere, az alpolgármesteri keretének terhére több kötetet megvásárolt. Szívesen emlékszik arra is, hogy Vásárosnaményban Kiss B. Zoltán, a Bereg Expó gazdája, szintén megvásárolt jó néhány kötetet, és ajándékként szétosztotta a munkatársai között.

Önéletrajza kissé rövidítve: „Újírázon (Bihar megye) 1930. július 17-én születtem, keresztény kisiparos családból származom. Gyermekkorom imákkal, fohászokkal, versikékkel, mondókákkal kezdődött. Életem is ezzel fog befejeződni. Falukutatók javaslatára kerültem Nagyváradra, ahol a Szent Vince Intézetben laktam és a Premontrei Gimnáziumban tanultam. Gyulán a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. Szegedre mentem a József Attila Tudományegyetemre, latin– francia szakos tanár szerettem volna lenni, ilyen képzés hiányában orosz– magyar szakra vettek fel, 1954-ben államvizsgáztam. Nyírbátorban kezdtem pályafutásomat, ahol megnősültem. Feleségem, Somogyi Erzsébet, óvónő. 1956-ban a Petőfi Kör vezetője, a Forradalmi Bizottság tagja lettem. 1957 óta Aranyosapátiban élek, két gyermekem van, Zoltán és Katalin. 1971-ben életet mentettem a Tiszán, a kitüntetésnek is köszönhetően kaptam pedagógus lakásépítési kölcsönt. A rendszerváltás idején a Történelmi Igazságtételi Bizottság 56-os csoportjának tagja lettem Budapesten. Az életem: költészet, kertészet, horgászat, hitvesi szerelem, unokászat.”

A Tisza partján című versében ez áll: „Nem fürödtem tejben vajban /megöregedtem a bajban / fejemen fehér haj van /…Naménytól Lónyáig nyargaltam/ s megmaradtam palajiszap alján… pásztoroltam a magyart magamban / s nem sajnáltam már / hogy nem fürödtem tejben vajban.”

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)