Madárdal-dal-dal…

Szemelvények Ésik Sándor  Csipkezsófika álma című könyvéből

Hah, micsoda tavasz, szalad ki az ember száján. Kikönyököl úgy estefelé az ablakán, és teleszívja tüdejét a korai kánikulától éppen csak megnyugodott levegővel. Az alkonyati zsongásban külön kivehető valamennyi madár szava. A kizsendült zöld fűben szaladgáló, önfeledten trillázó feketerigóé, a szerelmesen burukkoló, mezeiből városivá vedlett vadgalambé, a szédült örvényben verekedő verebeké, és a még ki tudja hányféle fajú tollas jószágé. Velük tűnik el a nap, és még a behajló ablakszárny sem zárja ki hangjukat. Megtelik tőlük az ember szíve. Még félálomban is beszüremlik a fáradt tudatba a sárga csőrökből kelt isteni zene.

És mivel lehetne álmodni egy ilyen madárdalos este után? Magától értetődik, hogy belép az elfüggönyözött szobába egy jelenetnyi Shakespeare. Aki egy kicsit is jártas szerelmi drámáiban, talán már tudja is, hogy a Rómeó és Júliára célzok, arra a részre, amelyben − miként a madaraknál már említettem − beteljesedett a szerelem. Igen, ez az álom szökik be és a párbeszéd, amelyben (rövidítés tőlem) azon vitatkozik a szerelmespár, hogy itt-e már a hajnal, vagyis csalogány szól-e kinn vagy pacsirta. Szegény Rómeónak ugyebár az élete múlik ornitológiai ismeretein…

A reggel − természete szerint − nem késlekedik: Rómeó jobbra el, Júlia is kísértetté válik. A rózsaujjú hajnal pedig hasadtán a pirkadatnak névsor szerint ébreszti a tegnapról már említett madarakat.

A madarak meg engem. Kezdi ez a téli tollazatát éppen hullató borzasztó gerlice. A város összes gerlicéje az én ablakomon tartja a nászútját. Van fogalma róla a tisztelt olvasónak, hogy milyen iszonyú az a nesz, amelyet millió apró karom okoz, amikor a párkány bádogburkolatán ugrándozik? És a világért sem a közeli platánon üvölti, hogy ku-kúúú-kukk, hanem a fülemtől légvonalban hetven centire. A szerelem tárgyiasult valóságát véghez víve pedig képesek az üveget verdesni szárnyukkal. Reggel négytől kezdve. Az ember ébren álmodik. Rideg Sándor Indul a bakterház című regényének komisz kölyök hősével, aki mindig addig idegesítette az utcáról a falusi susztert, amíg az hozzá nem vágta a kezében lévő sámfát. Az ablak üvegén keresztül persze. Nyugi! Moderálom magam. Visszarakom a papucsomat az ágy alá. Aztán ismét elszenderülök néhány percre. Végül pedig − mennyei zene − örömmel riadok a tizenkettes busz megváltó dübörgésére, mert azután már máshová szállnak az ég eme madárkái. Addig is, amikor majd estefelé könyöklő emberek fürkészik az enyhet adó napnyugtában, honnan száll a tavasz mennyei madárkoncertje.

 

Könyvem megrendelhető  internetes áruházunkban. Kattintson a címlapra! 

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése